„döntés” – novellák címszó szerint

Írta: K. Barbara 📅 2026. 01. 15. 14:59 Kortárs ❤️ 1 👁️ 74

Elég nagyot tud ütni, ha az ember törött szívvel próbál tovább élni. De ugye minden csak elhatározás kérdése?!
Vannak nehezebb napjaim, olyankor úgy érzem, megőrülök, hogy már nem vagy része az életemnek, és semmit nem tudok rólad – de vannak fantasztikus napok, mikor azt érzem, erős vagyok, túl leszek rajtad, még ha addig élek is. Hisz ezt akartad: hogy tépjelek ki a szívemből, és ne szeresselek. Hogy is fogalmaztál? – Na igen: „Lili, túl ragaszkodó vagy, nem hagysz levegőhöz jutni. Kell a tér, hiába kértem tőled időt, amit be is tartottál, és nem kerestél hetekig, amit köszönök, de nem bírok melletted lélegezni. Úgy érzem, megfojt az életem, az életünk… Tudom, hogy szeretsz, hidd el, én is szeretlek, és nem akarom darabokra törni a szíved, de fújjuk le az esküvőt, a közös életünket…

Írta: Linda Penny 📅 2026. 01. 14. 20:40 Romantikus ❤️ 0 👁️ 19

Nora a ház előtt ült az autóban. Kezében a telefon, újból elolvasta az üzenetet.
„Most menj haza! Mindig azt mondtad, Diana különb társat érdemel nálam. Nézd meg, ki a különb, kiért dobott!”

Nem akarta elhinni, hogy Kian, aki a húga volt barátja, soraira reagálva megtette, hogy hazajött. Felnézett az emeleti ablakokra. Csendes minden, az utcán senki, mindenki éli a hétköznapi életét. Kiszállt az autóból, bezárta. A telefont zsebre téve elindult a ház felé. A kulcs halkan fordult, maga sem értette, miért jár csendben.

A nappali, a konyha üres. A megszokott délelőtti csend. Ahogy belépett a konyhába, csend telepedett rá, különleges légkör. A csend, a nevetés vagy az edények csörömpölése, az ismerős hangok hiánya szokatlan volt. A levegőt átitatták az ismerős aromák: a reggeli kávé, a…

Írta: K. Barbara 📅 2026. 01. 13. 18:17 Önismereti ❤️ 1 👁️ 163

A hajnal fénye óvatosan kúszik be az ablakon. Te mellettem fekszel, egyenletesen lélegzel. Olyan csend van, hogy a saját gondolataim zaját sem tudom elhallgattatni. Nem tudok aludni, túl sok a gondolat a fejemben. Kérdések, melyek válaszra várnak, és a tény, hogy valóra válthatom az álmom, miközben téged elveszíthetlek.

A mellkasomban szorítás ül meg. Kimondatlan mondatok sorakoznak bennem, de egyiknek sincs helye közöttünk. Nem vagyok őszinte hozzád – és tudom, nem értenéd meg, ha az lennék.

Választanom kell közted és egy élet között, amire mindig vágytam. Egy év. Egyetlen év távolság, egy külföldi kiadó ajánlata, és mindaz, amiért eddig dolgoztam. Ki bírná ezt el közülünk?

Te nem az a típus vagy, aki mindent megért és mindenben támogat. Két ellentétes pólus vagyunk, egymáshoz…

Írta: Garami Nelli 📅 2026. 01. 07. 18:06 Dráma ❤️ 0 👁️ 18

Hetek óta készülök erre az utolsó fellépésemre. Mindent alaposan átgondoltam. Többé nem bánt engem senki. Nem leszek senkinek sem a játékszere. Egyszer s mindenkorra véget kell vetni ennek az egésznek. Sokat gondolkodtam, mitévő legyek. Annyi minden megfordult a fejemben. Végül erre esett a választásom. A napot is alaposan elterveztem: ma van a férjem születésnapja. Férjem? Ah, pontosabban ő csak egy férfi, akivel egy lakásban élek… Úgy élünk egymás mellett, mint két idegen.

Lassan lépkedek a város sötét utcáin. Félórás séta után elérem célpontomat, a hidat. Felmegyek, körbenézek. Alattam zúg a mély, fekete víz. Sokáig nézem a gyilkos folyót. Didergek. Nézem, egyre csak nézem a vizet, a partot nyaldosó hullámokat. Újból felteszem magamnak a hónapok óta foglalkoztató kérdést…

Írta: Kendi 📅 2026. 01. 02. 22:34 Sorsfordító ❤️ 2 👁️ 21

A terem csendje vastagabb volt, mint a levegő. A sakkóra kattant, figyelmeztetve, hogy a gondolkodás is fogyó idő. Már tíz perce néztem a táblát. A gyalog biztonságot ígért, a huszár kockázatot. Eszembe jutott minden halogatott döntésem, minden elszalasztott lehetőségem. Tudtam, hogy bármit lépek, veszíthetek. De ha nem lépek, biztosan.

Megfogtam a huszárt. Előreléptem vele. Az ellenfél felnézett. Mosolygott. A játszma elkezdődött, és én végre éltem.

Abban a pillanatban megértettem, hogy a bátorság nem a győzelemről szól, hanem arról, hogy vállaljuk a következményeket, és továbbmegyünk akkor is, amikor félünk, csendben, türelemmel, időt nyerve, mégis döntve, önmagunkért mindig, és a jövőért, felelősen.

Írta: Ynela Zíléna 📅 2026. 01. 02. 15:26 Élet ❤️ 2 👁️ 25

A táblát jól ismerte. Nem kezdő játékos volt.
Sok variáció futott át rajta, mielőtt a keze megmozdult volna. Tudta, melyik lépéssel van esélye nyerni. Tudta, mit diktál a logika.
Az ujja megállt a sakkbábu felett.
Egy másik lépés képe villant fel benne – rosszabb, kockázatosabb, az a fajta, amire az emberek a fejükhöz csapnak. Olyan, amit sosem tanítanak.
Ha ezt lépi, veszíthet.
Ha nem, önmagát veszti el.
A terem csendje mélyebb lett.
A bábu megindult.
Ezt a játszmát ugyan elvesztette – szinte sose győzött.
De tudta, úgy emlékeznek egyszer majd rá, aki szívvel irányította a bábukat. 
Aki végül az életet nyerte meg.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 18. 23:47 Filozófikus próza ❤️ 2 👁️ 17

A történet a lap szélén született, ott, ahol a mondatok elvékonyodnak, és a papír elkezd kételkedni a saját anyagában. A könyv nyitva feküdt, nem olvasásra készen, inkább tartásban, mint ami pontosan tudja, hogy amit őriz, nem betű, hanem irány. A sínpár mindig is ott húzódott benne, láthatatlanul és megmásíthatatlanul, a vas tisztán és egyenesen futott végig a lapokon, olyan pontossággal, amely nem hajlik, nem keres kiskaput, nem alkuszik.

A vonat megjelent, jelenlétté sűrűsödött, mint egy felismerés, amely régóta létezett, csak most kapott végre helyet. A fák álltak, a hó hullott, a világ nem tett hozzá semmit, mert nem volt mit fokozni rajta. Ez nem hívás volt és nem búcsú, hanem állapot, annak felismerése, hogy a történet nem engedélyt kér, hanem helyet, és csendesen annyit mond…

Írta: Kendi 📅 2025. 12. 15. 22:36 Érzelmes ❤️ 2 👁️ 15

Reggel volt, de a szoba még éjszakát hordott. Az ablak függönye mögül arany fény csorgott, lassan, óvatosan. A lány az ágy szélén ült, fejét tenyerébe temette, mintha ott rejtezne minden válasz. Gondolatai súlyosak voltak, mint a levegő vihar előtt. Emlékek kopogtak benne: kimondatlan mondatok, elhalasztott döntések. A csend nem vigasztalta, csak figyelte. Aztán felállt. A fény megérintette a vállát, és egyetlen lélegzetben megígérte, hogy ma nem marad sötétben. Mert hitt benne, hogy a nap lassan türelmet tanít, sebeket csitít, és új irányt rajzol a félve induló szívnek, amikor végre meri választani önmagát a hallgatás helyett, csendesen remélve holnapra valamivel könnyebb reggelt.