MAMUSKA

Drága jó nagymamámról csak szép emlékeim vannak. Mi városban éltünk szüleimmel és két húgommal, egy hétemeletes lakóház hetedik emeletén. Tipikus városi kislányok voltunk, afféle lakótelepi gyerekek. Nagymamáék viszont vidéken laktak, kertes házban. Micsoda élmény volt ez számunkra! Tyúkok, nyulak...Nagymamával, akit Mamuskának hívtam, együtt etettük a tyúkokat. Együtt fejtettük ki a babot, borsót...Mamuska dalos kedvű asszony volt, sok szép dalra megtanított. Ő tanított meg kivarrni, hímezni. Sokat mesélt nekem, nekünk. Meséi gyakran humorosak voltak, nem győztünk rajtuk nevetni. Mamuska meg én annyira nevettünk, hogy már szinte sírtunk...És hogy el ne felejtsem: Mamuska volt a legjobb szakács a világon. Nagyon finomakat főzött és sütött.
Eszembe jutott egy eset, melyet gyakran felelevenítünk még ma is. Az én drága nagymamám aznap mákos tésztát készített az ő kisunokájának, azaz nekem. Két és fél éves voltam. A konyhában én egy járókának nevezett körbekerített valamiben játszottam. Ez azért volt, mert a konyhában kályhával tüzeltek, ott is főzött Mamuska. Na, szóval, nehogy megégessem magam, berakott Mamuska a járókába. Letette elém a tányért a mákos tésztával. Akkor vette észre, hogy a kisvillám kint van az udvaron a mosogatódézsában. Mondta nekem, hogy: csibüském, várj egy picit, mindjárt hozom a villácskádat! És kiment az udvarra, hogy elmossa a villámat. Igen ám, de én egy mohó kisgyerek voltam (néha még ma is az vagyok). Nem bírtam én várni...Kézzel kezdtem magamba tömni a tésztát. Mire Mamuska bejött az udvarról, addigra én már majdnem mindent befaltam. El tudom képzelni, hogyan nézhettem ki: egész arcom mákos volt...Persze nevetés lett a vége...
Mamuska hetvenöt éves korában meghalt. Én akkor tizenegy éves voltam. Anyukámék nem merték nekem megmondani, hogy Mamuska nincs többé. Tudták, hogy nagyon szerettem őt. Minden nyarat nála töltöttem. Még a húgom is tudta, hogy meghalt a nagymama...Nem tudom, mennyi idő telt el, amikor elmondták nekem. Nem akartam elhinni. Mondogattam, hogy Mamuska nem halhatott meg, hiszen nem volt beteg. Úgy gondoltam, sőt el is hittem, hogy az én nagymamám elutazott egy nagyon-nagyon messzi helyre...Már gimnazista voltam, de néha még mindig arra gondoltam, hogy Mamuska nem halt meg, hanem elköltözött. Amikor Mamuskára gondoltam, sírni kezdtem, (még felnőttkoromban is). Láthatatlan szálak kötöttek össze minket.
Drága emlékét a mai napig szívemben őrzöm. ❤