A szoba félhomályában már minden ellágyult. A függöny alján sápadt, gyöngyházszín fény derengett, az ágy körül megült a hajnal puhasága, te pedig végre elengedtél mindent, ami addig a válladon volt. Fáradtan feküdtél, melegen, lassan oldódva bele az érkező pihenésbe, abba a mély, súlytalan állapotba, amikor a test egyszer csak megérzi, hogy elérkezett az ideje az álomnak. Hirtelen megnyílt fölötted az Ég. Úgy érkezett hozzád, akár egy messzi csillagokból alászálló fényalak, aki hosszú utat tett meg érted. A hajnal halvány ragyogásában lassan emberi formát öltött, és ott állt melletted, élőn, valóságosan, mégis olyan különös szépséggel. A tekintetében ott izzott a távoli fények emléke, és valami mély ismerősség, amely rögtön elérte a szívedet. Leült melléd az ágy szélére. Minden…Tovább olvasom…
Kiemelt
Az erdő szélén hajnalban még a levegőnek is más illata volt, mint bárhol máshol a környéken. Hideg avar, átázott kéreg, régi esők maradéka. A fák szürkén álltak egymás mellett, az ösvény tompán húzódott befelé, és aki idáig eljutott, többnyire visszafordult. A faluban azt mondták, ezen a részen elfáradt a föld. Shami minden hajnalban ide jött. Hosszú szoknyája alján mélypiros, kék, arany és zöld színek futottak végig. A színek éltek rajta. A kezében egy fémkannát vitt, egyszerűt, kopottat, olyat, amelyről senki sem gondolta volna, hogy különös dolog rejtőzik benne. Ugyanahhoz a bükkfához ment minden hajnalban. A törzs széles volt, világos, repedezett, a gyökerei vastagon ültek a földben. Megállt előtte, végigsimított a kérgen, aztán lassan önteni kezdett. A kannából sűrű, fényes szín…Tovább olvasom…
Volt egyszer egy kert, amelyet csak este lehetett megtalálni. Nappal nem volt látható, mégis ott rejtőzött valahol. Amikor az emberek elhalkultak, és a házak ablakaiban sorra kialudtak a fények, a kert lassan megnyílt. Seléna minden este ide érkezett. Megállt a kapuban, és egy pillanatig csak nézte maga előtt a tájat. Sötét haja a vállára hullott, az arcán pedig ott volt az a szomorúság, amelyet nappal gondosan eltakart. Ahogy belépett, a kert esti illata körülölelte. A tó fölött ezüstös pára lebegett, a füvek között apró fehér virágok bújtak meg, a fák lombjai között lágy szél fújdogált. Ilyenkor mindig úgy érezte, hogy benne is elcsitul valami. A fájdalom ugyan ott maradt, mégis veszített a súlyából. A kert közepén egy kis tó pihent. A víz felszíne mozdulatlan volt, mint egy…Tovább olvasom…
regény, 1. fejezet A helyiek által csak Részeges Leviként csúfolt asztalos morgolódva sétált be az asztalosműhelybe, kezében egy 2–3 cm vastagságú jegenyefenyő lappal. „A fenéért találnak ki ilyen ostobaságokat, mint a nyamvadt Luca, vagy tudom is ki nyavalyás széke” – bosszankodott, és kiköpött egyet a fűrészporral teli földre. Levi ezúttal is részeg volt, mint általában. A lapot egy faállványra rakta, mélyet húzott rumos kupájából az olajlámpással megvilágított helyiségben, majd elővette a kézifűrészt, amely egy szögre akasztva lógott a falon. Először az ívelt hátlapforma kivágásával kezdte. „A csúf ördög fogja meg, hogy még ebben a rohadt havazásban is gürcölnöm kell a vén templomjáró nyanyák miatt... Érdekelnek is engem a banyák…” – morogta, miközben a lap sarkait formázta…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Baba-jaga végzett és éppen útnak indulna, mikor is eszébe jutott, hogy Vasziliszát elküldte be a városba egy különleges megbízással. Baba-jaga nagyon utál odamenni, és most, hogy dolgát elvégezte itt az orosz vadon közepén, rendkívül unatkozik. Úgy döntött, tesz egy nagyobb kört birodalma felett, mondjuk úgy a hangsebesség környékén, vagy esetleg annál is gyorsabban. Ez nála olyan, mint fanatikus motorosoknál a tavaszi idény kezdete! Akkor is nyeregbe pattannak, ha még nem lehet. A forrongó és feszült háborús helyzet miatt nem túl okos dolog most fent repkedni, de hát kit érdekel, mikor csőgázon száguldhat! Baba-jaga felszállt, és alig pár másodperc alatt megvolt az első hangrobbanás általa. . Kant légibázis, Kirgizisztán, napjainkban. A legmagasabb riadókészültség van érvényben. A…Tovább olvasom…
A fiú csendes léptekkel haladt az öreg, elhagyatott épület felé. Elhatározta, hogy ma mindenképpen megteszi. Úgy érezte, elég bátor hozzá, hogy megtegye. Az a szóbeszéd járta, hogy az öreg épület alagsorában szellemek laknak. Olykor-olykor zeneszót is hallani. Mintha valaki zongorán játszana. A fiú lassan lebotorkált a lába alatt rémisztően nyikorgó lépcsőkön az alagsorba. Már csak pár lépés választotta el a folyosó végi helyiségtől. Mire az ajtóhoz ért, már a torkában dobogott a szíve. Félt. Megpróbálta kinyitni az ajtót. Első próbálkozása kudarcba fulladt. Az ajtó nem nyílt ki a többszöri próbálkozása ellenére sem. Utolsó erőfeszítésével rántott egyet az öreg ajtón… és az hatalmas nyikorgással ugyan, de kinyílt. Óvatosan lebotorkált a meredek lépcsőkön. Leért. Első pillantása az öreg…Tovább olvasom…
Ne menj olyan gyorsan, szakad a hó! Este van már, nem látod? – kiáltotta mérgesen Elisabeth. – Hallgass! Azt mondtad, szeretni fogsz! Te meg a híres szerelmed… semmit sem ér! – Michael, kérlek… csúszkálunk, lassíts! – Azt mondtad, örökké szeretsz, Elisabeth! – Lassíts, kérlek! – Nem lassítok! Azt mondtad: örökké! Ki ez a férfi? Azt hiszed, bolond vagyok?! – Milyen férfi? Nézd az utat! Túl gyorsan mész! – Megcsaltál! – Nem igaz, hidd el, szerelmem! Megígértem, emlékszel? Örökre szeretlek. A vihar egyre erősebb volt. – Lassíts, kérlek! – Nem, Elisabeth! Tudom, te már nem szeretsz! – Lassíts, kérlek… itt a kezem, Michael… fogd meg! Már késő volt. Az autó megcsúszott, sebesen pörgött, majd egy fának csapódott. A sötétség hirtelen érkezett. Egy fény…Tovább olvasom…