Visszaviszem a cuccot a gyökér nagybátyámnak, aztán felejtsen el. Elkísértek? Lehet, hogy szükség lesz erősítésre. – Jövünk. A csengetésre a szomszéd ajtó nyílt ki, s egy középkorú nő szólt ki rajta. – Egy órája vitték el. Bilincsben – tette hozzá fontoskodva. – Tudtam én, hogy valami nem stimmel vele. Mondtam is a menyemnek, ez még… – Csókolom. A három gyerek azon tanakodott, mit csináljanak a csomaggal. – Dobjuk a Dunába – javasolta Blaskó. – Inkább oda kellene adni a rendőrségnek. Tudjátok, bizonyíték, meg ilyesmi – vetette fel Gelencsér. – Nem jó. Mindenféle kérdéseket tennének fel. Nem akarlak belekeverni benneteket – mondta Tárnoki. – Van egy ötletem. Kerestek egy helyet, ahol sebességet mértek az út mellett. Ketten voltak, egyikük a traffipax mögött állt, társa az autóban…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egy vasárnapi hajnalos kelés a létező legjobb program egy olyan nyári szünethez közeledő napon, amelyet ki-ki a mester MC, a szitkom, a szappanopera előtt vagy akár a fitness clubban meg wellness központban, de legalább tanulni nem kell, vagy mi, már ahol. Természetesen mindig akad legalább egy, aki késik, mert induláshoz egyre vészesebben közelgő pillanatban még mindig otthon sminkel. Mintha bolha, szúnyog, kullancs, vaddisznó, lapostetű meg medveeleségnek nem lenne tökéletes anélkül is az erdő szélén. Kész szerencse, hogy MÁV bácsi tökéletesen alkalmazkodik hozzá, de azért ofő ilyenkor a már jelenlévők között kiosztja a megtisztelő feladatot, hogy akit nem tiltott le az illető, az írjon már rá, hogy mégis hol, mégis hol a tagbaszakadt agyhúgyköves rákba tartózkodik jelenleg, meg hogy…Tovább olvasom…