Írta:
Szabó Szabina
📅 2026. 01. 25. 23:22
Érzelmes
❤️ 0
👁️ 10
Mikor kicsi voltam, még igazi telek voltak. Emlékszem, amikor reggel fehér tájra ébredtem, az volt életem legszebb napja. Órákig néztem, ahogy a hópihék lustán szálldogálnak lefelé, hacsak a szél el nem sodorta őket. Általában nagyon jól lehetett mindent látni a panellakás hetedik emeletéről, kivéve, amikor tejfehér köd ereszkedett a tájra. Akkor olyan volt, mintha a felhőkben lebegnénk. Elmosódott fehér volt minden, a fák, a város. Szerettem ilyenkor kint lenni. Belelépni a ropogós hóba, és nézni a lábnyomom, szánkózni, hógolyózni és hóembert építeni. Kesztyűmön nézegetni a mindig másmilyen formájú, csillogó hópelyheket. Akkor voltam igazán boldog. Lassan minden megváltozik... én is.
Tovább olvasom…