„búcsú” – novellák címszó szerint

Írta: K. Barbara 📅 2026. 03. 05. 21:01 Sorsfordító ❤️ 3 👁️ 79

Linda ott állt a híd túloldalán. Rám várt. Megbeszéltük, hogy pontban délben indulunk, hátrahagyunk mindent és mindenkit.
De hezitálok, félek elindulni erre az útra. Választanom kell életem szerelme és az élet között, amit Petrával felépítettem, de nem vagyok benne boldog. Csak ott a közös gyerek, őt nem akarom hátrahagyni. Ráadásul Petra fenyeget, hogy kiforgat minden vagyonomból.
Gyáva vagyok, tudom, nem tudtam egyikőjükhöz sem őszinte lenni. Kaptam egy ultimátumot: ha szakítok Lindával, akkor mindent helyrehozhatunk, és új életet kezdhetek a feleségemmel és a lányommal.
Milyen apa volnék én, ha nem így döntenék? De szeretem Lindát, ő rángatott ki a gödörből, ő mutatta meg, hogy a sűrű gomolyfelhők között is átsüt a napfény.
Látom őt, ahogy rám vár, az óráját nézegeti. Lassan…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 13. 16:49 Sorsfordító ❤️ 2 👁️ 32

Nóra kilépett a kapun, amit előzőleg jó hangosan bevágott miközben egy rézfán fütyülős káromkodás hagyta el a száját. Arra gondolt, hogy hová tette az eszét, amikor először belépett ide. Tudta magáról rég, hogy nem tartozik az uniformizált egyforma emberek társaságába, de hogy ennyire kilógna a sorból, azt maga sem gondolta volna. Annyira nem illett a csapatba, hogy akárhányszor is belépett a munkahelyére felémelyedett a gyomra a hányingertől. Pedig mennyire örült, amikor értesítették, hogy ő lett a kiválasztott és elnyerte az osztályos nővér állást. Azzal azonban nem számolt, hogy nem lesz elég az, hogy jól végezze a dolgát, de még meg kell felelnie a főnővérnek és az alatta lévő segédápolóknak is. Hamar rájött, hogy ez megvalósíthatatlan dolog számára. Mert ha a főnévérnek akar…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 09. 06:14 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 28

A folyosó jobb oldalán a legnagyobb iroda volt a főmérnöké. Ajtaját félig nyitva tartotta, szerette látni, hogy ki megy el előtte. Maya, tizenhat éves gyakornoklányként naponta többször végig loholt a folyosón. Reggel a hivatalban dolgozók friss postáját osztotta szét, délután pedig a postázandó leveleket gyűjtötte össze. Amikor Horváth főmérnök ajtaja előtt lépdelt, hevesebben vert a szíve. Volt valami megfoghatatlan sárm az ötvenes éveiben járó férfiben. Gesztenyebarna szemeivel nemcsak nézett, de szinte kérdezett is. Beszélő szemei vannak – gondolta magában a lány. Bárcsak válaszolhatna a kérdéseire. 

– Jöjjön be, kedves, miért áll ott bátortalanul az ajtóban, mintha a lábai a földbe gyökereztek volna! – szólt a lányhoz egy tavaszi délután a főmérnök.

– Elnézést kérek! Csak azon…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 16. 18:05 Élet ❤️ 2 👁️ 27

Azt gondoltam, hogy csúnyább leszel. De nem. Sármos arcodon semmit sem csúfított a halál. Mimikai ráncaid még most is jól állnak neked, az idő és a dolgos évek által vésett redők nem ártottak semmit a kinézetednek. Talán egy kicsit sápadtabbnak tűnsz, de ez természetes ebben a helyzetben. Mindig így néztél ki ifjúkorod óta. Hosszú évek óta nem láttalak, most meg itt sírok fölötted fekete ruhában. Te meg, mint egy vőlegény kimosakodva, fehér ingben, öltönyben lehunyt szemmel alszol. Pedig az öltöny nem volt a kedvenc ruhadarabod.

Amire először emlékszem rólad, az a szemedben bujkáló cinkos mosolyod volt. Gyermekként talán még szerelmes is voltam beléd. Csak az tartott vissza, hogy be is valljam neked, hogy rokoni szálak fűztek hozzád. Méghozzá elég közeli, a nagybácsikám voltál. Apám…

Írta: Fodor Kiss Júlia 📅 2026. 01. 10. 14:06 Romantikus ❤️ 1 👁️ 23

Úgy érezted meg kell sebezned, pedig őszintén, gyermeki szívvel szerettelek, és ez káprázatnak tűnt ebben a háborgó, hazug világban. A köztünk levő korkülönbség áthidalhatatlannak tűnt, mert téged már fogva tartottak a múlt tapasztalatai. Nem volt már sem fekete, sem fehér az álmaidban, szürke volt minden, de nekem a mai napig színesek az álmaim. Vörösnek látom a tulipánt, a mohát zöldnek, a hollót feketének, a kimondott szavakat igaznak, az érzést őszintének, minden praktika és fondorlat nélkülinek. 
Te tiltakoztál az érzés ellen, ami áramütésként futott végig az idegpályáidon, de hallgatásba burkolóztál, nem mondtad soha, hogy szeretsz. Megijedtél. Bevallom én is féltem. Egyik délután őszintén elmondtad, nem akarsz hozzám tartozni, mert nem tudsz, és nem is akarsz senkihez kötődni. A…

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2026. 01. 28. 14:57 Igaz történet ❤️ 3 👁️ 22

Azon a reggelen végtelen szomorúsággal ébredtem. Ma kísérjük aput utolsó útjára.
Arcom elcsigázott, szemem duzzadt a sírástól. Kinéztem az ablakon. Hűvös, szeles idő volt. November. Megittam a kávémat, készülődni kezdtem. Kezembe vettem azt az egyszerű kis fekete kalapot, amit erre az alkalomra vettem. Idegen világ volt tőlem, hisz jórészt kerékpárral közlekedtem. Belenéztem a tükörbe, egy elegáns öltözetű arc nézett rám. Ez is én vagyok.

– Gyere, indulni kell – szólt a férjem.
– Azonnal jövök. – Még egyszer belenéztem a tükörbe.

Arcomba húztam a kalapot, amikor a temetőbe értünk. El akartam rejteni végtelen bánatomat.
Ápolt és eltakart ez a fekete kalap. Nem néztem az arcokra, amennyire csak tudtam, elbújtam a kalapom mögé.

Ha kinyitom a szekrényt és ránézek, mindig apura…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2026. 01. 31. 19:00 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 22

Mit látok minden este, a mamámat, és látom tollát forgatva nevetve.
Kisunokám, este van már, ideje lefeküdni, az álomtündér már vár.
Nem vagyok álmos, én is író leszek, mint te, mi a történet vége!
A történet vége, azt majd te befejezed, minden este hallod, átéled.
Mama, én nem tudok írni, mesevilágban élni, toll nélkül remélni.
Az utolsó lapot neked hagytam, itt a tollam is, büszkén forgasd ezután.
Álomtündér már vár, menj hát, az ágyba siess, aludni fogsz, s megtudod,
a történet vége mi lesz.
A nagymama eltűnt reggelre, madárcsicsergés közepette, a fiú felkelve,
az ágyból rohant sebesen lefelé, s látta a tollat a könyvön pihenve.
Egy pulóver, mely a fotelon maradt, különös illatot áraszt.
A nagymama illata, és könyve, tolla csak a kis kezet várta, aki megfogta.
Az utolsó…

Írta: Buglyó Juliánna 📅 2026. 03. 15. 12:49 Élet ❤️ 2 👁️ 21

Szürke, félhomály töltötte ki a kis szobát, annak ellenére, hogy még alig múlt el délután két óra.
Hosszú, vékony ujjaival körbetekerte a takarót elcsigázott, csupa csont testén, és a fotelbe gubbaszkodott vissza. A pléddel együtt is csak annyi volt, mint egy tizenkét éves gyerek. Elmélázott tekintetével nem is igen látott már semmit a környezetéből, befelé nézett. Bevillantak élete legfontosabb eseményei, közben csakis a gyermekei hiánya fájt neki a legjobban, pedig minden porcikája feladta már a létet.
A boldog gyermekkor után fiait kíváncsiságuk az országhatáron túlra vitte. Néhány érdekes tapasztalat után a munkájuk is odakötötte őket. Gyakran beszélgettek ugyan telefonon, de egyre kevesebbet találkoztak. Eleinte a nyári szabadságukat is egy harmadik országban töltötték. Néhányat…