Írta:
Soósné Balassa Eszter
💠
📅 2025. 11. 30. 15:43
Élet
❤️ 0
👁️ 12
Újra ősz van. Az avarszőnyegen alig hallani lépteim, ahogy sétálok. A két pad szinte hívogat.
– Gyere, ülj ide.
Sejtelmesen öleli körbe a parkot a köd, oly lágyan, oly finoman, ahogy kedvesét öleli magához szerelme. Egyedül vagyok a gondolataimmal. A fák bástyaként veszik körbe a padokat. Leülök. Csend van, a köd csendjét csak szívverésem töri meg, lélegzetemet sem hallani.
Gondolataim messze járnak, visszatévedtek a múltba. Akkor is ősz volt és köd, szinte átláthatatlan, mégis olyan puhán betakart. Féltem akkor, nem láttam a kiutat, szívem harcolt az eszemmel. Elengedjem őt, vagy harcoljak, hogy maradjon? Minden bizonytalan volt, csak egy volt biztos: nagyon szeretem. Nem láttam tisztán, gondolataim fátyolként terültek rám, mint most a köd, ami körülvesz. Egyszerre óvó és…
Tovább olvasom…