Írta:
Kollár Kornélia
💠
📅 2026. 01. 18. 14:41
Önismereti
❤️ 2
👁️ 28
Régen a könyv ajtó volt.
Kinyitottam, és beléptem mások életébe: hősök bátorságába, távoli tájak csendjébe, kitalált sorsok biztonságába. Amíg olvastam, nem kellett válaszolnom a világ kérdéseire. Elég volt követni a sorokat, hagyni, hogy vigyenek.
Aztán lett idő, amikor a csend túl hangos volt.
Amikor a veszteség súlya ráült a napokra, és a szavak hiányoztak. Akkor a könyv nem menekülés lett, hanem kapaszkodó. Mások történetei segítettek túlélni a hiányt, megnevezni azt, amit kimondani nem tudtam.
Ma a könyv már nem ajtó, hanem ház.
Nem belépek, hanem megérkezem. Az üres lapok nem kérdeznek, nem siettetnek. Várnak rám. A toll alatt születő szavak lassan rendet tesznek bennem, darabokra bontják a fájdalmat, hogy elbírható legyen.
Régen elbújtam a történetekben.
Ma magamat írom…
Tovább olvasom…