– Ugye, nem álmodtam? – ült fel hirtelen az ágyán Mirella. – Hiszen még most is érzem Georgie parfümjének illatát – így tűnődött magában. „A férfi fiatalabb korában igencsak adott magára, úgy tűnt, ez ma sincs másképp. Negyven évvel ezelőtt az Apolló mozi félreeső beugrójában, ahol először átölelt, elvarázsolt a testéből áradó fanyar parfümillata. Elbódította a lelkem és nem akartam elfutni előle, inkább mélységesen elmerülni szerettem volna benne. Talán, ha néhány hónap múlva nem kerít hatalmába az alsóbbrendűség érzése, akkor nem így alakult volna az életem” – így elmélkedett magában Mirella, aztán újra belefeledkezett az emlékeibe. „Szegény munkáscsaládból származom. Szüleim örültek, ha valamiféle ruhaneműt rám tudtak adni, és nem meztelen jártam az utcán. Georgie felmenői…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Ömlött az eső. Harry Wright egymás után szedte lépteit. Igyekezett minél előbb odaérni a Hairwood Street 25-be. Nem igazán azért, hogy minél kevésbé ázzon el, hanem inkább amiatt, hogy a munkáját elvégezhesse. Szerette, amit csinált, és elmondhatta magáról, hogy ő volt Banbury egyetlen fotósa. Mai szemmel nézve furcsán hangozhat mindez, de 1912-ben még nem volt olyan mértékben elterjedve a fotográfia, mint manapság. Lassan odaért a korábban megadott címre. Belépett a kapun, mely nem volt bezárva, majd bekopogott az ajtón. Rövidesen ajtót nyitottak. A ház ura, William Keynes, kezet nyújtott. – Üdvözlöm, Mr. Wright! Kerüljön beljebb! A fotós belépett, levette kalapját, a házigazda készségesen folytatta: – Helyezze kabátját és kalapját a fogasra! A fotómasináját és minden egyéb…Tovább olvasom…
Amikor egy péntek este elindultam hozzád egy csokor virággal a kezemben, azt gondoltam magamban, hogy most örömet szerzek, és látogatásommal megleplek. Nem vittem magammal esernyőt, hiszen nyoma sem volt esőnek. Ahogy végigutaztam a várost, hirtelen beborult, és amikor leszálltam a villamosról, zuhogni kezdett az eső. Baljós jel! – futott át fejemben, egy babonás gondolat. Futni kezdtem a kedvenc sétányunkon át a lakásodhoz, majd hirtelen megláttalak a sápadt lámpafény alatt, kézen fogva valakivel. Ijedtemben megbotlottam a csúszós macskaköveken. Te annyira el voltál foglalva az új fiúddal, hogy meg se hallottad a csattanást. A rózsacsokrot elszántan és görcsösen szorítottam a kezemben (nehogy véletlenül baja essen, hiszen azt a szerelmemnek szántam). Hirtelen összeállt a kép a…Tovább olvasom…
Megígérte legjobb barátjának, hogy együtt fogják bejárni a Vácdukán található régi erdőt, mely egyszerre csalogatta és egyszerre riasztotta is a legtöbb embert. Olyan mágikus, varázslatos hely volt, ahol a legtöbb gyerek és fejlődésben lévő kamaszok is szinte egy-két perc után találhattak maguknak még az internet és a számítógépek térhódítása előtt nyári vakációs kalandot pusztán csak azáltal, hogy betették oda a lábukat. A két kamaszkor küszöbén álló srác szinte sülve-főve együtt volt, mintha csak egyenesági testvérek lettek volna. A testesebb, mackósabb srác így is legalább egy-két évvel idősebb volt, mégis mintha érettségében naiv és gyerekes lett volna, mint a másik fiatalabb fiú, akinek – úgy tűnt – nagyobb az életbölcsessége, hiszen mindig tudta, hogy mi a helyes, mi nem. –…Tovább olvasom…
Egy egy új vagy akár egy bizonyos nemzedék számára ismeretlen oldtimer eszköz jelenléte egy helyiségben nem várt dolgokat képes kiváltani az emberekből. Engedd meg, hogy bemutassak egy példát. 2018 utolsó napját írtuk. Bár valahogy sosem éreztem kényszert a szilveszteri bulizásra, egyszer azért egy kisebb baráti összejövetelre elrángattam magam, de csak olyan addig se zsebhokizásra herdálom az értékes életidőm alapon. Egy közeli szomszédhoz, a Kis Janóhoz mentünk, aki egyben muter kollégája volt. A terv az lett volna, hogy már előre pofont adva a jövő évi sikertelen fogyókúrának némi chips és Cola társaságában elcsacsogunk minden random baromságról, ami épp eszünkbe jut, ám Janesz lánya, Marinett úgy döntött, ő most produkálni fogja magát, legnagyobb örömömre. A jánnyal amúgy egy…Tovább olvasom…
Vera idősgondozóként dolgozik Ausztriában. Mivel már több mint tíz éve ápolja az öregeket, nagyon sok tapasztalatra tett szert. A német nyelv sem okoz számára problémát. Nem úgy a kezdetekben… Vera nevetve emlékszik vissza az első gondozottjánál átélt kissé kellemetlen, tragikomikus helyzetre: „Elhatároztam, hogy Lotte néninek csirkepörköltet főzök. Mondtam is neki: – Olyan jó pörköltet főzök magának, hogy mind a tíz ujját megnyalja majd! (Németül a csirke Huhn, a kutya pedig Hund…) Fél óra múlva Lotte néni bekukkantott a konyhába, és megkérdezte: – Mi jót főzöl? (Szegény elfelejtette, hogy előbb mondtam neki, mi is lesz a mai menü – ez megbocsátható, hiszen kezdődő Alzheimer-kórban szenvedett, itt-ott már kihagyott az emlékezete.) – Kutyapörköltet! – vágtam rá mosolyogva. –…Tovább olvasom…
Ülök a tóparton, gondolataim messze járnak. Egy régi emlék villan fel. Öten ülünk egy csónakban, ringatózunk a vízen. A legkisebb a zsebkendőjét lóbálja a vízbe önfeledten. Szép emlék. Azt gondolom, ez nekem jár, ezt megérdemlem. Az élet megy tovább, csak valahogy üres lett. Lelassult körülöttem a világ. Ma már csak ketten ülünk a tóparton. Elcsodálkozom milyen más lett a világ. Majd egy hirtelen ölelés, ráébreszt, hogy szép az élet. Ez nekünk jár, ezt megérdemeljük.Tovább olvasom…
Gyakran eszembe jut, főleg így karácsony előtt, ez a kis történet, amit most elmesélek nektek. Régen történt az eset, kis másodikos voltam. Néhányan viszont már a „nagyénekkar” tagjai voltunk, és a Télapó-ünnepélyre készülődtünk. Hogy fellépésünk sikeres legyen, a tanító nénink (aki mellesleg az édesanyám volt) minden nap az utolsó óra első felében megengedte nekünk, hogy gyakoroljunk az énekkarral. Így volt ez azon a napon is. Befejeztük a próbát Gabika tanító nénivel, aki az énekkart vezette, és siettünk vissza az osztályba. Megrohantuk a tanító néninket, és megkérdeztük tőle, hogy ki az a Csitki. – Kicsoda? – nézett ránk értetlenül. – Hát a Csitki! – vágtuk rá kórusban. – Sosem hallottam még Csitkiről… – Pedig a dalban benne van, hogy Csitki kopog… A tanító néni elnevette…Tovább olvasom…