„lovas történet” – novellák címszó szerint

← Vissza a novellacímszavakhoz

Találatok: 1

Írta: Vinczai Virginia 📅 tegnap 18:45 Egyéb ❤️ 1 👁️ 3

A vonaton gondolkodtam a tegnap esti beszélgetésünkön. Minden olyan gyorsan történt, alig két nap leforgása alatt, de egy percét sem bánom. Úgy érzem, Isten akarta így. Viszont a kapcsolatunk instabil lábakon áll, bár sok mindent megtudtunk egymásról, de mégis kevés.

Olyan hosszú ideig elmélkedtem, hogy meg is érkeztem szülővárosomba. A szüleim a parkolóban vártak rám. Miután hazaértünk, csak akkor kérdezték, hogy milyen volt. Én elmeséltem mindet, kivéve az Ákossal való mély beszélgetéseket. Kipakoltam, aztán tanulnom kellett volna, hisz még három hét vissza volt az iskolából, de csak a telefonomat bámultam. Vártam, hogy írjon, ugyanis a kocsiban azt mondta, hogy én ne írjak addig, ameddig ő nem ír.

Az iskolában a szokottnál még halkabb és láthatatlanabb voltam, az órákon is. Az…
Tovább olvasom…