18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A kutató, a laborja ablakánál állva a napfelkeltében elmerült tekintettel mosolyodott el, miközben mindkét fiolát magasra tartva gyönyörködött az általa kifejlesztett szérumokban, amelyeken a felkelő nap sugarai csillogva hatoltak át. Az egyik neon zöld, míg a másik neon narancssárga színben volt enyhén parázsló, kissé ám de igen sejtelmesen megvilágítva a tudós arcát. A még nem lezárt üvegcsék szinte izzottak a fényben. Az egyik az örök élet, a másik a halál széruma. Mindkettőt ő alkotta meg. Igazából a kettő az idők kezdete óta egyben volt az anyatermészet által. Csupán szét kellett választania, és máris zsebében tudhatta a Nobel-díjat. Hosszasan nézte mindkét szintetikus anyagot, ami bármilyen hihetetlen, egy hegyi patak kristálytiszta vizéből készült. Lezárta az üvegeket, és betette…Tovább olvasom…
David Új-Mexikóban, Santa Fe-ben élt szüleivel és húgával, Sofiával. Az egyetemi éveket azonban Kaliforniában, Los Angelesben töltötte, mivel orvosnak tanult. Kiváló sebész lett belőle, így rögtön felvették a helyi kórházba. Hamar kivívta az elismerést, és nagy szaktekintélynek számított. A kollégái és a betegek is nagyon szerették, mindenkihez volt egy jó szava. Lelkiismeretes, kedves és segítőkész, kivételesen empatikus sebésznek ismerték. Az emberek iránti szeretetét otthonról hozta a családjából. Persze akadt néhány olyan kollégája, akik irigykedtek rá a gyors sikerei miatt. Összesúgtak a háta mögött, de David nem törődött velük. Kerülte a konfliktust, amennyire csak lehetett. Hamar kinevezték osztályos főorvosnak. Sok időt töltött a kórházban és a betegeivel. Magánéletre szinte…Tovább olvasom…
A tél csendesen borult a hegyek közé simuló völgyre. A fenyők ágai roskadoztak a hótól, a levegőben frissen hasított fa illata keveredett. Karácsony közeledett, és a táj lassan ünneplőbe öltözött. A völgy szélén, egy mohával fedett pici házikóban élt három tündér. Nem voltak nagyobbak egy gyerekkéznél, mégis régóta őrizték a gyógyítás és a szeretet titkait. Líra volt közülük a legidősebb, haja ezüstösen csillogott, tekintete mindent észrevett. Csendilla ritkán beszélt, de az ujjai alatt az öltések sosem tévedtek. Aprócska Pír mosolya pedig ott maradt a levegőben, akár egy meleg gondolat. Azon az estén elővették a varázstűt. Nem közönséges eszköz volt. Egyetlen öltése össze tudta ölteni azt, ami elszakadt – nemcsak anyagot, hanem szeretetet, biztonságot és reményt is. A falu…Tovább olvasom…