16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
„Egyáltalán nem kellett volna vele annyira szigorúan, következetesen bánnia, mint annak idején az anyai nagyanyjának ővele!” – futott át sebtiben az agyán, amikor egy fülledt, párás hajnali órán a karosszékben már félig alva várta meg tizenhat éves lányát, akit elengedett bulizni, mert másnap lesz a születésnapja. „De persze mi van akkor, ha valami nagy baja esik, esetleg megsérül, mert valamelyik barátnője nem vigyáz rá eléggé?!” – kusza kérdések sorozata cikázott át hasogató, kínzó fejfájásától agyának fogaskerekei között. – Szívem? Miért nem jössz lefeküdni? Biztos vagyok benne, hogy Kira tudja, mi csinál! Már kiskorában is talpraesett volt! Szerintem jól neveltük! – jegyezte meg álmos hangon a még mindig gyönyörű asszony, aki most kótyagosan lépkedett ki a tökéletesen koromsötét…Tovább olvasom…
Csodálkozó kék szemekkel tekintett a világba. Az ő kis világába. Minden érdekelte, ami körülötte élt és zajlott. A bogarak, a lepkék, a virágok, az állatok és persze, a kicsi társai. Úgy ötven kisgyerek. Szőkék, barnák, feketék, és volt köztük egy kis vöröshajú is. Őt Petinek hívták. Mindenki mosolygott, amikor ránézett. Fehér bőrén csak úgy virítottak a vörös szeplők. Mégsem csúfolta senki. Ő volt Zsuzska legjobb barátja. Naphosszat játszottak együtt a homokban, a játszószobában. Csak az éjszakákat töltötték külön, mert a kisfiúknak és kislányoknak külön szobájuk volt. De másnap, a reggelinél mindig boldogan ölelték meg egymást. Zsuzska szőke hajfürtjein a reggeli napsugár aranylóan csillogott. Kék szeméből a kíváncsiság sohasem tűnt el, mindig érdeklődéssel nézett a külvilágra…Tovább olvasom…
Kedves L.! Régóta készülök, hogy megírjam Neked ezt a levelet. Hosszú hetek teltek el az utolsó találkozásunk óta. Akkor igyekeztem elmagyarázni, mi is a problémám veled kapcsolatban. Te elrohantál, nem hallgattál meg, szóra sem méltattál. Nem szeretem a befejezetlen játszmákat, szeretek minden ügy végére pontot tenni. Ezzel a levéllel részemről „pont” kerül a játszmánk végére. Nem akarok hosszadalmas lenni, megpróbálom leírni csak a legfontosabbakat. Kamaszkorunk óta ismerjük egymást, idestova negyvenöt éve. Gimnáziumi tanulmányaink során egy osztályba kerültünk, egymás mellett ültünk a padban. Összecsiszolódtunk, igazi barátság alakult ki közöttünk. Az érettségi után különváltak az útjaink. Te egészségügyi iskolába mentél, én egyetemre. Messze kerültünk egymástól, de így is tartottuk…Tovább olvasom…
Két rozzant vén aggastyánember lépegetett a mezőn. Mindkettő kézben sörétes puskát tartott. Úgy tűnt, mintha vadászok volnának, akik valami furcsa, különös túlélőtúrán vagy épp csak oroszlánszafarin vesznek részt. A tagbaszakadtabb, aki valamivel alacsonyabb és mackósabb is volt, mint a nyurgább, angolosabb másik, előre küldte a kis keverék kuvasz kutyát: – No, Sakál! Keresd, keresd a vadat! – adott egyértelmű parancsot a mackós vénember, és kifejező bajsza alatt el is mosolyodott saját, jól bevált éleselméjűségén. – Azért ezt mégse kellett volna, Kálmán! – szólt oda csak úgy félvállról, nagy bölcsen a másik nyurga ember, aki úgy festett, mint egy igazi angol, és volt egy eredeti kalapja is, mellyel hasonlított egy igazi kalandhőshöz. – Majd pont neked fogok magyarázni! – dorgálta meg…Tovább olvasom…
A kisfiúnak nyitva voltak a szemei. Őt nézte. Az arcára tette a párnát. Egyre erősebben szorította. – Elbújtam. – Hallotta tompán. Úgy érezte, mintha víz alól bukkanna fel egy pillanattal a fulladás előtt. A vánkost ijedten a sarokba hajította. Erősen zihált. Szája kiszáradt, nyelve, mint egy darab szivacs, tapadt ínyéhez. – Kukucs – suttogta. Visszament az ágya sarkába kuporodott, térdeit felhúzta, és előre-hátra billegett. – Megőrültem – gondolta. Egy óra múlva elaludt. Reggelre megfakult az emlék, majd, mint egy álom elillant. Talán a túlterhelt elme védekező reakciója volt. Az iskolában Diaboli várakozó arccal kérdezte: – Na, mi volt az éjjel? Elhárult az akadály? – Mi a fenéről beszélsz? – Gyáva vagy! Soha, semmire se fogod vinni – legyintett Liszi. Délután megint egyedül…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Artúr már majd kiugrott volna legszívesebben a bőréből, hiszen annyira várta a Mikulást. Még leveleket is írt neki, melyeket cím, és helyrajzi szám nem lévén egyszerűen csak úgy dobott be a panellakásukhoz közeli takaros, piros színű postaládába, hogy az „Északi Sarkra címezve” – gondolhatták is a postás bácsik: ez a gyerek totál megzakkant, ám amikor látták, hogy bélyeg is van a levélen tanakodni kezdtek, hogy mi legyen az el nem vitt levelek sorsa? Szerencsére volt egy kedves, idős portásbácsi, aki a földszinten posztolt egész álló nap, mint afféle mindenes gondnok, nála hagyták a leveleket, aki azokat készségesen azonnal továbbította is Artúr szüleinek a kezébe, akik aztán nem győztek jókat mosolyogni, hogy gyerekük lassanként tízéves, és még mindig állhatatos, makacskodó módon hisz a…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A fiatalember fásultan bámulta a televízió képernyőjét. Hónapok óta semmi sem érdekelte, kikapcsolta a készüléket, és kibotorkált az erkélyre csak úgy megnézni a térpanorámának becézett főváros részletét. A jellegzetes Duna mintha szándékosan ketté akarta volna szelni a Margit-szigetet, akár az érett dinnyehéjat. „Jellemző!” – gondolta. Már a Margit-szigetre sem mehet az ember csak úgy a kedvére sétálni, vagy épp bámészkodni, hiszen hemzseg az alkalmi sport- és fitneszmániások gyülekezetétől. Aztán olyan újdonsült, főként sztáranyukákkal volt tele, akik előszeretettel szenvedtek megfelelési és bizonyítási kényszerekben. Elvégre hogy nézett volna ki, ha egy kétgyerekes bombázó anyuka nem fér bele a nyár kezdetén a vadiúj bikinijébe, mely előnyösen megmutatja hasizmát és egzotikus…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Az egész egy diákszövetségszerű esküvéssel kezdődött, melyben a két kamaszlány örök hűséggel megfogadta, hogy mindig a legjobb barátnők lesznek, és ezt senki meg nem változtathatja. – Esküdjünk meg! – jelentette ki Kriszti. – Rendben, de ugye nem kötelező, hogy vér is folyon! Ki nem állhatom a vért! – válaszolta kissé idegeskedve Viki. – Ugye már! Ne bomolj! Felnőtt, intelligens, koraérett csajok vagyunk! Mit kell úgy majrézni?! – azzal Kriszti ünnepélyes keretek között a magasba emelte azt a finom, hosszúnyakú kristályból készített, elegáns pezsgőspoharat, melyet a szülei szoktak kivételes ünnepi alkalmakkor használni, és most rajtuk volt a sor, hogy ugyanígy cselekedjenek. Még vett is egy kisebb pezsgőt a nagy alkalomra; elvégre már majdnem mindketten felnőtt korúak voltak, tehát…Tovább olvasom…