Az örök élet elixírje

A kutató, a laborja ablakánál állva a napfelkeltében elmerült tekintettel mosolyodott el, miközben mindkét fiolát magasra tartva gyönyörködött az általa kifejlesztett szérumokban, amelyeken a felkelő nap sugarai csillogva hatoltak át. Az egyik neon zöld, míg a másik neon narancssárga színben volt enyhén parázsló, kissé ám de igen sejtelmesen megvilágítva a tudós arcát. A még nem lezárt üvegcsék szinte izzottak a fényben. Az egyik az örök élet, a másik a halál széruma. Mindkettőt ő alkotta meg. Igazából a kettő az idők kezdete óta egyben volt az anyatermészet által. Csupán szét kellett választania, és máris zsebében tudhatta a Nobel-díjat. Hosszasan nézte mindkét szintetikus anyagot, ami bármilyen hihetetlen, egy hegyi patak kristálytiszta vizéből készült. Lezárta az üvegeket, és betette őket a labor széfjébe, gondosan feliratozva azokat. Életelixír, halálelixír. Majd főzött egy kávét, gondolataiba mélyedt. Miközben a fekete löttyel teli pohárból kortyolgatta a forró, éltető lét, gyermekkori emlékei jutottak eszébe. Képzelete és emlékei egy szegényes és öreg, ámde katonásan rendben tartott konyhába vitték, ahol a helyiség egyetlen gépe a hatalmas külső méretekkel rendelkező ZIL hűtőszekrény volt. A gáztűzhelyre tett kotyogós kávéfőzőből szivárogni kezdett az aromás illatokkal telített illatfelhő és a fehér és piszokul forró vízgőz, miközben kifolyt a friss feketekávé. Nagymamija nem hagyta abba a beszélgetést a szomszéd Marika nénivel, miközben felkelt, és a tűzhely mögötti gázpalackot elzárva a láng lassan kialudt. Ő az asztal lapját éppen csak elérve, pipiskedve megpróbálta magát feljebb húzni. A mami beszélgetés közben egy kockacukor sarkát a kávéba mártotta. Majd azt kis unokája szájába tolva felkacagott. Igen, a hihetetlen ízkavalkád emléke jólesően árasztotta el a kutató minden pólusát, miközben újabbat kortyolt a lassan hűlő feketekávéjából. Döntött! Nagymamája meghatározta egy életre erkölcsi normáját. Tudja, mit kell tennie. Elővett két fecskendőt, húsz milliliterest, és kinyitva a széfet, megtöltötte őket az elixírekkel. Az egyiket a halál, a másikat az élet szérumjával. A maradékot összeöntötte, és az sima hegyi patak vízzé változott. A jegyzeteit és a képleteket bedobta a megsemmisítőbe, és azt begyújtotta. Majd a huszonegy éves unokahúgához ment egyenesen, hogy megpróbáljon segíteni egy végstádiumban lévő, szenvedésekkel teli, törékeny testen.
.
– Vádlott, álljon fel! Az ítélethirdetés előtt meg kell kérdeznem önt. Elismeri a bűnösségét?
– Nem, bíró úr! Nem ismerem el.
– Rendben. Ügyész úr, ismertesse a vádakat.
– A vádlott hosszú időn keresztül, orvosi képesítés és engedély nélkül végzett egészségügyi beavatkozásnak minősülő tevékenységet, amelyet több száz esetben bizonyíthatóan alkalmazott. A vádlott teszteletlen, ismeretlen hatású anyagot adott betegeknek, pénzbeli juttatásokat fogadott el, előre tudva, hogy a beavatkozás halálozási kockázattal jár, amely egy esetben be is következett. A vád szerint mindez rendszeres, üzletszerű, kiemelkedően veszélyes magatartásként valósult meg, amely a társadalom egészét súlyosan veszélyezteti.
– Próbáljuk meg még egyszer. Ön ugyebár kutató biológus, és semmi köze sincs az orvosdoktorokhoz. Ennek fényében is fenntartja az állításait? Nem hajlandó elismerni a bűnösségét, nem hajlandó bűnbánatot kinyilatkoztatni?
– Nem, bíró úr, nem vagyok hajlandó egyikre sem. Mi több, tovább fogom folytatni a tevékenységem!
– Tisztában van vele, ez súlyosbító körülmény?
– Igen, bíró úr, tisztában vagyok vele.
– Az ügyészség hajlandó vádalkut kötni a vádlottal és kezdeményezi a teljes ügymenet felfüggesztését, tekintve a társadalmi érdekek…
– SOHA NEM ADOM KI A KÉPLETET! SOHA!
A bíró lecsapott a kalapácsával.
– Rendre utasítom a vádlottat!
– A SÍRBA VISZEM MAGAMMAL A TITKAIMAT, ÉS TI SOHASEM FOGJÁTOK MEGKAPNI AZ ÖRÖK ÉLET ELIXÍRJÉT!
A bíró kalapácsával már folyamatosan verte a pulpitust.
– A vádlottat újra rendre utasítom!
– NEM ENGEDEM ELLOPNI AZT, HOGY AZTÁN CSAK A GAZDAGOK FÉRHESSENEK HOZZÁ!
– Teremszolga! Hallgattassák el!
– VAGY ARANYÁRBAN ADJÁK EL A GYÓGYSZERGYÁRAK AZT, AMI SZINTE INGYEN ELŐÁLLÍTHATÓ! SOHASEM…
A teremszolga egy jól irányzott, nem túl nagy, és alig észrevehető ütéssel a kutató veséjére segített neki leülni, elkapva őt. Mert különben összeesett volna. Vigyáznia kellett, mert a sajtó munkatársai is a teremben voltak. A vádlott, a kutató elhallgatott, levegő után kapkodva.
.
– Á, a kedvenc nagybátyám!
– A kedvenc unokahúgom.
– Hmm… kedvenc? Az egyetlen! Na ölelj át, te nagybácsik gyöngye, amíg még teheted.
– Tulajdonképpen ezért jöttem.
Tette ki a két igencsak eltérő színű anyaggal feltöltött fecskendőt.
– Mi ez?
Nézett döbbenten az egész család Gézára, a kutatóra, akiről a család minden tagja tudja, min dolgozik már évek óta. Egészen pontosan Violetta, unokahúga rosszindulatú daganatos diagnózisa óta. Hat éve!
– Mi ez, Toti? – kérdezte testvére őt.
– Egy esély Violettának.
– Esély?! Mit értesz esély alatt?
– Meggyógyulhat. Végleg.
– Ugye most viccelsz.
– Nem. Nem viccelek. Emlékszel rá, hogy steril voltam?
– Nem voltál, az is vagy. A gyermekkori mumpszod miatt. Igen, emlékszem.
– Nem vagyok, csak voltam. Jobb, ha nem engedsz a közelembe peteérett nőt.
– Te most hülyéskedsz velünk? Mert ez nagyon rossz vicc.
Kapcsolódott be a beszélgetésbe most már Violetta is, mint érintett.
– Nem, nem hülyéskedek. És ez a szer, emelte fel a fecskendőket, a daganatot úgy falja fel, mint Pepe a friss pizzát. A hatás azonnali.
– Mit értesz azonnali alatt?
– Egy óra. A kiterjedéstől függően lehet másfél is.
– Csináljuk! – Violetta teljesen komolyan gondolta.
– Van egy rizikófaktor, amiről tudnod kell. Belehalhatsz. A gyógyulás ideje alatt, bármikor belehalhatsz. Ha túléled az első egy órát, akkor már nincs rizikó.
– Csináljuk! – Violetta belelkesedett. Ámde szülei nem voltak ennyire lelkesek.
– Mégis mekkora az a rizikó?
– Két és fél százalék. Meglehetősen magas!
– És a halál beállta általában azonnali. Ahogyan telik az idő, ahogyan letelik az első kritikus óra, úgy csökken az elhalálozás esélye is.
– Vállalom! Csináld! Most! – Violetta hangja szilárd, eltökélt és határozott volt.
– NEM! – csattant fel édesanyja.
Akkor Violetta elé térdelt és megfogta mindkét kezét.
– Anyukám. Szeretlek, tudod jól. Olyan fájdalmaim vannak, amiket te el sem tudsz képzelni. És igen! Most is, hogy mosolyogva beszélek hozzád. Nem akarom, hogy neked is fájjon! Ezért inkább úgy teszek, mintha minden rendben lenne. De nincs. Alig pár hetem van hátra és nem akarok tovább szenvedni. A múlt hónapban háromszor lettem majdnem öngyilkos a mérhetetlen fájdalom, a tehetetlenség és a depressziós hangulatom miatt. Semmi garancia nincs rá, hogy holnap nem veszek be egy marék altatót, mert nem bírom tovább. Kérlek. Mami! Kérlek! Toti bácsi a legjobbat akarja nekem és azt is teszi. Bárhogyan is alakul, nem fog tovább fájni. Én mindenképpen nyerek vele és ő az egész életét, karrierjét, a szabadságát, mindenét kockára teszi értem. És én ezért hálás vagyok neki. Teljesen mindegy, belehalok-e, vagy meggyógyulok. Esélyt kaptam. Esély arra, hogy a fájdalom megszűnjön.
Mire Violetta a monológja végére ért, már mindenki sírt a kis családi fészekben. Még a hidegvéréről ismert kutató is. A nagybácsi, akinek a térdén lovagolt háromévesen Violetta. A kutató, akitől azért vált el a felesége, mert nemzőképtelen volt, és az csak később derült ki, mint hogy összeházasodtak. A báty, aki úgy szereti testvére egyetlen kislányát, mintha a sajátja lenne. A piros fecskendőt egyenesen a daganatba adta be, és tíz másodperccel később a véráramba a zöldet. Violetta két perccel később elájult.
.
A teljes bíróság felállt, a bíró kezében a kinyomtatott ítélettel kettőt köhintett, majd azt, elkezdte hangosan felolvasni.
– A bíróság megállapítja, hogy a vádlott a terhére rótt, különösen súlyos következményekkel járó, szándékos és tartósan folytatott cselekményeket olyan mértékű társadalomra veszélyességgel valósította meg, amely a büntetési tétel felső határának alkalmazását indokolja. A bíróság figyelembe vette a cselekmények rendszerességét, azok kiterjedt jellegét, a vádlott kitartó szándékát a további elkövetésre, valamint a bekövetkezett visszafordíthatatlan következményeket. A bíróság ezért a vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéli. Fellebbezésre lehetőség nincs.
A teremben és a bíróság előtt tüntető tömeg felbolydult, felzúgott, mert az ítélethirdetést a tévék élőben közvetítették. A bíró csak egyetlen pillanatra állt meg, majd folytatta.
– Indokolás. A bíróság megállapítja, hogy a vádlott a terhére rótt cselekményeket szándékosan, tartósan és a jogszabályok teljes figyelmen kívül hagyásával valósította meg. A cselekmények súlya, azok rendszeres és kiterjedt jellege, valamint a vádlott további elkövetésre irányuló egyértelmű szándéka alapján a bíróság a legsúlyosabb büntetés kiszabását tartja indokoltnak. A bíróság ezért a vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéli.
Az utcán tüntető tömeg, összecsapott a kordont védő rendőrökkel. Pillanatokon belül a szomszédos utcákban várakozó rohamrendőrség és három vízágyúval felszerelt páncélozott jármű rontott a tömegre. Emberek sikoltoztak, üvöltöttek, mikor kiadták a tűzparancsot és a vízágyúk működésbe léptek. Nekiálltak oszlatni a tomboló tömeget. A bíró egyetlen pillanatra sem engedte kizökkenteni magát a szerepéből, folyamatosan olvasva az ítéletet.
– A bíróság a vádlottat a terhére rótt bűncselekmények miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéli. A bíróság megállapítja, hogy a büntetés céljai más módon nem érhetők el, ezért a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja. Az ítélet jogerős kihirdetésével a vádlott büntetésének végrehajtása azonnal megkezdődik.
.
Violetta negyven perc múlva kinyitotta a szemét, a láza csökkenni kezdett. Mosolyogva ébredt. Ő már tudja, sikerült. Tudja, mert hat éve először nincs fájdalom a testében. A család öröme határtalan volt! Másnap Violetta elment a kezelőorvosához, akinél nem volt időpontja. Mégis azonnal fogadta az orvosa, mert nem hitt a szemének. A lány majd kicsattant az energiától és az egészségtől, amit hamarosan valamennyi teszt is igazolt. Violetta meggyógyult, teljesen. A kezelőorvosa próbált rájönni, mi is történt, de a lány csak mosolygott és nem válaszolt a kérdéseire. Adott neki egy telefonszámot, a nagybátyjáét, Totiét.
– Tessék beszélni Géza bácsival. Ha akarja, akkor majd ő elmondja.
És elmondta. Elmondott mindent, ami még nem veszélyes a találmányára nézve. Mivel Violetta kezelőorvosát személyesen is ismerte, még az egyetemről, ahová együtt jártak, csak más szakon. Persze, hogy elmondta, csak nem telefonon, hanem személyesen. Egy közeli bárba ültek be.
– Ezt nem mondod komolyan?! Hogy érted, hogy az örök élet elixírje?! És csak tiszta víz kell hozzá?! Semmi más?! Atyaúristen! Ha ezt publikálod, a Nobel-díj tíz évig minden évben a tiéd lesz!
– Csakhogy nem fogom publikálni. Mert nagyon veszélyes ez az anyag. Ha nem egyszerre használják a szert, bizonyos időintervallummal, akkor halálos az egész bolygóra nézve. Mint mondtam, csak tiszta víz kell hozzá, azt kell szétbontani egy nem éppen egyszerű eljárással. Amikor találkozik a testben a két anyag, akkor újra tiszta víz lesz belőle. Ha nem találkozik a kettő, az katasztrófához vezet, míg ki nem ürül a testből, és utána is.
– Ezt mégis hogyan érted?
– Nézd, nem vagyok hülye. Ha valaki a víz helyett az életelixírt issza, az halhatatlan lesz, és semmilyen betegség sem fog rajta soha többé, amíg ezt teszi.
– De hát ez fenomenális!
– Nem, ez borzasztó! Mert a tiszta vizet az élet és a halál elixírjére bontja az eljárás. Ezeknek ki kell oltaniuk egymást, vagy sohasem semmisülnek meg. A szegények megisszák a halálelixírt a szennyvízen keresztül, míg a gazdagok örökké fognak élni. Nem is beszélve a Föld ökoszisztémájáról! Ha csak egy ember teszi, ez nem hagy semmi ökolábnyomot sem. Ámde ha már tízezer, az bizony igen. Ha meg tíz millió, az egy évtizeden belül megöli a Földet.
– Azt hiszem, értem. Tehát csak a gyógyítás az, ami biztonságos. Gyógyszergyárak?
– Felejtés, tíz év és a Föld elpusztul.
– Add oda egy orvos barátodnak és vigyétek be hivatalosan is a rendszerbe, a gyógyszergyárakat kihagyva.
– A szabadalmaztatáskor meg kéne adnom a módszer titkait, mások által is megismételhetően.
– Értem. Tehát szerinted el fogják lopni?
– Gondolkodj! Ez az örök élet elixírje. Aki ezt birtokolja, birtokolja a világot is, örökre. Te kiadnád a kezedből, ha a tiéd lenne? Te megbíznál ebben a korrupt és velejéig romlott rendszerben?
– Nem. A válaszom egyértelműen nem! Mennyire biztos a módszer?
– Két és fél százalék a halálozás esélye. Ha az első órát túléli a páciens, akkor száz százalék a gyógyulási ráta bármilyen betegség bármely stádiumában.
– Ez a gyógyszer sohasem fog engedélyt kapni, ha nem adod ki a titkodat. Ezt ugye tudod te is?
– Tudom.
– Akkor nekem miért mondtad el?
– Mert a barátom vagy és mert benned bízom…
– És mert fű alatt folytatni akarod.
– Te mondtad, nem én. Lenne valaki, akin szeretnél segíteni?
.
Így kezdődött és futótűzként terjedt a híre. Nem egészen négy hónap alatt háromezer-kétszázhatvankilenc végstádiumú ember gyógyult meg. Míg egy nap Géza titkos laborját kommandósok lepték el, őt a földre teperték és zsákot húztak a fejére. Majd lépteket hallott, határozott, kopogó lépteket.
– Ültessék le! És kérem, az Isten szerelmére, azt a zsákot vegyék már le a fejéről!
Levették. Géza előtt az ország miniszterelnök asszonya állt. Majd egy órán át beszélgettek, egyezkedtek. Mint kiderült, a lánya vérrákban szenved és menthetetlen. Alig pár hónapja van vissza. Géza elmondta a rizikófaktort, elmondott mindent, de a titok átadását megtagadta. A miniszterelnök asszonya belement a feltételeibe és a kezelést még aznap megkezdték. Igen, ő volt az az első páciens, aki meghalt. És az utolsó, akit kezelhetett.
.
Emberek sikoltoztak, üvöltöttek, mikor kiadták a tűzparancsot és a vízágyúk működésbe léptek. Nekiálltak oszlatni a tomboló tömeget. A bíró egyetlen pillanatra sem engedte kizökkenteni magát a szerepéből, folyamatosan olvasva az ítéletet.
– A bíróság a vádlottat a terhére rótt bűncselekmények miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéli. A bíróság megállapítja, hogy a büntetés céljai más módon nem érhetők el, ezért a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja. Az ítélet jogerős kihirdetésével a vádlott büntetésének végrehajtása azonnal megkezdődik.
Akkor közrefogták a vádlottat, hogy elvezessék. Mikor is odakintről géppuskák zakatoló ugatása erősítette fel a káoszt. Majd egy robbanás rázta meg a teret. Kilőtték az egyik vízágyút. Majd a másodikat és a harmadikat is. Közben fegyveresek törtek be a bíróság épületébe, Polgári Igazság Milícia Földalatti Mozgalma, felirattal a hátukon és kiszabadították Gézát, hogy aztán rögtön el is rabolhassák. Alig negyedóra múlva üdvrivalgás tört ki, a rohamrendőrséget szétverték és azok visszavonultak. Ámde ez csak a vihar előtti csend volt. A helyi laktanyából már kivezényelték a katonaságot. Nem tudva, ezzel elindították azt a polgárháborút, ami hosszú évtizedekig fog tartani és világszerte lángra kap és ami minden rendszert meg fog dönteni a Földön a távoli jövőben.
.
Megint zsákkal a fején viszik valahová, majd egy órán át. Mikor is ajtócsukódást hall és valaki leveszi a fejéről a zsákot.
– Szervusz, kérlek. Én a PIMF mozgalom egyszemélyes vezetője vagyok, itt, ebben a városban. Ez a Polgári Igazság Milícia Földalatti Mozgalmának a rövidítése. Ők itt mögöttem a különböző városok vezetői az országban és a világon. – Mögötte monitorok tucatjai, amiknek fel volt vagy húsz felé osztva a képernyőjük. Mindegyiken egy-egy ember, mindegyikről egy-egy ottani vezető nézett vissza. – Tudomásunkra jutott, birtoklod az örök élet elixírjét.
– Hát innen fúj a szél?! Ne is erőlködj, nem adom át senkinek sem!
– Nem is kértem. Te tényleg azt hiszed, a kutatásaidat tudtad volna nyugodtan végezni, ha mi neked nem segítünk? Ne! Ne mondj semmit sem. Olvasd el ezt, kérlek.
Géza döbbenten látta viszont az életelixír teljes előállítási menetét részletesen. Alig kapott levegőt meglepetésében.
– Ezt mégis hogyan?! Ti végig tudtátok?
– Igen. Végig tudtuk a képletet, azt, hogy tiszta vízből állítod elő és azt is, mekkora veszélyt jelent ez az egész Földre nézve. Mozgalmunk illegalitásban negyven éve alakult és azóta bővül a világon, teljes titokban. Még a titkosszolgálatok sem tudnak rólunk. Remélem, tudod fejből a képletet?
– Igen, miért?
– Mert ez az egyetlen példány ebből a papírból, és ezt most elégetem.
– Miért? Mit akartok tőlem?
– Azért, mert ez nagyon veszélyes cuccos, és mert aki ezt birtokolja, az lesz a világ ura. Túl nagy a kísértés. Mit akarunk? Légy a szervezetünk tagja és gyógyíts! Csak egyetlen egy embert tégy örök életűvé és soha senkinek se áruld el a titkod.
– Na! Kibújt a szög a zsákból! Gondolom téged, vagy a főnöködet. A válaszom nem!
– Megint tévedsz. Mi mind ezt kérjük tőled, mind a hatszázharminckilenc szervezet vezetője! Azt, hogy te légy az az egyetlen egy ember! Hozd meg ezt az áldozatot, gyógyíts és mi megvédünk téged. Elrejtünk a világ hatalmai elől. A háború megkezdődött a felszíniekkel, akik mindenáron meg akarnak téged szerezni maguknak. Ha te velünk tartasz önként és gyógyítasz, akkor az erőt, támogatást ad a szervezetünknek. Szabadon rendelkezhetsz az elixírrel, úgy, ahogyan te azt jónak látod.
– Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mi van akkor, ha nekem nem kell az örök élet? Mi van akkor, ha nem akarok csatlakozni?
– Eddig is megvoltunk nélküled, ezután is megleszünk. Természetesen, ha elfognak és esélyed sincs a menekülésre, akkor sajnos a saját védelmünk érdekében likvidálnunk kell. De csak akkor, ha tényleg semmi esélyed meglógni.
– Elmehetek? Szabadon? Akár most is?
– Igen. Bár, ha lehetséges, előbb segíts a húgomon és még kétszáz-négy más betegen, csak ebben a városban. És még világszerte rengetegen várnak rád. Mi mindenhová eljuttatunk és minden eszközt a rendelkezésedre bocsátunk.
– Segítségre lesz szükségem. Én megcsinálom az elixírt, de kell segítség beadni és kontroll alatt tartani, míg letelik a kritikus egy óra.
– Ez az! Ezt a választ vártam. Kezdésnek egy tizennyolc főből álló orvoscsapat áll a rendelkezésedre. Te vagy a főnök. Úgy csinálod, ahogyan akarod. Mi minden mást megoldunk.
– Miért jó ez nektek? Hiszen nem adok semmit sem át! Nem kaptok semmit sem tőlem! Ugye nem az lesz, hogy csak a ti szervezetetek betegei kapnak kezelést?
– Ó, dehogynem. Reményt és erőt adsz. Hitet oda, ahol már minden reményről lemondtak. Ez lesz az ellenállás, a mi fegyverünk, a mi atombombánk! A remény és a hit. Mert minden család, ahol beteg gyermek van, az ellenálláshoz akar majd csatlakozni. Még akkor is, ha ez nem lesz feltétel a gyermekek, betegek kezelésében. Mert aki segítséget kér tőlünk, megkapja, függetlenül attól, mely oldalon áll.
– Miért higgyek neked?
– Tudom, hogy hihetetlen számodra. De a képletet, a módszert már csak te ismered, mert az előbb égettem el az utolsó feljegyzést és ez lesz a te aduászod. Mi, mind a hatszázharminckilencen egyöntetűen döntöttünk így. Mert ez, amit feltaláltál, iszonyatosan veszélyes. Igazad volt akkor, mikor egy évtizedet adtál a Földnek, ha a jelenlegi elit, a hatalom ezt a formulát megszerzi. Ha ez kiszivárog, mi is elbukunk. Így kisebb a rizikó, ha csak te tudod.