16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Hétköznap az ember normálisan, természetes körülmények közt munkába indul, gondoskodva, már-már túlzottan is körülményeskedve számba veszi elintézendő dolgainak listáját, miszerint: a szemetet ki kell vinni, meg kell etetni a négylábú kis házi kedvencet – már, ha van –, meg kell locsolni a növényeket, hogy arra az időre, míg az illető távol van, még véletlenül se száradjanak ki, köszönni kell a kedves szomszédoknak, és persze jó messzire elkerülni a gonoszabb, barátságtalanabb szomszédok táborát. Ám de arra az ember ritkán számíthat, hogy lakása ajtaja előtt egy tüneményesen szundikáló kisbabát talál! Ez azért nem csupán az újdonság totális erejével hat, de bizony jócskán kimeríti a váratlan meglepetés összes fogalmát. – Hahó... kicsikém! Hát te meg hogy kerültél ide? – kérdezte Arthúr…Tovább olvasom…
A reggel nem ígért semmit. A fény lassan végigsétált a falon, megállt egy képnél, mintha emlékezne. A kávé keserű volt, de pontos. Az utcán az emberek egymás mellett haladtak, nem ütköztek. Egy nő megállt, hogy felvegye a leesett levelet a cipőjéről, majd elengedte. A mozdulat nem maradt nyomtalan. Délután a csend súlyt kapott. Nem nyomott, inkább megtartott. A gondolatok nem kértek választ. Este, amikor a nap elfáradt, nem maradt elszámolni való. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.Tovább olvasom…
Tibi, hogy kímélje feleségét, eldöntötte, megcsillantja gyerekei előtt kiváló főzési tudását. Hallották már a gyerekek, hogy Apa nagyon jól főz, de Anya szeret főzni, így apa szomorúan adj át konyhában a helyét. Szerencsére az éléskamra gondosan fel van töltve, Anya mindenre gondolt, hiszen ki tudja, mikor jöhetnek haza a család legkisebb tagjával a kórházból. A kórházból jövet a legkisebbek meg is kérik apjukat, készítsen valami finomat. – Apa, apa, csinálsz olyan piros levest, amit anya is szokott! – kérlelték ujjongva apjukat. – Hát persze, lányok, ha van otthon minden, ez csak természetes! – Apa, majd én segítek neked! – ajánlkozott a legnagyobb leány. – Nem, köszi drágám, inkább menj és írd meg leckét, anya is biztosan annak örülne, ha jól menne minden ebben a pár napban is az…Tovább olvasom…
A reggel pontosan érkezett, mégsem volt határozott. A fény végigsimított az ablakon, majd megállt egy repedésnél, mintha ott lenne dolga. A kávé keserűsége nem kért magyarázatot. Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindegyikükben egy félmondat. Egy idős nő lassan lépkedett, megállt egy kirakatnál, és a tükörképének biccentett. Nem volt benne sietség. Délután a csend kitöltötte a tereket. Nem nyomott, inkább összekötött. Az idő engedékeny lett. Este, amikor a nap elfáradt, nem maradt utána hiány. Csak az a nyugodt bizonyosság, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.Tovább olvasom…
Hogy őszinte legyek, számomra a karácsony az idők során egyre inkább kezdett egy ugyanolyan szürke hétköznappá válni, mint egy átlagos szombat. Sőt, néha napján egyenes tortúrának éltem meg az ünnepi időszakot. A takarítás, a bútorhurcibálás, a tény megértetése a mentálisan ókorban ragadt grószékkal és tesóikkal, hogy írással foglalkozom, és nem földműveléssel meg gyári munkával, meg hogy még nem fogok megházasodni, a vezetés stresszforrását pedig kösz, de inkább egy életre elkerülöm. Meg persze a tanulni való, melynek tudata rendszerint egy az egyben nyírta ki a maradék ünnepi hangulatom is kisdiákként. Bár anno ezt lehet, nem teljesen így éltem meg, utólag átértékelődött bennem 2k20 karácsonya. Ugyanis ironikus módon pont a korlátozások hatására lett szabadabb az ünnep. Amikor nem…Tovább olvasom…