A lovas élet 1. - A kezdet - Első fejezet: Egy ártatlan gondolat ami megváltoztat mindent.

A gimnázium már teljesen kikészít, minden nap ezernyi házit kapok és két kilométeres a tanulnivaló. A családom rám se bagózik, nem is érdekli, hogy vagyok, mit csinálok. A barátaim... hát abból sincs sok, szám szerint 4, de a kevesebb néha több.
Egyik nap az iskolában digitális kultúra órán azt a feladatot kaptuk, hogy csináljunk általunk választott témából weblapot. A lovaglást választottam témául, ami elindított bennem valamit. Amint hazaértem, felnyitottam a számítógépemet, és lovaglási lehetőségek után kutattam, de sajnos a környékemen nem találtam semmit. Mikor már majdnem feladtam, rátaláltam egy oldalra, ahol lovas álláshirdetéseket és egyéb, a témához kapcsolódó hirdetéseket raknak ki. Kaptam magam az alkalmon, és egy olyan posztot tettem ki, amiben olyan lehetőségek után kutatok, ahol a városomhoz közel segítségért cserébe alkalmanként lovaglást kérek. Alig telt el fél óra, már csörgött is a telefonom:
– Jó napot kívánok, Katával beszélek?
– szólt egy férfihang
– Jó napot, igen, Lengyeli Kata vagyok. Milyen ügyben tetszett keresni?
– Láttam a hirdetésedet, ugyan ez messzebb van, de szállást és ételt kínálok neked teljesen ingyen. Még fizetek is a munkáért cserébe, nem szeretném, hogy ingyen dolgozz, csupán csak lovaglásért cserébe, és gondolom, a pénz is elkél.
– Őőőö... hát igen, a pénz elfér. Pontosan hol is van? – kérdeztem megszeppenve.
– Pest megyében, én elvinnélek oda, csak el kellene gyere a Keleti pályaudvarhoz.
– Pontosan hogyan is hívják magát? – itt egy kicsit gyanússá vált a dolog.
– Farkas Zalán.
– Tudna részleteket mondani?
– Tudnék, kérlek.
– Akkor tudnál.
– Szóval, 11 lovam van, és csak a fiam van segítségemre, de nyárra a nagyszüleihez utazik. Megtudhatnám, pontosan hány éves vagy?
– 16.
– Én egy évvel idősebbnek saccoltalak. Négy gyerekem van, a legidősebb 22 éves. Saját szobát kapnál, és segítek mindenben, amíg kell, de nem adnék nehéz munkát. Akkor kelhetnél, amikor csak szeretnél, és a lefekvésre is igaz ez.
– Rendben, ezt meg kell beszélnem a szüleimmel, de még ma visszatelefonálok.
Elmondtam anyámnak mindent, azt mondta, hogy megengedi, de szeretne vele beszélni. Miután visszahívtam Zalánt, elmondtam a felállást, és aznap többet nem beszéltünk. A gondolataim csak úgy cikáztak. „Mi van, ha ez csak átverés? De anya ezért beszél vele. Ez álom vagy valóság? És vajon mikor mehetek?” Gyorsan álom jött a szememre, elaludtam, és másnap reggel egy SMS fogadott. Ez állt benne: „Kata, az jó volna, ha a következő hétvégén eljönnél hozzám? Megnézed, milyen itt, és ha tetszik, anyukád megengedte, hogy itt töltsd a nyarat.”
Rögtön válaszoltam neki: Úr ég, ez szuper, persze, hogy megyek!
Annyira örültem neki, végre kiszabadulhatok a mókuskerékből. Boldogságomban felpattantam az ágyból és ugráltam, akárcsak egy gyerek, amikor új játékot kap.
Innentől egyre lassabban teltek a napok. Volt egy irodalom beadandó, egy töri tz. és még német párbeszédfelelés is. Végül mindegyiket túléltem, bár volt úgy, hogy az ellenkezőjét éreztem. Csütörtök este bepakoltam mindent, a ruháimat, a meglévő lovas felszerelést, a pipere dolgaimat, és egyéb dolgokat, ami még kellhet, valamint a két plüssömet itthon nem hagynám. A pénteki nap lassan telt, felültem a kettőkor induló vonatra, és négyre a Keleti pályaudvarnál is voltam. Már várt rám a peronnál, de túl fiatal.