Múzsák Könyvtára

Az asszony megtört arccal, görnyedten ült az ügyvédnővel szemben. Szeme duzzadt volt a sok sírástól, beszélni is nehezen tudott. Az ügyvédnő nyugtatgatta az asszonyt:
- Nyugodjon meg Csernyikné! Ne sírjon! Most erősnek kell lennie !A sírás nem segít...Meglátja, minden rendben lesz, csak ne féljen és ne sírjon ,kérem! A tárgyalás holnapután lesz, szedje össze magát!
Csernyikné megtörölte a szemét, hüppögött még egy darabig, majd az ügyvédnőre nézett, aki egy kis biztató mosolyt küldött felé. Az asszony arcán is egy kis mosolyféleség suhant át. Az ügyvédnő ismét megszólalt:
- Csernyikné, ismételjük át, amit eddig elmondott! A tárgyaláson jelen lesz egy tolmács is, aki majd lefordítja minden szavát. Most pedig mondjon el nekem még egyszer mindent, amit el akar mondani!Kezdje a legelején!
- Nem vagyok gyilkos! Nem öltem meg Hildegard asszonyt!- kiáltotta az asszony.
- Senki sem mondta,bhogy maga gyilkos...
- Dehogyisnem! A néni lánya...Ő az, aki feljelentett, ő az, aki azt híreszteli rólam, hogy megöltem az anyját...
- Hiába híresztel ilyen dolgokat...Bizonyítékokra van szüksége, az meg nincs neki. Éppen ezért szükséges mindent tudnom, hogy bebizonyíthassam az ártatlanságát. Tehát: mondjon el mindent ...!
Az asszony egy mélyet sóhajtott, majd nekifogott :
- Nevem Csernyikné Halász Berta, ötvennégy éves vagyok, magyar állampolgár. Férjemmel a helyi péküzemben dolgoztunk, de engem másfél évvel ezelőtt leépítés miatt elbocsátottak. Nem akartam otthon maradni, nem akartam "munkanélküli" lenni, dolgozni szerettem volna. A munkaügyi hivatalban megkérdezték tőlem, nem érdekelne-e a külföldi idősgondozás. Rögtön az első pillanatban igent mondtam, hiszen volt némi tapasztalatom e téren. Édesapámat, később pedig az anyósomat is én gondoztam halálukig. Igaz, hogy a férjem is besegített, meg hát munka mellett csináltam ezt, de mégiscsak idősgondozás volt. Szóval elvégeztem a tanfolyamot, levizsgáztam német nyelvből (milyen szerencse, hogy valaha tanultam németül). Két hét múlva kiutaztam Ausztriába. Egy kicsit tartottam az idegen környezettől, nem tudtam, mit hoz az idegen, ismeretlen világ, amit eddig csupán a tévéből meg folyóiratokból ismertem. Bécs egyik külvárosi kerületébe kerültem egy nagyon régi házakból álló lakótelepre. Ott lakott az egyik ház második emeletén a nyolcvankilenc éves Hildegard asszony. Már a megérkezésem sem volt a legszerencsésebb. Ott álltam a bejárati ajtó előtt, kopogtam, csöngettem az ajtón, de hiába. Senki nem nyitott ajtót. Néhány perc eltelt, mire kinyílt az ajtó és egy kócos, gyűrött arcú középkorú nő rivallt rám:
- Ki maga és mit akar itt?
Mondtam, hogy én vagyok az új gondozónő, mire ő:
- Ja, a vén boszorkányhoz jött? Hogyhogy ma? Ma szerda van?
- Igen, szerda...
- Jesszusom! Azt hittem, kedd! No, mindegy,jöjjön be, ha már itt van...
Bementem. Erős alkoholszag terjengett a lakásban. A konyhában üres boros- meg pálinkásüvegek hevertek mindenütt. Az asszony rögtön kapcsolt és ezt mondta:
- Tudja, tegnap vendégeink voltak, ünnepeltünk egy kicsit...
Nem szóltam semmit...Bemutatkoztunk egymásnak. Ő volt a néni lánya, Helga.Velem egykorú volt. Bementünk a néni szobájába. Az idős asszony az ágyban feküdt és a tévét nézte. A lánya bemutatott neki, de ő rám sem nézett. A szobában áporodott bűz, vizelet meg izzadságszag volt...Visszamentünk a konyhába, ahol Helga elmondta, hogy anyja egyedül él a lakásban, de mivel egyre gyöngébb, szüksége van egy gondozóra. Úgy határozott, hogy két hétig leszek én a nénivel, két hétig meg majd a családtagok váltakoznak nála.
- Csernyikné, ennyire aprólékosan nem kell elmondania mindent, nem kell minden napról beszámolnia...- szólt közbe az ügyvédnő.
- Jó, akkor megpróbálom rövidebbre fogni a mondanivalómat...-válaszolta Csernyikné és tovább folytatta:
- Hildegard asszony nagyon gonosz volt hozzám, de gonosz volt ő mindenkihez. Többször bántott is, nemcsak szavakkal, hanem tettlegesen is. A sétapálcájával a legváratlanabb helyzetekben vágott hátba, lábon, kézen. Hihetetlen, mennyi erő volt ebben az idős asszonyban! Volt olyan, hogy a fejemre öntötte a kakaót, hozzám vágta a tányért. Egyszer a hatalmas vekkerórájával úgy fejen talált, hogy felszakadt a homlokomon a bőr, össze kellett varrni. Amikor elmeséltem ezt a családtagoknak, mindig azt mondták, hogy ne hazudjak, ne találgassak, mert úgysem hiszik el, amit mondok. A hátam mögött meg kinevettek, nem egyszer hallottam. Mindig tele voltam kék-zöld foltokkal, mire hazautaztam. Otthon meg sem mertem mutatni, sőt nem is szóltam a férjemnek, mert féltem, hogy eljön ide Bécsbe utánam és még agyoncsapja a nénit. Inkább magamba fojtottam mindent, hallgattam. Csak belülről tépelődtem. Amikor össze-vissza karmolta a kezemet Hildegard asszony, vagy amikor a szaros pelenkáját leszedte magáról és a tartalmát az ágyra meg a falra kente, csak összeszorítottam a fogaimat és ennyit mondtam: nyugi, Berta, ki kell bírnod, ne add fel, erős vagy...! De hiába, nem tudtam nyugodt maradni. Az öregasszony egy igazi hárpia volt. Éjjelente nem bírt aludni, ezért én sem alhattam. Előfordult, hogy hétszer ugrasztott ki az ágyból...És az a kiabálás meg üvöltözés, amit lerendezett...Elkezdte ütni a falat és torka szakadtából üvöltözött, hogy meg akarják ölni! A lánya azt mondta, hogy az anyja Alzheimer -kórban szenved, ezért viselkedik így. Rendben van, gondoltam, mígnem egyszer beszéltem a háziorvosával, akitől megtudtam, hogy a drágalátos Hildegard asszonynak semmi baja, egész életében makkegészséges volt, egyszer volt húsz évvel ezelőtt egy epeműtétje. Szóval, csak színészkedik?- kérdeztem az orvost. Ő csak bólintott és ennyit mondott: Igen, de ezt nem tőlem hallotta...Attól kezdve elkezdtem jobban figyelni a nénit. Rájöttem, hogy egyetlen célja van velem kapcsolatban: minél hamarabb megszabadulni tőlem. Nehéz megpróbáltatások vártak rám. Ezekről eddig senkinek sem mertem beszélni. Elég, ha csak a tea vagy a leves melegítésére gondolok. Hallottam én már másoktól is, hogy a gondozottnak nem volt elég meleg a tea vagy a leves, s újból fel kellett melegíteni, de hogy valaki tizenegyszer küldjön vissza a teával, mert az még mindig nem elég meleg (holott már olyan forró volt, hogy a rongyon keresztül is égette a csésze a kezemet), ilyenről még nem hallottam. Vagy amikor azt mondta, reggelire lekváros kiflit szeretne, s amikor odatettem elé a kiflit a lekváros felével a hajamba kente, az sem volt mindegy számomra. Amikor a leveshez villát kért, s én kanalat vittem be neki, mondván, hogy villával nem szokás levest enni, elkezdett olyan fülsiketítően visítani, hogy a szomszédasszony átjött, azt hitte, valami történt. Erre a néni azt mondta a szomszédasszonynak, hogy villát adtam neki a leveshez és azt mondtam, ha reklamálni próbál, akkor megölöm őt. A szomszédasszony nem szólt semmit, csak furán végignézett rajtam és elment. Másnap jött Helga dúlva-fúlva, hogy hallotta a szomszédoktól, hogy verem az anyját. Hiába mondtam, hogy ilyet soha nem tennék, megfenyegetett, hogy levon a fizetésemből. Ha akkor megmutattam volna a testemet elöntő kék-zöld-lila folttengert, lehet, hogy most más lenne a helyzet. Nem tudom...Higgye el, ügyvédnő, nagyon nehéz volt a sorom Hildegard asszonynál. A két hét alatt háromszor - négyszer eljátszotta, hogy nem kap levegőt, hogy fuldoklik, sőt haldoklik. Én naiv meg mindig futkostam, mert mindig azt hittem, hogy hátha most valóban rosszul van...Amikor kirohantam a konyhába a gyógyszerért, hallottam,ahogy félhangosan mondja rám, hogy ez az idióta nővér...Most mondja meg, mit tehettem volna? Védtelen voltam, senki sem hitt nekem...Ahogy előbb is említettem, lassan tipródtam ,de csak belülről. Kívülről igyekeztem keménynek mutatkozni...Elég, ha csak annyit mondok, hogy a tíz hónap alatt, amit Hildegard asszonynál töltöttem, tizenkét kilót fogytam...Aztán itt voltak a plüssállatkái: 113 darab. Ez még nem lett volna baj, csakhogy az összes plüssöt hetente egyszer le kellett porolnom, negyedévente meg kézzel ki kellett mosnom az összeset! Csalni nem lehetett, mert ott ült mellettem a fürdőszobában és ellenőrizte, mit és hogyan csinálok. Ilyenkor hihetetlenül elfáradtam, mire végeztem ...Szerencsére ez a "nagymosás" csak kétszer jutott nekem "osztályrészül"... Nem is merek mindent felsorolni, ami ott történt velem. Amikor az éjjeli tartalmát nemegyszer rám löttyintette, s közben büdös görénynek nevezett...Amikor megette a csokoládékat, amiket az unokáimnak vásároltam...Amikor széttépte az újságjaimat...Amikor elhasználta, ellopta a lányomtól kapott drága parfümömet, s amikor szóltam Helgának, azt mondta, hogy a parfümöt ő vette az anyjának karácsonyra... Helga alkoholista volt, ritkán jelent meg anyja lakásán józanul, így nem csoda, hogy nem lehetett vele normálisan beszélni...
- Jól van, Csernyikné, térjen a tárgyra! Mi történt azon az ominózus napon? - szólt közbe ismét az ügyvédnő.
- Hát az úgy volt, hogy október negyedikén sétálni indultunk Hildegard asszonnyal. Mindent ugyanúgy csináltam, mint máskor. A néni a korlátnál állt, én a bejárati ajtót zártam be a kulccsal. Valami fura kis neszre lettem figyelmes, láttam,amint az asszony rálépett az első lépcsőfokra,megcsúszott, s végigzuhant a lépcsőkön...ott feküdt a lépcsőfordulóban...kiáltott valamit, de lehet,hogy én kiabáltam...Azt tudom, hogy kirohant az egyik szomszédasszony a lakásból, hamarabb odaért a nénihez, mint én. Valamit kérdezni próbált tőle, nem hallottam, mit.Csak azt láttam, ahogy Hildegard asszony felém mutatott az ujjával. Mire leértem, a szomszédasszony elkezdett velem üvöltözni, hogy: gyilkos, megölted Hildegardot! Közben kijöttek a mentősök, bevitték a nénit a kórházba, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni, egy órán belül meghalt. Rám meg mindenki ujjal mutogatott, hogy nézzétek ezt a gyilkost, megölte a gondozottját! El tudja képzelni ügyvédnő, milyen érzés volt ez nekem? A szomszédasszony azt mesélte mindenkinek, hogy én ott álltam fenn a bejárati ajtó előtt és nevettem. Ő meg odarohant szegény Hildegardhoz és amikor megkérdezte tőle, mi történt, ő rám mutatott, ami annyit jelent, hogy én öltem meg a nénit. Pedig ez nem igaz, higgyen nekem!- nézett könnybelábadt szemmel Csernyikné az ügyvédnőre.
- Mondtam már az előbb is, hogy nyugodjon meg Csernyikné! A szomszédasszony vallomása nem ér semmit. Először is, nem tudja bizonyítani, hogy mit kérdezett az áldozattól, de azt sem tudja bebizonyítani, hogy mit válaszolt az áldozat. Ha valóban azt kérdezte a szomszédasszony Hildegard asszonytól, hogy mi történt és ő felfelé mutatott, ez nem jelenti azt, hogy önre mutatott. Lehet, hogy azt akarta mondani, hogy onnan föntről esett le. Ezt azonban most már senki sem tudja bizonyítani. Legyen csak nyugodt, minden rendben lesz. Most menjen haza, pihenjen egy jót, holnapután a tárgyaláson találkozunk. Ha minden jól megy és abban biztos vagyok, hogy minden rendben lesz, akkor a tárgyalást bizonyítékok hiányában elnapolják és rövid időn belül egy újabb tárgyalás lesz, ahol kimondják, vagy ha így jobban tetszik: kihirdetik , hogy ön ártatlan. Bátorság, Csernyikné...!
Mindketten felálltak, kezet fogtak, az ügyvédnő az ajtóig kísérte védencét...
Két nap múlva a tárgyaláson Csenyikné Halász Berta vallomása után az ügyvédnő elmondta a védőbeszédet, melyet ezekkel a szavakkal zárt:
- Tisztelt bíró úr, végszó gyanánt egy kérdést tennék fel az összes itt jelenlévőnek. Védencem aprólékos beszámolójának meghallgatása után számomra csupán egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt, amin viszont nem kell sokáig rágódni, hiszen a válasz magától adódik.A kérdés pedig a következő: Ki is ebben az ügyben az igazi, a valódi áldozat ...?
Pár perc egyeztetés után a bíró felállt és csak ennyit mondott:
- Bizonyítékok hiányában a tárgyalás elnapolva...