A reggel hűse párafüggönyt aggat egyenként üvegére az ablakoknak. Nyomában az addig mögötte látszó világ szökik, mint illékony álom, tűnik el, szűnik meg, mi eddig volt, mint látvány, s kerül át ama másik oldalra, a láthatatlan dolgok birodalmába. Reggel van. Csupán néhány perce, hogy felkeltél, de máris gyengének, fáradtnak érzed magad. Arra is képtelen vagy, hogy akár egyetlen mozdulatot tegyél. Legszívesebben gondolkodás nélkül mennél, rohannál vissza oda, ahonnan jöttél, ágyadhoz, ahonnan csupán alig néhány perce, hogy felkeltél, rohannál, ha erőd volna, és milyen jó volna, ha újra éreznéd testedhez simuló takaród melegét. De késő, torkod már felébredt, és követeli azt, mi őt szokásosan megilleti, reggeli jussát. S te erre mást nem tudsz tenni, mint megindulni, a kávéfőzőt…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Ülök csendben a Duna parton. Egy kis pad, a város hajnali zaja és magányom a társaságom. Nézem a lassan lefelé áramló vizet, ahogy hömpölyög, ahogy ágakat, nagyobb fadarabokat sodor magával Csepel felé. Csak kijöttem, hogy nyugalomban elmélkedjek. A periférián látom, hogy valaki lassan, nőies kecsességgel közeledik. Csodás hajnali langyos levegő áramlik arcomon át és szabadon hagyott testrészeim bőrén keresztül. Gondolataim az írói válságomon merengenek. Nincs jelenleg ötletem, viszont a kiadóm várja, hogy új regényem történetét megosszam vele. Nincs. Történet nincs. A női sziluett odaér. Leülhetek? A kérdést nem hallom, mert gondolataim igenis hangosak. Leülhetek? – hangzott el ismét a sziluett szájából a kérdés. Ekkor lassan, kissé mélázva, odafordítottam a fejem, és mint aki nem…Tovább olvasom…
Egész álló nap szinte alig kaptam levegőt. Mintha csak úrrá lett volna lelkem titkosabb mélyén valami belső felismerése annak, hogy valami sorsdöntő fordulat készülődik kissé szánalmas, átlagos életemben. Elvégre – ha úgy vesszük – nem kis dolognak számított, hogy kis családunkban egyedül én lettem egyetemista, tehát tanult ember! Alig aludtam éjjel valamicskét. Mintha agyam zaklatott fogaskerekei mindig unos-untalan visszatértek volna abba az egy irányba, mely arra volt kíváncsi, hogy mit akarok az életemmel kezdeni?! Anyámat egyszerre győzködtem, kérleltem, hogy csak jó apámmal ne kelljen a felvételi vizsgára menni, mert egyrészt apámnak megvoltak a maga sajátságos, groteszk, gyilkos tréfái, másrészt előszeretettel alázott meg a legtöbb ember előtt. Tette mindezt álszerénységgel…Tovább olvasom…
Hirtelen harapott a sötét. A semmi közepén hagyott. A mellkasom feszül, a levegő megakad. A másodpercek torzan nyúlnak, mintha az idő is visszatartaná lélegzetét. „Tarts ki, szív… dobogj… élj” – könyörgöm. Annyi minden maradt még. Egy pillanatra felvillan: virágillat, gyermekkacaj, kutyám farkcsóválása. „Mondd, nem üres az ágyam. Mondd, nem lesz árva... Mondd már… kérlek, mondd.” A csönd válaszol: Nem közelít a vég. Már ideért.Tovább olvasom…