„állásinterjú” – novellák címszó szerint

← Vissza a novellacímszavakhoz

Találatok: 7

Írta: Tasi83 📅 2026. 04. 04. 06:41 Romantikus ❤️ 1 👁️ 9

Ignác világ életében takarító volt. Egy diplomás, önálló értelmiségi takarító. Mondhatnák a laikusabbak, hogy hát igen! Mert olyan világ volt, hogy akinek bizalmi, – mondhatni – protekcionális, és egyéb befolyásos jellegű kapcsolatai akadtak, azok érvényesültek jóformán az élet bármilyen területén.
Pedig ha valaki, akkor aztán Ignác a maga sokszor különös, különc, már-már kissé csetlő-botló, szeleburdi, és persze méltán habókos módján a targoncavezetői, árufeltöltői tanfolyamoktól kezdve egészen a szoftver- és számítástechnikai tanfolyamokig jóformán mindent vitéz módon elvégzett, és bár számos hivatalos papír, és nyomtatvány birtokosa volt, amit megcsinált, abban a percben, hogy az egyetemen is átvette szerénykedő bölcsészdiplomáját cumma cum laude, egyre kiábrándult realizmussal, és…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 03. 29. 06:51 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 8

Karina először egy ügyvédi irodában helyezkedett el. Az igazság persze megint csak az volt, hogy akit százkilencvenes magassággal, svéd, hihetetlenül hosszú és karcsú lábakkal, és tetszetős dekoltázsokkal áldott meg a sors, és még inkább a genetika, annak igazán lehetett oka arra, ha a legtöbb ember valóságos csúcsdögös bombázót lásson benne.
Karinának is meggyőződésévé vált, hogy amikor a meetingen egy zsörtölődő és barátságtalan HR-es szipirtyóval szemközt helyet foglalt, és bemutatta diplomáját, doktoriját és egyéb hivatalos okmányait, az adott interjúztató, középkorúságában meggyökeresedett nő gyanakodva méregetni kezdte őt, majd kissé fejcsóváltan közölte vele, hogy a testi, fizikális adottságait szem előtt tartva a modell-, vagy a szépségiparban esetleg nagyobb, és mindenképp…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 24. 07:25 Élet ❤️ 1 👁️ 11

Hajnali fél ötre jár az idő. Szempillái már megint beleragadtak a csipák iszapos masszájába. Azonnal a tisztálkodási műveletek legkényesebb része következik, ami csak elképzelhető! Fürdőszobába siet, és megpróbálja kiszabadítani még jócskán éber kómában leledző, hamvas, holdvilágszerű arcát az álom, és az ébrenlét közötti tartós fogság sávjából! Előbb az arcmosással kezdi, aztán jöhet a fogmosás. Fésűjét nem igazán szokta használni, mert rendszerint hozzászokott, hogy rövid, extravagáns, tüskeszerű tincseivel hívja fel magára a figyelmet; mintha ez is hozzátartozna egyedi, egyéni személyisége különleges márkajelzéseihez! Tegnapról talán még maradhatott egy kis szelet csokis süti, vagy valamilyen emberi gyomornak is elfogadható élelmiszer, és egy kis csokitej! A csokoládé tartós, és…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 08. 06:33 Élet ❤️ 1 👁️ 9

Megállt az előszobai tükör előtt. Egyszerre anyámasszony katonájaként és idiótaként festett a komplett, kissé kényelmetlen öltönyben, vöröses nyakkendőben, ingben, és úgy általánosságban a hivatalos találkozók ún. formaöltözetében.
„Miért kell neki már megint újra és újra végigjárnia azokat a halálosan kimerítő, fölöslegesen fizikai stresszt és idegi kimerültséget jelentő interjúkat bejárnia, ahol a munkáltató első és talán legfontosabb kérdése, hogy ti. hol szeretne tartani az elkövetkezendő öt-tíz évben? Erre a kérdésre még akkor se biztos, hogy az ember tudhatná a legfrappánsabb, legmegfelelőbb választ, ha adott esetben cum laude diplomázott marketing és üzleti kommunikáció szakon.
„Ha már behívtak egy elbeszélgetésre, akkor mi sem természetesebb! Csak légy mindig önmagad, és sose…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 19. 06:46 Élet ❤️ 1 👁️ 9

Úgy tervezte, hogy amint lehet, azonnal lelécel szülei házából. A nagy „családi fészekből”, ahogy szánalmas, munkanélküli öccse sokszor emlegette, akinek már vagy kilenc éve nem volt állandó bevételi forrása, viszont időközben megcsinált egy csajt a szomszédból, és lett tőle egy kislánya, akik szintúgy beköltöztek hozzájuk, vagy csupán átjöttek a szomszédos utcácskából, hogy aztán végképp náluk maradjanak.

Mondogatták is vidéken, hogy ebből a Kárpáthyék lányából aztán sosem lesz semmi! Elvégre elsőszülött lányként úgy el volt mindig is kényeztetve, hogy hercegnős élete során egy szalmaszálat sem kellett sose megmozdítania.

„Ebből elég volt! Nem lesz senki lekötelezettje, és nem fog férjhez menni se, ahogy vaskalapos nagyanyja és kotnyeles anyja elvárta volna tőle. Még mit nem!…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 15. 03:50 Élet ❤️ 2 👁️ 9

Amint azonnal lecsapott az állásajánlatra, úgy érezte magát, mint egy dögkeselyű, akinek csupán rágós, kidobott mócsingos koncok, olcsó húscafatok maradtak, amiken legalább még elrágódhat…

Gábornál ez volt a lehető legbiztosabb jele a félszeg önbizalomhiánynak.

– Fiam! Állást úgy kell keresni, hogy ebben a világban mindent el kell vállalni! Aztán az már mindegy, hogy szereted is, amit csinálsz! Érted?! – mondogatta neki mindig jószándékú nagymamája. – A munkáltatók érezzék azt, hogy pótolhatatlan lehetőségek szalasztanak el azzal, ha nem vesznek fel!

Mégsem ebben a szellemben készülődött az állásinterjúra; szövetnadrág, lehetőleg fekete, hozzá fehér ing, disztingvált nyakkendő, mely a rengeteg mosástól kissé már meg is kopott! Mégis a jólápoltság egyetemes benyomását keltette, ha…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 09. 03:35 Élet ❤️ 1 👁️ 12

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Nézze, megmondom magának őszintén, hogy először is… hogy is fogalmazzak? – a huszas éveiben járó, tejfölösszájú, suhanképű, sportos, méregdrága zakót és aranyláncot, karórát viselő igazgatón jócskán meglátszott, hogy nem szenvedheti az olyasfajta átlagembereket, akik jóformán egész életükben egyre csak dolgoznak, próbálnak boldogulni a maguk módján, ez viszont szinte semmi szín alatt sem sikerül.

– Cégcsoportunk folyamatosan fejlődik, terjeszkedik, és az innováció jóformán megállíthatatlanul utat tör magának! Elsősorban más típusú korosztályokat keresünk, ha érti egyáltalán, hogy mire gondolok? – hátradőlt irodai bőrszékében, miközben tollát folyamatosan kattintgatta, készen állva rá, hátha hivatalos szerződéseket kell majd aláírnia. Miközben nyomja ezt a gusztustalan, szánalmas…
Tovább olvasom…