„elmúlás” – novellák címszó szerint

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 05. 07:03 Romantikus ❤️ 1 👁️ 11

Drága Feleségem!

Már számtalanszor elterveztem, hogy vajon mit is fogok neked majd mondani, ha arra kerül a sor, hogy egyikünknek távoznia kell e földi világból.

Ahogy a nappalok és éjszakák követik egymást, sokszor úgy érzem, mintha szándékos köd vagy sötét hályog borulna rám, mely egyaránt kihatással van rémálmaimra, rossz, depressziós közérzetemre, és amely minden bizonnyal rendkívül nagyban befolyásolja a világhoz való hozzáállásomat.

Még most is emlékszem arra a napra, mikor megismerkedtünk egymással. Te farmer és szokványos fiús öltözék helyett meglepően stílusosra és csinosra vetted a figurát; szoknyát vettél, hosszú, dús borostyánzuhatag hajadat kibontottad, hogy belekaphasson a gyenge déli szél, és hogy a hatást még jobban növelhesd, egy könnyed, nyárias kalapot is…

Írta: Schlager Aniko 📅 2026. 02. 01. 08:03 Szomorú ❤️ 0 👁️ 8

Hűvösödnek a reggelek. Már a macska is beszökik éjszakára a pincébe. Jól kitalálta, nem kellett macskaajtót csináltatni, beügyeskedi magát a bukóra nyitott ablakon. Az udvaron a fűnek téli frizurája van. A medence helyén körbe virágok díszelegnek, a közepén a napozóággyal, amit még együtt vettünk akciósan. 
Látom olykor az én drága feleségemet, ahogy nélkülem issza az édesharmatmézzel ízesített kávéját, kezében toll és füzet: ír. Az én kis művésznőm! Rólam ír. Rólunk ír. Olykor sírva fakad.... annyira szeretném ilyenkor elmondani neki, hogy nem is vagyok olyan messze, mint gondolná, érzem a lélegzetét, az illatát, a bőrét, amit annyira szerettem! De csak egy pillangót tudok odavarázsolni neki. Ő meglátja, rácsodálkozik és hallom, másként ver a szíve, érzi a közelségem. 
A bejárati ajtó…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 01. 31. 16:40 Élet ❤️ 2 👁️ 27

– Jé! Ilyent még nem láttam hosszú életem során – így morfondírozott magában Szili bácsi.

A kert végében magasló szilvafa szomszédos ágain két veréb ült. Az egyik láthatólag gyengébb volt, talán sérült is. Látszott rajta, hogy a bal szárnya eltörhetett, mert csak lógott a törzse mellett. A másik veréb a szájából próbálta etetni a sérült madarat, hiszen az nem tudott repülni, hogy élelmet szerezzen magának. Szili bácsi elmélázott ezen. Eddig azt hitte, hogy ilyent csak az emberek tesznek egymással. És lám, nyolcvanéves korára kellett rácsodálkoznia erre a tényre. Fiatalabb korában nem érdekelte a madarak élete és a természet szépsége sem, de mióta tolókocsiba kényszerült, szívesen figyelte az ég madarait és a kert növényeit a körtefa árnyékából. Naphosszat gondolkodott a semmibe…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 01. 28. 09:36 Romantikus ❤️ 1 👁️ 13

Idős, a hetvenes évei vége felé járó hölgy lép be a bár ajtaján. Körülnéz a félhomályban: kétszemélyes, kerek asztalokon régi stílusú kis lámpák pici fénye adja a terem romantikus hangulatát. Lassan gyülekeznek a szerelmes párok, hiszen Valentin-napi estére érkeznek. A jobb hátsó asztalra esik kereső tekintete, amely még üresen áll. Lassú léptekkel közelíti meg, mintha minden lépés nehezére esne. Széles karimájú kalapját és kabátját a fogasra helyezi.

A pincér megvárja, amíg az új, különös vendég elhelyezkedik, majd odalép hozzá, és megkérdezi:
– Kedves hölgyem, mit hozhatok önnek?
– Két vörös Cinzanót kérek, tudja, olyan cukrosak legyenek a pohár szélei – válaszolja mély hangján.
– Azonnal hozom – mondja, és meghajol, enyhe mosollyal az arcán.

Szép kora ellenére Olivia magas és…

Írta: Híres B Ede 📅 2026. 01. 14. 18:17 Élet ❤️ 1 👁️ 49

Olykor, ha elmélázok a régi vasárnapok ízén, illatán, újfent fiatalnak érzem magamat. Nem több ez egy kóbor fecskevillanásnyi röpténél. Ám mégis orákulumként hat megtört, elfáradt testemre, lelkemre.

Azoknak a régen volt vasárnapoknak különleges bája volt: az egész heti szürke, feledésre ítélt hétköznapok koronája. Talán, mert a fali kalendáriumban piros betűvel villogott, talán, mert az ünnepi hangulat még a legszegényebb házaknál is kicsapott az utcára. Fortyogó húsleves illata szállt, kanyargott a piros háztetők felett ugyanúgy, mint a zsúptetős, parányi ablakos, egykori cselédházacskák felett is.

Még a levegő színe is más volt vasárnap. A vén házőrzők is kimértebben, hivatalosabb hangon csaholtak, mondhatni, csak illemből.

Mondom, villanásnyi idő mindez, a fellobbanó emlék…

Írta: Fodor Kiss Júlia 📅 2026. 01. 10. 14:06 Romantikus ❤️ 1 👁️ 23

Úgy érezted meg kell sebezned, pedig őszintén, gyermeki szívvel szerettelek, és ez káprázatnak tűnt ebben a háborgó, hazug világban. A köztünk levő korkülönbség áthidalhatatlannak tűnt, mert téged már fogva tartottak a múlt tapasztalatai. Nem volt már sem fekete, sem fehér az álmaidban, szürke volt minden, de nekem a mai napig színesek az álmaim. Vörösnek látom a tulipánt, a mohát zöldnek, a hollót feketének, a kimondott szavakat igaznak, az érzést őszintének, minden praktika és fondorlat nélkülinek. 
Te tiltakoztál az érzés ellen, ami áramütésként futott végig az idegpályáidon, de hallgatásba burkolóztál, nem mondtad soha, hogy szeretsz. Megijedtél. Bevallom én is féltem. Egyik délután őszintén elmondtad, nem akarsz hozzám tartozni, mert nem tudsz, és nem is akarsz senkihez kötődni. A…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2026. 01. 03. 18:44 Szomorú ❤️ 0 👁️ 20

Emlékszel még, amikor azon a teliholdas éjszakán együtt sétáltunk a fenyők szegélyezte folyóparton? Fel tudod még idézni a havas hegyek ormait, a csillagokat a tiszta égbolton?
Úgy nézett ki a táj, mint a természet élő festménye. Akkor is telihold volt, és ma is az van. A 2026-os év első teliholdja kúszott fel az égre.
Hallom még a víz folyásának lágy csobogását, ahogy a sziklák megtörik útját, a frissen hullott hó ropogását a talpunk alatt. Érzem a hideg és a fenyők illatát. Érzem a hűvös fuvallat csókját az arcomon. Kéz a kézben sétáltunk, és akkor egy örök ígéretet tettél nekem, hogy mindig velem maradsz. A Hold megpecsételte az ígéretünket, ő volt a tanúja annak, amit akkor ígértél nekem. Azóta sok év telt el…
Te már nem vagy itt velem, egy lettél a telihold mellett a fénylő…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 14:54 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 10

Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha.
– De csitt, mi fény tör át az ablakon? Napkelte az?
– Kelj, tündöklő csillag, és öld meg már a holdat, mely régen irigyen sárgul, mert szebb vagy!
– Késő van már, késő bizony, lelkem itt hagyom.
– Jaj, hogy szerelmem sarja gyűlöletnek, s vágya… Mit látok? Korán láttam meg, későn ismerem meg.
– Hová szakadtál el mellőlem, hogyan kell így szeretnem? Gondolatom repülve száll a levegőben, látva egy csillagot és várva – szemedet látja.