Dominó - Ősi idők üzenete

Az öreg mágus lassan bontogatta a batyuját, és elővette a kis lapocskákat. Öreg volt, ki tudja, hány nap pergett le az idő homokóráján, hogy először meglátta a napvilágot. Ráncos arcán mély árkokat szántott a kegyetlen idő. Poros köpenye tán száz esztendős is lehetett. Koszos turbánját hanyagul a feje köré tekerte, lábán foszlott saru hirdette, túl sok utat látott már életében. A Han-hai belsejéből jött, évente egyszer az oázisba érkező kereskedőknek jósolt. Furcsa szerzet volt, nem beszélt sokat, kurta szavakat dobott a kérdezőnek, és már intett is, hogy jöhet a következő.

Ebben az évben még öregebbnek és komorabbnak tűnt, mint máskor. A karaván eleven, nyüzsgő moraját nézte, és időnként sóhaj hagyta el a száját. Sorban járultak az öreg elé, de ő pár szó után mindenkit elküldött. A zsivaj elült, minden kereskedő érezte, ez a jóslás más lesz, mint ami eddig volt.

Semmit mondó szavak, majd amikor az utolsó kereskedő is végzett, az öreg jós felállt, és felemelte mindkét kezét, ami most nem áldást mondott, hanem sötét jóslatot. A kimondott szavak fenyegető árnyként borultak az oázisra.

„Nem sokat mondtam nektek, ugye? Mit kellett volna? Mögöttem érzem a nagy fekete felhőt, közelít a Han-hai felől, és mindenkit betemet. Én visszatérek, de ti soha nem juttok haza. Bűneitek mértéke nagyobb, mint a hegyek úrnője, ami csúcsával ostromolja az eget. Tevéitek patájának nyomát befújja a szél, ti pedig örök álmot alszotok, sírotokon ezernyi homokvirág nyílik, és lelketek bolyongani fog, amíg a hegyek úrnője el nem porlik.”

A döbbent csend után egy szürke és hatalmas porfelleg közelített az oázis felé. Az öreg jós nem volt sehol, csak a fenyegető szürkeség lett egyre nagyobb. Pillanatok alatt jött és aratott a kavargó homokvihar, betemetve és elnémítva a nyüzsgő karaván élő lelkeit.

A Han-hai öreg jósa maga elé dünnyögve ballagott vissza magányos otthona felé. Időnként felfelé nézett, hunyorgott fáradt szemeivel, és kezével simogatta a kis bőrzacskót, amiben a jóslapok voltak. Tudta, ha eljön a vég, nem lesz senki mellette, hogy átadja neki őket.

„Velem jöttök” – suttogta, és tudta, hogy talán így a jó. „Érteni kell őket, lelkük van, ne kerüljenek soha gonosz kézbe.”

Hol kezdjem a láthatatlan idő lépteit utolérni? Itt van egy csodálatos eszköz, ami geometriai formákba öntve beszél ahhoz, aki érti a szavát. Nem sok, csak huszonnyolc téglalap, rajta pontok, illetve a kezdő dominón egy sincs, és mégis üzen, csak érteni kell a nyelvén.

Elődje a kocka, nem tudhatott kevesebbet, csak lényegre törőbb volt, a téglalapok számával pedig egy finomhangolás következett be. Ki dobta az első kockát? Bárki is volt, értenie kellett a matematika nyelvén, és a számokat le kellett fordítani a lélek nyelvére, mert csak így vált érthetővé az üzenet.

Beavatás része lehetett elhinni, hogy pont az a dominó kerül a kezébe, amin ott van pontosan az, hogy mit kell tennie. Miért a finomhangolás szót használom, amikor a dominót mondom? Mert a kocka azonnal felfedi magát, míg a dominót lefelé kell fordítani, és tényleg hinni kell abban, hogy azt húzom ki, amin a válasz van a kérdésemre.

A dominóból akár egy kis házikót is építhetek, és a lélek vajon belül van? Ha felteszem a kérdést, akkor egy láthatatlan tartományból jön az óhaj, legyen ott a válasz a házikóban, vagyis a felfordított dominókban.

Keletkezése csak nagy vonalakban vezethető vissza, mert a pontos megjelenéséről nincs adat. Az i. e. 1200-ból már vannak róla feljegyzések, de ennél régebbi kell, hogy legyen. Az első császár i. e. 2100-ban lép trónra, a neve Huang Di.

Ha van császár, akkor lennie kell egy olyan társadalomnak, amely szervezetten működik, és az írásbeliség sem hiányozhat. A vallás és a jóslás ennél is régebbi, mert azt, hogy mit rejt a jövő, minden korban tudni akarta az emberiség.

A jóslás eszközei változtak az idők folyamán. Egy ősközösségi jós azzal dolgozott, amit talált a természetben. Később, ahogyan fejlettebb társadalmak jöttek létre, finomodtak az alapanyagok, és az eszközök is egyre kidolgozottabbak lettek.

A dominó alapanyaga nemes kő vagy ásvány volt, ami magában hordozta azt is, hogy csak kiválasztott és tanult ember vehette a kezébe, és mondhatott vele jövőt. Ezek nem voltak homályos sejtések, hanem érthető és pontos válaszok lehettek. A pontok színei csak vörösek vagy feketék voltak.

Az akkori időkben keleten a 32 lapos változatot használták, Európában a 28 lapos változat terjedt el. Hogy mennyire volt titkos és ősi a módszer, azt is bizonyítja, hogy csak a 18. században kerül be a keletről érkező hajósok révén Európába a dominó.

A nagy utazó, Marco Polo előbb járt ott, mégsem az ő nevéhez fűződik az érkezése. Ennek oka az, hogy valóban olyan jóseszköz, amely nem kerülhetett mindenki kezébe. A kis téglalapok átveszik a jós energiáját, és megszólalnak, a tévedés rossz ómen.

Minden dominónak van egy olyan jelentése is, amit csak a jós ismer. Ez csak részben tér el attól, amit a kérdezőnek válaszol. Ezek a meghatározások nem hétköznapi kérdések, ezeket a jós teszi fel, és olyan válaszok, amik nem a hétköznapi emberek részére adnak információkat.

A csillagász sem mond el mindent, amikor az eget fürkészi, csak annyit, amennyi ahhoz kell, hogy egy általános információt adjon át a világegyetem fontosabb jelenségeiről.

Nem a jós dönt arról, hogy dominóval akar dolgozni, hanem a dominó keresi meg a jóst. A kis pontok látszólagos egyszerűsége mögött bonyolult energiaminták vannak, amik hatnak egymásra és arra, aki kérdezi őket.

Elmondhatjuk, hogy a dominó közel négyezer éves története mögött sokkal több van, mint amit valaha feltárhatunk. Gondolatban elidőzhetünk a Sárga-folyó partján, megkereshetjük az első császár lábnyomát, azt, hogy ki írta le az első jeleket a porba, majd a kőre véste, és végül a papírra festette, közben nemes köveken pontokat égetett, hogy kilépve a mindennapokból lássa a jövőt.

Ez a könyv csak a felszín. Nem is lehet több, hiszen annak, aki ezt sem ismeri, annak ez is sok. De a piramis csúcsáról messzire látni, és lassan kibontakozik a többi építőkő is. Csak lépésben szabad haladni.