A Háromlábú Macska

József meredten nézte a bontási munkálatok megkezdését. A fogadó a Háromlábú Macskához épületét bontották. A Háromlábú Macska élete szinte minden főbb pontjában szerepel. Itt itta az első Jaffáját ötévesen, nagyapjával. Természetesen az öreg fröccsözött. Aztán odahaza iszonyatos perpatvar kerekedett belőle, mikor a nagymama megtudta, hová vitte kis unokáját az öreg. Majd mikor az öreg meghalt, itt búcsúztatták őt. Itt volt a ballagási bulija és kissé kapatosan ugyan, ámde itt vesztette el szüzességét döcögős Marissal. Akire sántasága miatt ragadt rá ez a név, és aki húsz évvel idősebb volt nála. Igen, hátul a tekepályának nevezett kerti részben. December végén. Nagy hó volt, és így utólag is belé pirul az akkor történtekbe. Évekig beszéltek róla a faluban. Ej, de elverte másnap apja! Mondjuk meg is érdemelte, mert részegen ment haza és összehányt mindent. Itt ünnepelték a szakmunkás-bizonyítványát, majd az érettségit és utána a diplomáját is. Itt keveredett először rossz társaságba, ami miatt az anyja rengeteget sírt. Mikor a nagyi elment, őt is itt búcsúztatták. Majd innen vitte el a rendőr verekedés miatt. Két évet kapott érte, mert annak eltört az állkapcsa és négyszer kellett műteni. Itt ismerte meg Gizikét, a tizennyolc éves diáklányt, akinél majd tizenhét évvel idősebb volt. Szerelem lett belőle, mindent felperzselő szerelem. Itt volt az eljegyzés, majd a lagzit is itt tartották. Az újszülött Jolika keresztelőjét már nem, mert Gizi szerint rossz hatással vannak rá az itteni haverjai. Igen, Gizikének igaza volt. Sokat és sokszor hibázott, és ebben bizony a Háromlábú Macska volt a középpontban. Amikor a szülőszobában kislányát, Jolikát a kezébe vette, úgy véresen, lucskosan, mintha egy új kezdet lett volna, és az is volt. Gyönyörű, boldog évek voltak! Tizenkét évvel később a Háromlábú Macska miatt váltak el. Nem volt hová mennie, a szülei haragudtak rá, mert egy ilyen tisztességes lányt, mint a felesége, elmart maga mellől. Gizikének igaza volt, és ezt tudta ő is. Így hát mindenről lemondott az ő és a lánya javára a bíróságon. Itt, a Háromlábú Macskában vigasztalódott, de kidobták, mert verekedést kezdett. Aztán szülei mégiscsak befogadták, mikor már biztos volt, a család szétszakadt. Mégiscsak a fiúk, a vérük. Persze nem Gizikére haragudott, hanem a Háromlábú Macskára. Akkor ment el külföldre dolgozni, mikor Gizi talált magának mást. Képtelen volt elviselni a tudatot, hogy más öleli. Szereti, még mindig. Tizenegy évig dolgozott külföldön, évente csak háromszor hazalátogatva, ámde folyamatosan, szinte naponta felhívva kislányát és volt feleségét, szüleit. Bár Gizike nem tartott rá igényt, folyamatosan küldött nekik pénzt, bőven a gyerektartáson túl is. Kifizette a Háromlábú Macskában eldorbézolt adósságait mind, öregségére rendes ember lett belőle. Mikor kislányának féltestvérének a műtétjére pénz kellett, egy szó nélkül utalta azt a spórolt pénzéből, amiből egy kis házat akart venni a faluban, ahol anno született. Emlékszik rá, szülei végtelenül büszkék voltak a valaha tékozló fiukra. Gizike sírva hálálkodott neki, mert megmentette a kisfiát. Még Gizike férje is hálát rebegve ejtette ki a nevét onnantól. Ismét becsülete lett a faluban, bár egy vasa sem maradt. Mégsem bánta. Rá két évre nagypapa lett, megszületett a kis Zsuzsika, és ezúttal már a Háromlábú Macskában volt kislánya esküvője. Megint elment a spórolt pénze, ámde cseppet sem bánta. Hat év múlva megbetegedtek szülei, és ő hazaköltözött. Volt valamennyi spórolt pénze, ámde mikor Gizike férje autóbalesetben elhunyt, egy percig sem gondolkodott. Segített, hiszen volt felesége az ő hibájából hagyta őt el. És ez a Pisti gyerek igazán rendes ember volt. Ráadásul kislányán kívül még két gyermek maradt árván, a kisebbeket még fel kell nevelni. A halotti tor is a Háromlábú Macskában volt. Fél évvel később elmentek a szülei is, alig egy hónapnyi különbséggel. Megint ott maradt egy vas nélkül! Akkor már bezárták a Háromlábú Macskát, mert a tulaj meghalt, a gyerekek meg nem akarták tovább csinálni. Így az öregek búcsúztatója a szülői házban volt, amit megörökölt. Ráadásul hatvanhat éves korában munkanélküli lett. Így előbb munkanélküli, majd hat hónappal később nyugdíjas lett, és most itt áll, nézi, ahogyan a Háromlábú Macskát elveszik tőle. Ahogyan a dózer vasfogai felhasítják a kétszáz éves épület vályogfalait. Ahogyan elpusztul a Háromlábú Macska. Mely oly sok jó és rossz emlékének mementóját képviseli. Alig két óra alatt nem maradt utána más, csak egy kupac sitt és por, mely az utcát előbb belepte, majd tovaszállt. Szíve nehézzé vált, és egy mezei virágot elmorzsolgatva ujjai közt búcsúzott emlékei egy részének tanújától.
– Rövid az élet, mint egy gyereknadrág! Hát ne kergess hamis álmokat! Élj!

Így búcsúzott, egyetlen mezei virággal és egyetlen igaz gondolattal, mely kifakadt nehézzé vált mellkasából. Nem egy épület semmisült meg, hanem emlékei helyszínének egy része. Megfordult és elindult hazafelé, a kicsi, ámde annál melegebb és kedvesebb emlékeinek őrhelyére, a szülői házba, mikor megcsörrent telefonja, unokája hívta.
– Szia papikám.

József gyomrába jeges rémület hasított. Ha unokája így kezdi, akkor baj van. Úgy is volt, mert elsírta magát.
– Mondd, kincsem, mi a baj?
– Papi, kiraktak minket az albérletből. Anyu nem tud segíteni, hiszen ott maradt két féltestvéremmel. Bár azt mondta, mehetünk, mégsem fog menni.
– Ne is gondolkodj rajta! Hozzám gyertek, most azonnal! Amúgy meg ne hidd, édesanyád nem tud segíteni nektek, áldott jó egy asszony az! Mindig is az volt.
– Papi, megint babákat várok.
– Így rakott ki titeket az a gazember?! Beverem az orrát neki… na várj! Mi az, hogy babákat vársz?
– Ezért mondom, papi, hogy anyu nem tud segíteni, hiszen ott a kis öcsim és a kishúgom is még. Meglepetésnek akartuk. Hárman lesznek, és a mami lakása ehhez kicsi. Én, Joci, Zsuzsika és a három pici… ez nem fog működni.
– Ne is gondolkodjatok rajta. Gyertek, az egész ház a tiétek! Én majd berendezem magamnak a nyári konyhát, nekem már elég az is.

Boldogan sétált haza a szülői házba, feledve a Háromlábú Macska miatti búját. Mikor befordult a sarkon, Gizikét látta a kapuja előtt. Az ő Gizikéjét! Még mindig szereti, még ennyi idő után is.
– Szia, Jóskám.
Régen, nagyon régen szólította így őt egykori felesége, akiért még mindig rajong.
– Szervusz, Gizellám. Hát te?
– Beszéltem a lányunkkal, és szerintem nem kéne neked már egy hideg nyári konyhában tengődnöd.
– Jobb ez így. Legyen a gyerekeknek saját életük.
– Mondtam nekik, hozzám is jöhetnek. Hiszen elférünk majd valahogy. Majd összehúzzuk magunkat.
– Gizikém, jó ez így. Rossz életed volt mellettem, és legalább most hadd legyek jó apja a lányomnak. Igazad volt, mikor elhagytál. Mindenben igazad volt.
– Ha gondolod, nálunk van hely számodra. A gyerekeknek is szükségük van valakire, aki kordában tartja őket.
– Csak a gyerekeknek?
– Nem, én is szeretném… nagyon. Hiányzol. Meg aztán már letelt a gyászév, senki sem szólna meg minket a faluban.
– Gondolod, működne?
– Szerintem igen. Legalábbis, ha el tudsz viselni egy kissé bicebóca, mégis igen játékos, nagyon is bolondos kiscicát, akkor mindenképpen.
– Nocsak, hát nem azt mondtad, nálatok nem lesz sohasem macska. Megint megleptél.

Gizike nagyot sóhajtott, és szemei könnybe lábadtak, úgy nézett az ég felé, mintha Isten tekintetét keresné.
– Mondtam hát, mondtam. Aztán a legkisebb, Katika összeszedett valahonnan egy sérült kiscicát. Tudod, mióta az apja meghalt, a kislány több törődést igényel. És ezt a kiscicát elüthette egy autó. Az apját is egy autó ölte meg.
– Értem, és igazad volt, hogy engedtél. Nagyon jó anya vagy.

Idáig bírta Gizella, arcán végig gördültek öröme és fájdalmai, hálája és reménye igazgyöngy könnyei, és elnevette magát.
– Köszönöm, Jóskám. Igazán kedves vagy velem. Szóval van egy mindenféle színű kiscicánk, akinek csak három lába van.