Múzsák Könyvtára

A városka központjában, a sarki cukrászda és a kis italbolt között már hosszú évek óta-késő ősztől februárig- ott álldogált egy anyóka. No, nemcsak úgy magában álldogált...Gesztenyét árult. Finom sült gesztenyét. A levegőben messzire szálló friss, sült gesztenye illata régi, hideg napok emlékét idézte. Az anyó ott sürgött-forgott az öreg, üstös gesztenyesütője mellett. Volt egy kis összecsukható széke is, amikor elfáradt, leült rá. Októbertől februárig sütötte és árulta a finom gesztenyét. Voltak törzsvevői is, többek között egy magas, szikár öregúr (a helyi múzeum igazgatója), két felszolgálónő a sarki cukrászdából, néhány középiskolás diák. Ők minden áldott nap vettek egy adagot a frissen sült ínyencségből. Aztán itt volt még Lida is kislányával, az óvodás Lilivel. Ők ketten minden másnap szinte percre pontosan megjelentek és két kis adag gesztenyét vettek. Ha olykor volt egy kis idejük, elbeszélgettek a gesztenyesütő anyókával. Lida nagyon jól ismerte a nénit, hiszen már kislány korában is a néninél vásároltak sült gesztenyét. Ennek több, mint húsz éve. Most meg már ő veszi meg minden másnap a sült finomságot. Lili óvodája egész közel van a gesztenyesütőhöz, minden nap elmennek előtte. Ezen a napon is, mint már annyiszor előtte, lassan közeledtek a gesztenyesütő felé. Lili előrefutott, kis varkocsai csak úgy repkedtek a levegőben. Mire Lida odaért, kislánya már boldogan majszolta a finomságot. A néni széles mosollyal nyújtotta a másik kis papírzacskót Lida felé, aki elővette a pénztárcáját, hogy fizessen.
Egyszer csak felkiáltott:
- A mindenit! Nincs nálam pénz, csak a bankkártyám...-megszégyenült arccal adta vissza a hat gesztenyét rejtegető papírzacskót a néninek. Kislányának is odaszólt:
- Lilikém, add vissza a gesztenyét a néninek, most nem vehetjük meg, anyuka nem hozott elég pénzt magával...
A kislány sírásra biggyedt szájjal nyújtotta az anyóka felé a még zacskóban maradt öt szem gesztenyét. A néni azonban így szólt:
- Lilike, tartsd csak meg nyugodtan a gesztenyét! - majd Lidához fordult és ezt mondta:
- Lidikém, kislánykorod óta ismerlek. Minden áldott nap találkozunk, tedd el te is a gesztenyét, legközelebb majd kifizeted.
Lida még egyszer elővette a pénztárcáját, hogy hátha talál benne legalább valami aprópénzt, de amit talált, az is édeskevés volt. A néni rá is szólt:
- Ne keresgélj, mondtam már, hogy majd legközelebb megadod a pénzt!
Lida és Lili megköszönték a néni jóságát és hazaballagtak. Tudták, hogy másnap úgyis erre jönnek és megadják kis tartozásukat. Sajnos Lili reggelre belázasodott, így nem mehetett oviba. Orvoshoz kellett vinni. Egész héten otthon maradt. Ám a következő héten a kislány oviból jövet már boldogan futott a gesztenyesütő felé. Ott azonban a régi, üstös gesztenyesütőnek csak hűlt helyét találták. Nem tudták, mire vélni a dolgot, ezért bementek a sarki cukrászdába, hogy érdeklődjenek a néni felől. A válasz megdöbbentette őket:
- Piri néni négy nappal ezelőtt meghalt. Öregecske volt már, pár hónapja töltötte be a nyolcvanhatot. Tegnap volt a temetése...
Az anyuka szótlanul ment végig az utcán, arcán végigfolytak a könnyek.
-Piri néni, drága jó Piri néni, most végre a nevedet is tudom, de már túl késő...Milyen furcsa, hogy hosszú éveken keresztül sose kérdeztem meg, hogy hívják, nekem ő mindig csak a "gesztenyés néni" volt.-gondolta magában. A kis Lili nem értette, miért is sír anyukája, csak azt tudta, hogy a "gesztenyés néni" már nem fog soha gesztenyét árulni.
Lassan sétáltak tovább. Lida benyúlt a zsebébe, ott volt a pénz, amit Piri néninek készített oda. A tartozásuk. A pénz, amit már soha nem adhat oda a világ legjobb szívű anyókájának. Kivette a pénzt a zsebéből és egy földön kucorgó hajléktalan koldus kezébe nyomta.

Illusztráció : Ferdinand Hložník, szlovák festőművész (1921 - 2006) Gesztenyeárus c. festménye