Osztálykiránduláson

Egy vasárnapi hajnalos kelés a létező legjobb program egy olyan nyári szünethez közeledő napon, amelyet ki-ki a mester MC, a szitkom, a szappanopera előtt vagy akár a fitness clubban meg wellness központban, de legalább tanulni nem kell, vagy mi, már ahol.

Természetesen mindig akad legalább egy, aki késik, mert induláshoz egyre vészesebben közelgő pillanatban még mindig otthon sminkel. Mintha bolha, szúnyog, kullancs, vaddisznó, lapostetű meg medveeleségnek nem lenne tökéletes anélkül is az erdő szélén. Kész szerencse, hogy MÁV bácsi tökéletesen alkalmazkodik hozzá, de azért ofő ilyenkor a már jelenlévők között kiosztja a megtisztelő feladatot, hogy akit nem tiltott le az illető, az írjon már rá, hogy mégis hol, mégis hol a tagbaszakadt agyhúgyköves rákba tartózkodik jelenleg, meg hogy soványmalac vágtában és valami legfeljebb mérsékelten cédás göncben (ja, asszem jobbhelyütt max ennyi elvárható) húzza a belét a gyülipontba.

Ezután ofő és kísérőtanár társai közlik, hogy csak az hallgathat füles nélkül zenét a buszon, aki népdalt akar hallgatni, aki metált vagy technot akar, az csak fülessel vagy még úgy se, kivéve aki tanárgyerek vagy akinek a szülei tömködik dellával a suleszt. Annak a dubstep is szabadpálya. A vonatról leszállva félúton rostokolunk kicsit, hogy aztán busszal elérjük a végcélt. Az első busz lerobban, de szerencsére jön a mentesítő járat, ahol a diákság visszafojtott cringe-elő vigyorgás közepette hesszeli végig, ahogy az énekszakos kísérő Csonnóné rámozdul a buszsofőrre, majd mikrofont ragadva nagy elánnal kezdi kántálni Klári néni dalát, melyet szerenádba szánt az útra egyre kevésbé koncentráló gépjárművezetőnek. A diákokat is önmagával egy időben történő dalra fakadásra szólítja fel, ám legtöbbektől csak röhögés visszafolytása közepette végrehajtott tátogást kap.

– Dikegy szarvas! – kiált fel a busszal szembe tartó autóban ülő Kis Pistike, amikor meglátja a póruljárt vadat.
Megérkezvén a szállásra, a szobák rövid áttekintése következik, ahol sáskajárás lévén a tanárok megállapítják, hogy ez igen, faja kis kirándulás az ószövetségbe. Aztán vaksötét ide vagy oda, pár helyet csak meg kell nézni alapon irány a mindenség.

Kenzeszi vihar közepette, a recsegő fák, botlatókövek és katonai aknamezők övezte susnyásokból kikeveredve úgy tele van mindenki bogáncsokkal, mint csillaggal az égbolt. Egy templomba téved az osztály, ahol kollektív lehordásban részesül, mert egy-ketten merészeltek inni. Ki üdítőt, ki pedig szimpla vizet fogyasztott. Többen zavartan teszik fel magukban a kérdést, miszerint a vízfogyasztás isten házában egyenlő lenne a torkosság főbenjáró bűnével? Hisz a szervezet alapvető működése nem áll meg ott sem. Amúgy is, ha már a buszon sokan nem ittak, nehogy meg kelljen állni csövelni, mert akkor meg az lett volna a baj, nehogy már ott se lehessen legalább egy köpetnyi folyadékot bevenni. A kirándulást egy héttel megelőző misén Dáriusz atya úgy berúgott a misebortól, hogy a Repatarurgyán-t kezdte el énekelni a Páternoszter helyett, de ez tanciéknak valahogy egy az egyben kiesett.

Vacsorára mirelitet adnak. Legalább nem romlott és nincs benne hatvannyolcezer hajszál meg műköröm, mint az egészségtudatos iskola egészségtudatos menzáján. Utána pedig megtapasztalhatják, milyen érzés a hátfájás. Telihold van, mindenki horkol, egy-ketten még fingadoznak is, mintha nem lennének amúgy is penetráns hullaszagúak, levegő nincs, nyikorog a bejáratra szerelt szélcsengő, sőt, még a vaddisznók is mintha az ablak előtt állnának neki szaporodni. Többen elkövetik a hibát, hogy ruháikat, nasijaikat, pillangókésüket és egyéb értékes tárgyaikat egy-egy szekrénybe próbálják elhelyezni. Hisz hol patkány, hol sáska, hol varangy, hol pedig egy-egy adag kotonba rejtett kokszi tárul a tárolóalkalmatosságok ajtaját kinyitók elé. Mondjuk utóbbinak örülnek páran.

Kész szerencse, hogy két nap múlva aztán hazatérnek, ha már gyakorlatilag csak templomokat és csalitosokat látogattak a szálláson kívül.