Írta:
Gáll Zoltán
📅 2026. 04. 22. 10:24
Lírai mininovella
❤️ 1
👁️ 9
Volt egyszer egy madár, amely nem félt a tűztől. Nem azért, mert erős volt. Nem azért, mert nem érzett fájdalmat. Hanem mert tudta, hogy a lángok nem valaminek a végét jelentik, hanem a kezdetét. A főnix nem úgy születik, mint más. Az ő élete nem egyenes vonal, hanem kör. Egy örök visszatérés önmagához. Egy történet, amely újra és újra hamuvá válik, hogy aztán újra életre keljen.
Volt idő, amikor szárnyai fáradtak voltak. Amikor az ég túl messzinek tűnt, és a világ súlya túl nehéznek. Amikor minden egyes szárnycsapás küzdelem volt, és minden emelkedés mögött ott lapult a zuhanás lehetősége, és egyszer… eljött a pillanat.
A főnix nem menekült. Nem keresett menedéket. Nem tagadta a vég közeledtét. Inkább csendben fészket rakott, nem ágakból, hanem mindabból, ami volt: emlékekből…
Tovább olvasom…
Írta:
A.K. András.
📅 2026. 01. 12. 20:05
Filozófikus próza
❤️ 0
👁️ 15
Mezítláb áll, háttal a képzeletbeli szakadék szélén, egy hegyesen kiálló sziklán, annak is a legkiállóbb szegletén. Majd óvatosan megfordul, és szembenéz a végtelennel! Lábaival aprókat toporogva, éppen csak mozdulva ott, ahonnan már nincs tovább. Hol a perem vastagsága már csupán alig pár centi. Alant a völgyben vöröslő tűzfolyam, fortyogó láva, meddig a szem ellát. A hatalmas monolit, min áll, az élettelen kő felszíne forró, poros és rideg. Mégis ez a legbarátságosabb dolog életében. Ő így érzi, most éppen így. Lábujjai már-már a semmit markolásszák, még egy-két centi, és a mélybe zuhan, ő, ki az utolsó bástya a jelenben. Fekete fellegek egymásba kapaszkodva, hol torlódva utat törnek maguknak, mint könyöklő lelketlen emberek az életében. Villámok szabdalják az eget darabokra. És ő az…
Tovább olvasom…