„novella” – novellák címszó szerint

← Vissza a novellacímszavakhoz

Találatok: 236

Írta: Tasi83 📅 2026. 04. 21. 06:31 Élet ❤️ 1 👁️ 9

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egy idő után már nem érdekelte. Talán nem is látta olyan sok értelmét annak, hogy ha kell, ha nem, nyíltan megalázzák bandavezérnek kikiáltott osztálytársai, leköpdösik a gonoszkodni vágyó serdülőlányok, akik egymás között valóságos divatshow-kat rendeztek csupán csak azért, mert tombolni akartak bennük a pubertás hormonok.
Most itt volt megint. Pucér, meztelenre vetkőztetve, zsineggel megkötözve, akár egy szánalmas, hájas süldő malac a vágóhídon a szekrényben, ahová a ruhaneműt, kabátokat szokták a többiek felakasztani. Ehhez valahogy minden tanár szigorúan ragaszkodott.
Már rég-rég kicsöngettek a szánalmas hetedik óráról, és elmúlt délután két óra is télen, amikor kicsit mindig fagyosabb az általános iskola merev szigorúságú, komor, rusztikus épülete, ahol még a szocializmus…
Tovább olvasom…

Írta: A. J. Vale 📅 2026. 04. 20. 11:15 Érzelmes ❤️ 2 👁️ 27

– Ez volt az utolsó doboz. – közölte mosolyogva a költöztető cég vezetője, miközben leporolta kék kezeslábasát.
– Nagyon köszönöm a segítségüket, József! – azzal leszámoltam a munkadíjat a férfi széles tenyerébe, némi borravalóval megtoldva.
– Ha a jövőben szüksége lenne segítségre, tudja a számomat. Viszlát, Zsófi!
– Köszönöm, viszlát!
Becsuktam az ajtót a távozó férfi után, és elégedetten fordultam körbe a garzon közepén. A bútorok a helyükön, a szoba közepén azonban hegyekben pakolva álltak a felcímkézett dobozok.
Mielőtt nekiláttam volna a további pakolásnak, kimentem a lakásom előtti gangra. A fehérre festett korlátnak támaszkodva bámészkodtam, figyeltem a földszinten lakó néni lakása előtti nyüzsgést. Az idős hölgy, Borcsa néni két másik hasonló korú nő társaságában…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 04. 20. 05:20 Élet ❤️ 1 👁️ 8

Az osztály a csillagvizsgáló felé vette az irányt. Míg a legtöbben kíváncsi, izgatott érdeklődéssel várták, ácsingóztak arra, hogy végre igazinak látszó naprendszereket, csillagokat, miniatűr, vagy épp kozmikus galaxisokat, bolygók makettjeit láthassák, addig akadt egy kövér, dagadék srác, aki ezt az egész kirándulást valósággal úgy élte meg, akár egy nagyon fájdalmas, kibírhatatlan foghúzást.
Ha az ember lenézett a hídról, ahol jobbára autók közlekedtek, és egy kisebb focipálya is helyet kapott, a csillagvizsgáló fényes, palotaszerű, kupolás épülete kisebb erdőség szélén helyezkedett el, mintha csak szándékosan akarna belesimulni a természet ormótlan rendjébe.
November végi idő volt. Az a tipikusan „muszáj felöltözni, különben azonnal megfázol, és beteg leszel” időjárás. Lányok-fiúk…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 04. 20. 05:19 Romantikus ❤️ 3 👁️ 12

Középkorú, kissé meghajlottan járó férfi lépett be a felújított színházterembe, mely nem is volt igazán színház, sokkal inkább a tehetősebb sznobok számára fenntartott kultúrterem. Különben is színházba – a legtöbb esetben – nem azért mennek az emberek, mert kíváncsiak az adott előadásra, sokkal inkább egyfajta groteszk divatbemutatót akarnak, elsősorban saját szórakoztatásuk végett megtartani.
Pláne, ha hatalmas érdeklődés előzi meg az adott kulturális eseményt, és valahonnét még előbukkan egy-egy fotós is, aki valakinek a képviseletében jött.
Az adott kultúrterem páratlan zenei akusztikájával, és tágas, impozáns méreteivel máris valósággal belopta magát a legtöbb művész szívébe. Kapott helyet itt büfé, illetve egy közepes méretű versenyzongora, mely ugyancsak horribilis összegbe…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 04. 20. 05:19 Családi dráma ❤️ 1 👁️ 8

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Apám szerette kioktatni maga körül a gyanútlan, kíváncsiskodó embereket. Mindezt gyilkos-cinikus, irónizáló hangnem cselekedete. Szerinte ugyanis tisztességes bérekre lenne szükség, tisztességes óradíjazás fejében, és hogy az embereknek még ne kelljen plusz egy-két másodállást bevállalniuk, csakhogy jelképesen is döcögjön a megélhetés már egyébként is rozsdásan nyikorgó szekere.
Csupán anyám igyekszik minden villámhárítós eszközzel hatást gyakorolni apám atombomba-indulataira, és lecsendesíteni az indulatait, átmeneti értelmetlenségig felidegesített hangulatát. Közelebbről ez úgy néz ki, hogy anyám közösen megpróbálja előbb férjét megvigasztalni pusztán azáltal, hogy mindent ráhagy, az összes kimondott alapigazságával együtt, míg engem bizalmasan félrehív egy félreeső helyre és a…
Tovább olvasom…

Írta: A.K. András. 📅 2026. 04. 20. 00:04 Sci-fi ❤️ 2 👁️ 15

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Sanyi műszakja letelt, mégsincs a melónak vége. Hazamegy ebédelni, majd míg a családjával van, feltöltik a droidok a bányászhajóját, megjavítgatják ott, ahol kell. Igazából anélkül is elmenne akár hónapokig, mert ezek rendkívül strapabíró hajók. Arra tervezték őket, hogy túléljék a lehetetlent is. Kell is, mert a külső naprendszerek bolygóinak a magjáig is leásnak vele a ritka ércekért, fémekért, ház nagyságú gyémántokért és a trilitiumért! Ami az univerzum legellenállóbb anyaga és a legkeresettebb is. Most hazamegy, megkajál, szundit egyet és jöhet a második műszak. Hogy ez szabályos-e? Egy fenét. Ugyanúgy szigorúan tilos, mint egy kisebb város méretű bányászhajóval hazaruccanni spagettit zabálni. De hát ez Sanyit a legkisebb mértékben sem érdekli. Nem erőssége sem a szabálykövetés, sem…
Tovább olvasom…

Írta: Fehérvári Johanna 📅 2026. 04. 19. 17:29 Sci-fi ❤️ 1 👁️ 9

Három órája mehettek. A Nap állása alapján körülbelül délután fél négy lehetett, és a kietlen pusztaság felett szürke fellegek gyülekeztek. Jack hirtelen megragadta Kellyt és Bartot, majd egy szikla mögé rántotta őket.
– Mit láttál, Jack? – értetlenkedett halk hangon Bart.
Jack nem válaszolt, csak a távolba mutatott. A messzeségből egy leharcolt külsejű terepjáró bukkant fel. Szöges kerekei voltak, burkolatán zöldes terepminta rajzolódott ki, és a rendszám fölött az United Russian Kingdom emblémája virított.
– Nocsak, az orosz kisbarátaink most nem tudták elrejteni magukat... – suttogta Kelly.
– Ha megszereznénk a kocsit, akkor ki tudnánk kerülni a szakadékot, és simán bejuthatunk a főbejáraton. – vetette fel Bart.
– Próbáljuk meg kicsalogatni őket! – jelentette ki Bart.
Ekkor a…
Tovább olvasom…

Írta: Lajosné Pécsi 📅 2026. 04. 19. 14:32 Fantasy ❤️ 1 👁️ 5

I. fejezet – Amikor még minden lehetséges

A nyár nem az érkezésével kezdődött, hanem azzal a pillanattal, amikor a fény először változtatta meg a levegő szagát.
Elarion akkor állt a völgy peremén, amikor a hajnal áttörte az éjszaka utolsó, makacs árnyait. A domboldal füve még harmattól volt nehéz, cipője talpa alatt lassan engedett a föld, mintha a világ maga sem lenne teljesen ébren. Lent a völgyben köd feküdt, fehér és mozdulatlan, mint egy visszatartott lélegzet. A nap még nem mutatta magát, csak a jelenlétét: meleg ígéretként simult végig a bőrén.
Ez volt az a reggel, amelyről később azt mondta volna: itt még minden másképp lehetett volna.
A falu mögötte aludt. A házak zsindelyei halkan roppantak a hőváltozásra, a kovácsműhely kéménye hideg volt, és a folyó, amely a völgy alján…
Tovább olvasom…