Középkorú, kissé meghajlottan járó férfi lépett be a felújított színházterembe, mely nem is volt igazán színház, sokkal inkább a tehetősebb sznobok számára fenntartott kultúrterem. Különben is színházba – a legtöbb esetben – nem azért mennek az emberek, mert kíváncsiak az adott előadásra, sokkal inkább egyfajta groteszk divatbemutatót akarnak, elsősorban saját szórakoztatásuk végett megtartani. Pláne, ha hatalmas érdeklődés előzi meg az adott kulturális eseményt, és valahonnét még előbukkan egy-egy fotós is, aki valakinek a képviseletében jött. Az adott kultúrterem páratlan zenei akusztikájával, és tágas, impozáns méreteivel máris valósággal belopta magát a legtöbb művész szívébe. Kapott helyet itt büfé, illetve egy közepes méretű versenyzongora, mely ugyancsak horribilis összegbe…Tovább olvasom…
Még mielőtt bármi is történhetett volna az adott színpadon, később kiderült, hogy a tulajdonképpeni előadás már javában elkezdődött. A legtöbb színész friss egyetemista volt, akik tojáshéjjal még a seggükön lavíroztak a sűrűn tömött széksorok közt, mert – mint később kiderült – ez egy kísérleti jellegű előadás volt, aminél lényeges szempont, hogy a színészek mintegy kvázi a kedves közönség tagjait is rendre bevonják az előadás folyamatába, ami bizalmasan és köztünk legyen szólva oltári nagy hiba, hiszen főként a magyar nézők többsége kellemes közönyösített tunyaságban és álomkórral a szemén szenved végig egy-egy fergetegesnek beharagozott előadást, és mindenhez annyi köze sincs, mintha őt magát érné ilyen-olyan kisebbfajta inzultus. Máté és Rita éppen úgy középtájt foglaltak helyet, és…Tovább olvasom…
Liza sokat ábrándozott arról, milyen élete lett volna, ha a sors nem ily rútul bánik vele. Túl sokat foglalkoztatta a dolog. A barátai féltették, nehogy az idegrendszere is tönkremenjen a sok gyötrődésben. Hiszen a helyzetén már nem lehet segíteni. Elhatározták, elhívják a legközelebbi színházi előadásra egy kis kikapcsolódásért. A színjáték egy remek, zenés darab volt. Lizának kikerekedett a szeme. A balerinák közt volt egy szólótáncos, aki leginkább az ő vágyának megvalósulását vetítette a színpadra. Fájdalmat okozott neki az együttérzés. Ekkor döntötte el, hogy kilép a torz, álomszőtte világából, megerősíti lelkét, abból hozza ki a legjobbat, amit élete fonalának gombolyaga adott.Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A színházban ismerkedtek össze – ha egyáltalán lehet ezt mondani –, hiszen István különben se volt az a társaságkedvelő fajta ember, és különben is szilárd meggyőződésévé lett – különösen az utóbbi években –, hogy színházba mostanság előszeretettel azok mennek, akik szeretik látványosan kiteregetni ruháikat, fénylő, értékes ékszercsecsebecséiket és előkelőnek számító ruhakollekciójukat, és amikor egy-egy szemfüles, rafinált, de ugyanakkor már szabályosan tolakodó, bunkó bulvármédiából szalajtott riporter orruk alá dugja a mikrofont, és mintegy jelképes keretek között kérdőre vonja őket, hogy: – Mondja csak? Hogy tetszett az adott darab? – Akkor a legtöbb esetben az illető megszólított jóformán köpni-nyelni sem tud az átmeneti megdöbbenésétől. István kicsit különc, furcsa ember volt…Tovább olvasom…
– Ügyes vagy! Csak így tovább, és holnap elmegyek veled a meccsre – mondta olyan hangsúllyal, mintha jutalomfalatot adna a kutyának. – Nem szükséges. Színházba megyünk. A lány ragyogó mosolya kissé megfakult. Ekkor érkezett Klára. Félénken biccentett, de nem jött közelebb. Délután, szokás szerint egyedül ült a menzán, a lúzerasztalnál a szemetes mellett. Legnagyobb megdöbbenésére Dani telepedett mellé. – Azt hittem a suliban para, ha szóba állsz a Madárijesztővel. A fiú csak legyintett. – Klára – ízlelgette a szót. – Nagymamanév. Lejárt a szavatossága. – Kösz. Te aztán tudod, hogyan kell bókolni egy lánynak. Amúgy tényleg az. Anyám, a példaképe, Tolnay Klári után adta. – Örülj, hogy nem Gobbi Hilda a példaképe – vigyorgott Dani. – A Klára is gáz, de a Hilda lenne a vég. Az…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A férfi fehér alapozófestéket kent fel pufók arcára, majd azt a jellegzetesen cseresznyepiros színt, mellyel olyan jellegzetes vigyor-mosolyt sikerült minden esetben varázsolnia magára. Aztán jöhetett a csiricsáré, tarka ruha, később pedig a legalább három számmal nagyobb, csónakjellegű cipő, melynek a vége kunkori farokformájú volt. A legtöbb ember – bár nyíltan, és egyértelműen nem mondta ki –, de valósággal rettegett a bohócoktól. Volt bennük valami különös, különleges, maguktól értetődő szomorúság, melyre a legtöbb ember roppant érzékenyen reagált, bármennyire is igyekezett azt minden személyi tulajdonságával leplezni. A legelső találkozása a befutott, és sikeres, fiatal színésznővel valóságos katasztrófának számított. Úgy viselkedett, akár egy komplett hülye-gyerek, akinek nincs ki…Tovább olvasom…
Aznap kicsit talán meg is fázott, mert tegnap elkapta a váratlanul feltámadt, jócskán változékony és meglehetősen szeszélyes áprilisi időjárás. Mindig filigrán és csinos barátnője még igyekezett figyelmeztetni is: – Drágám! Te csak egészen nyugodtan maradj itthon! Egyébként sem szabadna most jönnöd, mert hőemelkedésed van, és attól félek, a végén még megárthat neked. – óvatosan megsimogatta jócskán verejtékben úszó, elcsigázott arcát, majd még utoljára megigazította tetszetős és egzotikusra sikeredett sminkjét az előszobában álló egész alakos tükör előtt. Valahogy az utóbbi pár évben valósággal meggyűlölte a felszínes, szinte átlátszó összejöveteleket. Legyen az egy esemény vagy puccos díszvacsora valamelyik kicsit borsos, vagy épp méregdrága étteremben, vagy egy olyan semmitmondó…Tovább olvasom…
A nő színész volt. Kezdő színészeket általában kivétel nélkül mindig lepaterolták a vidéki színházakba. Annyira kislányos arcú volt és elégedetlen, mert kivétel nélkül szinte mindig, hiszen kislányos alkata korántsem volt szerencsés egy-egy nagyobb volumenű tragikus karakter megjelenítésére. Teljesen kizárt dolognak számított, hogy az évad elején ő fogja játszani mondjuk Heda Gablert, vagy Anna Kareninát. Ezt borzasztóan nehezére esett elfogadni, hiszen húsz-harminc évvel még bármelyik gyermekarcú színész lehetett a színpadon, vagy a filmen is bármi, amivel az adott rendezővel megegyeztek. Most viszont kivétel nélkül vagy dögös, szexis naivákat játszott, vagy egy-egy játékfilmben ő volt az a gyönyörű szépség, aki az egyszerű földi halandók számára egyaránt elérhetetlen és…Tovább olvasom…