A falu legvégén, ott, ahol az aszfalt már elfogyott, és a földút pora beleveszett a mezők szélébe, állt egy öreg vályogház. A vakolat a legtöbb helyen lepergett róla, az eresz rozsdás bádogja úgy csöpögött, mint egy kiszáradt öregember könnyei. Az ablakban repedezett üveg, belül sárgás, megfakult csipkefüggöny. Bent a házban egyszerűség uralkodott. A sparhelt mellett egy kicsorbult zománcos lábas, a sarokban egy kopott, leülésre mindig recsegő karszék. A falon egy régi, megsárgult esküvői fénykép: Bandi bá fiatalon, fehér ingben, oldalán felesége kezében egy vadvirág-csokorral, amit maga szedett. Az ágy felett egy feszület, mellette a párnára hajtva egy vékonyka kendő, amelyről az öregember azt állította, még az édesanyjáé volt. A konyhaasztal mindig takarékosan terített: egy…Tovább olvasom…
Ketten sétáltak, a virágba borult külvárosi fasoron. Hajlott hátú öregasszony és egy kilenc év körüli kislány. A szelíd áprilisi nap könnyen áttört a zsenge levelek között, és tetszetős mintákat rajzolt a járdára. A gyerek ugrándozva haladt nagyanyja mellett, mézszínű copfja lengedezett, akár a fiatalság zászlaja. Váratlanul rákiáltott az öregasszonyra, s megragadta a karját. Jól látszott, hogy a bal kezén csak három ujja van. – Nézd, mama! Sündisznó! – Ne ijesztgess, te gyerek! – Nézd, milyen aranyos! Nézd, hogy fut! Mintha kerekeken gurulna! – Látom. Tényleg aranyos, ők így közlekednek. A sün óvatlanul át akart szaladni az úttesten. Ebben a pillanatban egy teherautó fordult ki az egyik keresztutcából. Végigdübörgött a szűk utcán, s a sündisznó mozdulatlanul maradt fekve. A gyermek…Tovább olvasom…
Reggel van. A nagy sárga tányér már felgurult az égre. Éhes vagyok, a Gazda még alszik. A Gazda! A világ leggyönyörűbb teremtménye. El sem tudok képzelni szebbet kopasz fejénél, dülledt szeménél, krumpliorránál, sárgán ragyogó fogánál, jókora pocakjánál. Még egy hatalmas húsos csont se veheti fel vele a versenyt. Fel kell kelteni. Azt morogja, „miért kell nekem minden reggel erre ébrednem?” Az emberek furcsák. Így jelzi, mennyire örül, hogy bökdösöm az orrommal, nyalogatom a képét és ugrálok kicsit a hasán. Pedig már nehezen mászom fel az ágyra, fájnak a csontjaim. De a gazda öröme a legfontosabb. Végre nyílik a hűtőszekrény, megtelik a tányérom. Most már elkezdődhet a nap. A Gazda kimegy a kertbe, természetesen vele tartok. Segítek neki, szép gödröket kaparok és belehempergek. A Gazda…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Olyan furák az emberek. Azt hiszik, mindent tudnak a világról. Az igazság az, hogy minél többet ismeretet szerzünk, rádöbbenünk, milyen keveset is tudunk. A legnagyobb hiányosságunk, hogy nem vagyunk elfogadóak másokkal. Csak a mi igazunk az igaz, a másiké biztos, hogy nem az. Aztán ha ér valamilyen nagy csalódás, akkor fájdalmasan beismerjük, hogy mégsem nekünk volt igazunk. Már aki van annyira intelligens, hogy be tudja ismerni ezt. Utálom az állatkínzókat. Ez annak apropóján jutott az eszembe, hogy aki az állatot bántalmazni tudja, az embertársát is bármikor meg tudja sérteni, porig tudja alázni, de akár még az életét is el tudja venni. Az állatkínzók szerint az állatoknak nincs lelke, nem éreznek, nem értenek semmit a külvilágból. Aki így gondolkodik, nem nézett még kutya szemébe…Tovább olvasom…
Ahogy előbújtam kotorékomból, a kora tavaszi, enyhén fújó hideg szél belekapott vörös, tömött bundámba. Mintha apró ujjak túrtak volna a sűrű szőrszálak közé, ám a fagyos levegő érintése nem érte el bőrömet. Vörhenyes bundám megvédett a hideg levegő tolakodó furakodásától. Gyomrom hangosan megkordult, jelezve, ideje ismét vadásznom. Nagyot nyújtóztam a hatalmas, öreg fűzfa tövében, aminek gyökerei között bújt meg a rókaváram. Második télen használtam ezt a helyet, amit egy borz hagyott hátra. Tágas volt, tele mély, kacskaringós járatokkal. Legnagyobb előnye az volt, hogy két kijárattal is rendelkezett. Az egyik közvetlenül a fűz tövében, a másik jóval távolabb, egy magányosan álló erdei fenyő lábánál. Felemelt fejjel tekintetemet az égre emeltem, amit szürke, gomolygó felhők szeltek…Tovább olvasom…
Esős, szomorkás reggelen, viharvert teherautó döcögött az erdei úton. A fák tövében hóvirágok, ibolyák búcsúztatták a telet. A bokrok is ébredeztek, óvatosan bontogatták rügyeiket. A hajnaloknak még foga volt, de a fülemüle, már hirdette a tavaszt. Teljesen biztos volt benne, hogy az ő trillázása kényszerítette térdre a telet. A kocsi, öreg tanya udvarára kanyarodott be, fekete füstöt pöfögve. Pocakos, kertésznadrágos, bojtos, kötött sapkát viselő, negyvenes férfi ugrott le a vezetőfülkéből. – Lajcsi bácsi! Meghoztam az ajándék tüzelőt! Világos színű, nagy bundájú alacsony kutya szaladt elő valahonnan. Barátságos farkcsóválással üdvözölte a jövevényt. – Szevasz Heki! Hol a gazdád? – Itt vagyok. Te vagy az, Karcsi? – lépett ki az istállóból egy, szikár, borostás öregember viseletes…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egy vidám szilveszteri napnak indult. Anna tarot kártyalapokkal jósolt, és a kristálygömbjét nézegette. Félelem fogta el a látványtól. Éjszakára ment dolgozni. Miközben készülődött, vérfagyasztó kacagást hallott kívülről. Mintha az űrből érkezett volna. Mi lehet ez? – hümmögött. Abban a pillanatban, ahogy kilépett, egy ököl óriási erővel visszalökte. Menekülni sem tudott. A férfi maszkot viselt, de ő felismerte. Jeges borzalom futott át a testén. A férfi rálökte az ágyra, és eltorzult arccal ütlegelni kezdte, miközben ráparancsolt, ne sikítozzon, különben repül az erkélyről. Majd lenyúlt a torkára, és fojtogatta kegyetlenül. – Megdöglünk mindketten! – üvöltötte. Életét a szomszéd kutyája és egy titokzatos szellem mentette meg.Tovább olvasom…
A hó szelíden hullott az éjszaka csendjében, a fagyos szél finoman csípte Jackson arcát. A férfi egy kihalt utcasarkon, egy omladozó fal tövében gubbasztott. A fák ágai nehezen tartották el a rájuk rakódott súlyt, és a házak ablakain keresztül meleg fények pislákoltak, mintha csak a boldog idők emlékei akarnának beszűrődni az éjszakába. Csak a szeme volt élő; a teste, a lelke, a reménye már régóta megdermedt. Fázott és éhes volt. Egy száraz kenyérdarab volt minden vagyona – és még az sem sokáig marad nála. – Szép kis karácsony, ugye? – mormolta az éjszakának, miközben ujjai közé szorította a kenyérhéjat. A fejében emlékek cikáztak: a gyerekei kacaja, a felesége mosolya, a kandalló melege és az ünnepi asztal ínycsiklandó illata. Egy másik élet volt az, egy másik világ. Ekkor léptek…Tovább olvasom…