A nevem Müller Kata, másodéves egyetemista vagyok a Szegedi Bölcsésztudományi Karon. Éppen a 16.00 órás vonatom várom, hogy vissza tudjak menni a koleszba. Unalmas ez a várakozás ezen a hideg téli napon. A vonat meg késik vagy 10 percet, hát miért is ne. Hideg van, nyűglődöm és ez a hülye vonat is várat magára. Valamivel le kell foglalnom magam. Nézegetem az embereket, jönnek-mennek, savanyú fejet vágnak, bennük sincs életkedv, az biztos. Amott egy anyuka tologatja a babakocsit, a gyerek benne vagy öt perce bőg már. Fáradt a szeme a nőnek, sokat aludhatott. Rázza a babakocsit, mint egy zombi. Szegény, teljesen átérzem az állapotát. Hangos zajára leszek figyelmes, a másik vágánynál egy fiatal pár vitatkozik. A pasi a haját tépi és torkaszakadtából kiabál, hogy mi a fenének kellett ekkora…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Amikor egyetemista voltam, és nagyon szerettem volna valamifajta művészi műhelyközösség tagjává válni – persze csak módjával –, ahogyan azt az illem megkövetelte, régi ismerősöm Dávid – aki maga is afféle lázadó, rocker srác volt, és kicsit még Jim Morrisonra is hasonlított, persze eltekintve attól, hogy neki azért lófarkokban hordott haja volt, és kicsi, szinte alig látszó kecskeszakálla – egyik pénteki napon, mely nekem kicsit alkalmasabbnak tűnt, mint a legtöbb rizikós hétköznapi nap, fölhívott a Rákóczi úton lévő bérházukba, hogy kicsit demonstrálja, mennyire fantasztikusan képes már-már frenetikus hosszúságú kezeivel hihetetlen sebességgel akkordot váltani a féltve őrzött fémhúros elektromos gitárján, melyen még javában ott díszelgett egy fekete, alkoholos filctollal ejtett autogram…Tovább olvasom…
Megkérdezte, hogy jó felé tart-e a Dayka Gábor kollégiumhoz, mely mintha szándékosan, és már-már egyre kényszeresebben szándékozott volna titokban meglapulni egy erdős, jobbára fenyőkkel körbeültetett terület mélyén. A buszmegállóból szinte alig lehetett észre venni. Az embernek még így is bizony jócskán ügyelni kellett rá, ha azt szerette volna, hogy megbízható távolságból észre vegye a szocialista oktatáspolitika egyik kultikus betonépítmény remekét. Mackós alkatú fiatal egyetemista szállt be az ötvenhármas buszról a megállóban, és határozott, nagy öles lépésekkel igyekezett megközelíteni a kollégium épületét, ahol elviekben testnevelésórája lett volna. Ha valaki akárcsak a későbbiek folyamán megkérdezi tőle, hogy miért utálta a sportokat, a válasza sem váratott sokáig magára, ti. aki…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A férfi a Dayka Gábor utcai buszmegállónál szállt le. Éppen a Körösi Sándor Kollégium betonbunkerhez hasonlító épülete felé tartott, mert valahogy már képtelen volt elviselni kisebbrendűséggel egybekötött, kissé félszeg, hitvány alamuszi gyávaságát – melyet afelett érzett, hogy nem állt ki, elsősorban emberi méltóságáért –, már ha egyáltalán még létezett is ilyesmi. Történt ugyanis, hogy néhány surmó, kamasz srác szállt fel az ötvennégyes buszra, és meg se várták, hogy a vezető elinduljon, szinte azonnal viszkető ingerültséget éreztek magukon, hogy bármelyik utasba kedvükre beleköthessenek. Az utasok többsége éppen a délelőtti bevásárlás ügyes-bajos dolgait intézte, mint a legtöbb átlagos hétköznapon, amikor váratlanul az öt kamasz srác tüntetően megállt fejük felett az ülés előtt, és…Tovább olvasom…