„elmúlás” – novellák címszó szerint

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2026. 01. 03. 18:44 Szomorú ❤️ 0 👁️ 20

Emlékszel még, amikor azon a teliholdas éjszakán együtt sétáltunk a fenyők szegélyezte folyóparton? Fel tudod még idézni a havas hegyek ormait, a csillagokat a tiszta égbolton?
Úgy nézett ki a táj, mint a természet élő festménye. Akkor is telihold volt, és ma is az van. A 2026-os év első teliholdja kúszott fel az égre.
Hallom még a víz folyásának lágy csobogását, ahogy a sziklák megtörik útját, a frissen hullott hó ropogását a talpunk alatt. Érzem a hideg és a fenyők illatát. Érzem a hűvös fuvallat csókját az arcomon. Kéz a kézben sétáltunk, és akkor egy örök ígéretet tettél nekem, hogy mindig velem maradsz. A Hold megpecsételte az ígéretünket, ő volt a tanúja annak, amit akkor ígértél nekem. Azóta sok év telt el…
Te már nem vagy itt velem, egy lettél a telihold mellett a fénylő…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 09. 12:07 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 18

Rozsdabarna lombú fák hajladoztak az út mentén, szinte fájt nekik, ahogy az erős szél belekap a koronájukba. Az elvirágzott cserjék elbúcsúztak a leveleiktől is. Vége lett a gyümölcsöt hozó nyárnak és lassacskán már a betakarítási időszak is elmúlt. Varázslatként bújtak elő az ősz újabbnál újabb szépségei. Vadgesztenyéből készült a föveny, a diófa ágain beérett a termés, aszalódott a szőlő a lugason. Még az illat is másabb ilyenkor, mint nyáron. Odébb avart égettek, ide szállt a füstje, elnyomta az édes szőlő illatát.

Már reggel óta esik az eső. Szeretem, ha esik, minden cseppjével együtt. Megnyugtat a halk egymásra koppanása és tudom, hogy szereti a föld is, vágyik rá. Mennyire várhatták már a szomjoltó csapadékot a kiszáradt növények és a szomjazó fák. Az esőcseppek hasonlítanak a…

Írta: Kimmel Gábor 📅 2026. 04. 07. 09:28 Élet ❤️ 1 👁️ 15

Kissé nyugtalan voltam délután. Nem volt semmi probléma, csak úgy éreztem, hogy el kell indulnom a falu másik felében élő nagymamámhoz. Mielőtt elindultam, egy pillanatra visszafordultam. Apám kissé elmosolyodott és így szólt:

– Menj csak, tudod, hol lakik. Én most nem megyek, és a nyakamba sem veszlek, túl nehéz vagy.

Elindultam. Ahogy otthon tanították, csak az út szélén mentem. Lassan elértem az ötös kilométerkőhöz, de ott már tábla jelzett, a kőnek hűlt helye. Kissé furcsának találtam, de különösebben nem törődtem vele. Tovább sétáltam. Szép idő volt, a madarak énekeltek, és a tavaszi nap sugarai lágyan simogattak. Egyre előrébb jutottam a kissé rossz állapotú falusi kövesúton. Láttam a rétet, ami végig elkísért, és a túloldali erdőt, melynek szélén halott szilfák álltak…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 01. 28. 09:36 Romantikus ❤️ 1 👁️ 13

Idős, a hetvenes évei vége felé járó hölgy lép be a bár ajtaján. Körülnéz a félhomályban: kétszemélyes, kerek asztalokon régi stílusú kis lámpák pici fénye adja a terem romantikus hangulatát. Lassan gyülekeznek a szerelmes párok, hiszen Valentin-napi estére érkeznek. A jobb hátsó asztalra esik kereső tekintete, amely még üresen áll. Lassú léptekkel közelíti meg, mintha minden lépés nehezére esne. Széles karimájú kalapját és kabátját a fogasra helyezi.

A pincér megvárja, amíg az új, különös vendég elhelyezkedik, majd odalép hozzá, és megkérdezi:
– Kedves hölgyem, mit hozhatok önnek?
– Két vörös Cinzanót kérek, tudja, olyan cukrosak legyenek a pohár szélei – válaszolja mély hangján.
– Azonnal hozom – mondja, és meghajol, enyhe mosollyal az arcán.

Szép kora ellenére Olivia magas és…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 05. 07:03 Romantikus ❤️ 1 👁️ 11

Drága Feleségem!

Már számtalanszor elterveztem, hogy vajon mit is fogok neked majd mondani, ha arra kerül a sor, hogy egyikünknek távoznia kell e földi világból.

Ahogy a nappalok és éjszakák követik egymást, sokszor úgy érzem, mintha szándékos köd vagy sötét hályog borulna rám, mely egyaránt kihatással van rémálmaimra, rossz, depressziós közérzetemre, és amely minden bizonnyal rendkívül nagyban befolyásolja a világhoz való hozzáállásomat.

Még most is emlékszem arra a napra, mikor megismerkedtünk egymással. Te farmer és szokványos fiús öltözék helyett meglepően stílusosra és csinosra vetted a figurát; szoknyát vettél, hosszú, dús borostyánzuhatag hajadat kibontottad, hogy belekaphasson a gyenge déli szél, és hogy a hatást még jobban növelhesd, egy könnyed, nyárias kalapot is…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 14:54 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 10

Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha.
– De csitt, mi fény tör át az ablakon? Napkelte az?
– Kelj, tündöklő csillag, és öld meg már a holdat, mely régen irigyen sárgul, mert szebb vagy!
– Késő van már, késő bizony, lelkem itt hagyom.
– Jaj, hogy szerelmem sarja gyűlöletnek, s vágya… Mit látok? Korán láttam meg, későn ismerem meg.
– Hová szakadtál el mellőlem, hogyan kell így szeretnem? Gondolatom repülve száll a levegőben, látva egy csillagot és várva – szemedet látja.

Írta: Tasi83 📅 2026. 03. 09. 07:34 Élet ❤️ 2 👁️ 9

Két rozzant vén aggastyánember lépegetett a mezőn. Mindkettő kézben sörétes puskát tartott. Úgy tűnt, mintha vadászok volnának, akik valami furcsa, különös túlélőtúrán vagy épp csak oroszlánszafarin vesznek részt. A tagbaszakadtabb, aki valamivel alacsonyabb és mackósabb is volt, mint a nyurgább, angolosabb másik, előre küldte a kis keverék kuvasz kutyát:
– No, Sakál! Keresd, keresd a vadat! – adott egyértelmű parancsot a mackós vénember, és kifejező bajsza alatt el is mosolyodott saját, jól bevált éleselméjűségén.
– Azért ezt mégse kellett volna, Kálmán! – szólt oda csak úgy félvállról, nagy bölcsen a másik nyurga ember, aki úgy festett, mint egy igazi angol, és volt egy eredeti kalapja is, mellyel hasonlított egy igazi kalandhőshöz.
– Majd pont neked fogok magyarázni! – dorgálta meg…

Írta: Schlager Aniko 📅 2026. 02. 01. 08:03 Szomorú ❤️ 0 👁️ 8

Hűvösödnek a reggelek. Már a macska is beszökik éjszakára a pincébe. Jól kitalálta, nem kellett macskaajtót csináltatni, beügyeskedi magát a bukóra nyitott ablakon. Az udvaron a fűnek téli frizurája van. A medence helyén körbe virágok díszelegnek, a közepén a napozóággyal, amit még együtt vettünk akciósan. 
Látom olykor az én drága feleségemet, ahogy nélkülem issza az édesharmatmézzel ízesített kávéját, kezében toll és füzet: ír. Az én kis művésznőm! Rólam ír. Rólunk ír. Olykor sírva fakad.... annyira szeretném ilyenkor elmondani neki, hogy nem is vagyok olyan messze, mint gondolná, érzem a lélegzetét, az illatát, a bőrét, amit annyira szerettem! De csak egy pillangót tudok odavarázsolni neki. Ő meglátja, rácsodálkozik és hallom, másként ver a szíve, érzi a közelségem. 
A bejárati ajtó…