„életút” – novellák címszó szerint

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 05. 07:03 Romantikus ❤️ 1 👁️ 11

Drága Feleségem!

Már számtalanszor elterveztem, hogy vajon mit is fogok neked majd mondani, ha arra kerül a sor, hogy egyikünknek távoznia kell e földi világból.

Ahogy a nappalok és éjszakák követik egymást, sokszor úgy érzem, mintha szándékos köd vagy sötét hályog borulna rám, mely egyaránt kihatással van rémálmaimra, rossz, depressziós közérzetemre, és amely minden bizonnyal rendkívül nagyban befolyásolja a világhoz való hozzáállásomat.

Még most is emlékszem arra a napra, mikor megismerkedtünk egymással. Te farmer és szokványos fiús öltözék helyett meglepően stílusosra és csinosra vetted a figurát; szoknyát vettél, hosszú, dús borostyánzuhatag hajadat kibontottad, hogy belekaphasson a gyenge déli szél, és hogy a hatást még jobban növelhesd, egy könnyed, nyárias kalapot is…

Írta: A.K. András. 📅 2026. 01. 28. 01:33 Családi dráma ❤️ 1 👁️ 17

József meredten nézte a bontási munkálatok megkezdését. A fogadó a Háromlábú Macskához épületét bontották. A Háromlábú Macska élete szinte minden főbb pontjában szerepel. Itt itta az első Jaffáját ötévesen, nagyapjával. Természetesen az öreg fröccsözött. Aztán odahaza iszonyatos perpatvar kerekedett belőle, mikor a nagymama megtudta, hová vitte kis unokáját az öreg. Majd mikor az öreg meghalt, itt búcsúztatták őt. Itt volt a ballagási bulija és kissé kapatosan ugyan, ámde itt vesztette el szüzességét döcögős Marissal. Akire sántasága miatt ragadt rá ez a név, és aki húsz évvel idősebb volt nála. Igen, hátul a tekepályának nevezett kerti részben. December végén. Nagy hó volt, és így utólag is belé pirul az akkor történtekbe. Évekig beszéltek róla a faluban. Ej, de elverte másnap apja!…

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2026. 01. 19. 10:03 Út–történet ❤️ 2 👁️ 19

Hó hangtalanul hull az utcára, mintha valaki odafentről puha tollakat szórna a világra. Az idős asszony az ablak előtt ül, tenyerét a langyos bögrére szorítja, és tekintete a fehérségen függ. A hó mindig emlékeket hoz, finom, csillámló darabokban. A szemközti fa ágairól lehajolnak a hókupacok, mintha a természet fáradna az édes teher alatt. Az idős nő nézi az egyik ágat, amely megremeg a friss hó súlya alatt, majd a pelyhek nagy darabokká tömörülve hangtalanul aláhullnak. Ahogy lezuhannak, a gyerekkor csattanó, vidám ropogása visszhangzik szívében…

„A tanya udvarán ugyanígy remegett meg néha egy-egy faág, és ahogy lepergett róla a hó, mi, gyerekek úgy futottunk oda, mintha valami titkos jel lenne a játék kezdetéhez. Arcunkba belemart a hideg levegő, a jég szikrázva megcsillant, és már…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 19. 06:48 Romantikus ❤️ 1 👁️ 9

Azt mondják, hogy minden embernek létezik valahol egy lelkitársa, akárcsak egy őrangyala. Mindegy, hogy az illető hol vagy éppen merre lakik, ha az szívével és lelkével képes látni a dolgok valódibb, rejtettebb összefüggéseit, előbb-utóbb egészen bizonyosan megleli párját, aki másik részeként majd kiegészíti, hogy egy egységet alkothassanak, és élhessék le változatosan kalandos életüket.

Bárcsak a legtöbb ember nem csupán a szemével látná a másik arcát, de észrevenné a szemek retináján bújócskázó ikrásodott mézszínű napfényt, ahogy kacagva fel-felnevet, ha az illető igazán és teljesen boldog, vagy amikor megnevettetünk valakit őszintén, azt érezzük, hogy a lelke valósággal repdes ujjongó boldogságában.

Talán az ismeretlen és mindenki előtt rejtélyes, bizonytalan sorsszerűséggel is…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 19. 06:46 Élet ❤️ 1 👁️ 9

Úgy tervezte, hogy amint lehet, azonnal lelécel szülei házából. A nagy „családi fészekből”, ahogy szánalmas, munkanélküli öccse sokszor emlegette, akinek már vagy kilenc éve nem volt állandó bevételi forrása, viszont időközben megcsinált egy csajt a szomszédból, és lett tőle egy kislánya, akik szintúgy beköltöztek hozzájuk, vagy csupán átjöttek a szomszédos utcácskából, hogy aztán végképp náluk maradjanak.

Mondogatták is vidéken, hogy ebből a Kárpáthyék lányából aztán sosem lesz semmi! Elvégre elsőszülött lányként úgy el volt mindig is kényeztetve, hogy hercegnős élete során egy szalmaszálat sem kellett sose megmozdítania.

„Ebből elég volt! Nem lesz senki lekötelezettje, és nem fog férjhez menni se, ahogy vaskalapos nagyanyja és kotnyeles anyja elvárta volna tőle. Még mit nem!…

Írta: Ilona Köteles 📅 2026. 01. 17. 18:17 Sorsfordító ❤️ 2 👁️ 16

Kellemes vasárnap reggel volt. Hétágra sütött a nap sugara, a tavasz illata átölelt szívet, lelket. Megkondult az öreg templom nagy harangja, csak úgy zúgott levegőt hasítva, mintha jelezne, külön jelezne valamit. Márpedig azt mindenki tudta, hogy a harmadik harangszót követve kezdődik az istentisztelet a templomban. Valakinek mégis a harangszó mást, mást is jelentett. Valami újat. Valami ismeretlent, egy kezdetet vagy egy véget.

Mérgesen megcsörgött a telefon az irodában. A diszpécser fogadta a hívást, papírt, tollat vett elő, és úgy tett, mint én, amikor le akarok valamit jegyezni, le akarom gondolataim írni, nem tudok tovább várni. Azonnal le kell írni, hogy egy szó se vesszen el. Szinte kényszerítenek a sorra váró gondolatok, és miután az írást még át sem olvastam, már megnyugvást…

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2026. 01. 11. 13:28 Igaz történet ❤️ 2 👁️ 16

Születtem 1956-ban, az év legszebb hónapjában.
Halálom napját még nem ismerem, de
már most megígérem, ha megtudom, megírom majd azonnal!

Hetven, mínusz egy leszek én,
vallomás e költemény,
mellyel tartozom magamnak,
és azoknak, akik szerettek,
szeretnek, és talán még szeretni fognak.

Most, hogy haszontalan éltem vége
lassan itt van a nyomomban,
elérkezettnek látom az időt,
hogy életemet leltározzam,
és a tanulságot levonjam…

Először is kezdeném azzal, hogy ideje végre megköszönnöm jó anyámnak,
hogy tőle életet kaptam.
Amíg élt, szegény feje, bevallom szomorúan, hogy eszembe se jutott,
hogy hálámat kimutassam.
Olyan természetesnek vettem…

Nem voltam túl jó gyermeke.
Pedig mindent megtett volna értem.

Édesanyámtól megtanultam, hogy a Sors keze van minden létező…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 01. 05. 03:04 Önismereti ❤️ 6 👁️ 37

Aurora kényelmesen ült a zöld fotelben. A szobában csend volt. Este volt, a lámpa tompa fénye éppen csak annyit világított, amennyi a gondolatoknak elég. Nem várt senkit, mégis furcsa vibrálás volt a levegőben, tudta, valaki érkezik hozzá.
A fény egyszer csak megváltozott.
A szoba közepén halvány derengés jelent meg, majd abból lassan kirajzolódott egy alak.
A huszonéves énje állt ott. Ugyanaz az arc, csak fiatalabban, nyitottabban, kissé rémülten. Körbenézett, majd ránézett.
– Szia… – mondta bizonytalanul. – Ugye most álmodom? Mert ez túl valóságos.
Aurora felállt, lassan odalépett hozzá, és átölelte.
– Igen, álmodsz – mondta nyugodtan. – És azért jöttél, mert meg kell tudnod valamit. Erre emlékezni fogsz.
A fiatalabb felsóhajtott, mintha eddig visszatartotta volna a levegőt.
–…