16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Ideges, semmivel sem összehasonlítható, furcsa remegés hullámzott végig a háromtagú család szinte minden tagján, amikor közvetlen Szilveszter után pusztuló hóesésben nekiindultak Lada Samara autójukkal vidékről Budapest irányába. A családfő – mint mindig – most is azt javasolta, hogy a változatosság kedvéért vezethetne a hazafelé vezető úton a feleség is, de erről az asszony hallani sem akart. Bőségesen elég volt neki a szilveszteri, hajnali kettőig is eltartó dáridó. Úgy nézett ki, hogy a visszaút az M-es autópályán kalandosabb, megpróbáltabb lesz, mert valóságos hóbuckák, hódűnék torlódtak fel, és bár a hókotrógépek éjt nappallá téve dolgoztak, mégis a legtöbb autós kénytelen volt beérni a húsz kilométer/órás cammogó tempóval. Lajhárvánszorgás. Már régen elhagyták Mezőkövesdet…Tovább olvasom…
Egy téli nap, kora reggel kinézek az ablakomon, s látom, hogy sűrű pelyhekben hull a porcukorfehér hó. Havazik. Szívemben melegséget érzek, hisz eszembe jut a gyermekkorom. Akkor is ilyen sebesen szállingóztak az égből lefelé a pihe-puha „vattacukorszerű” nagy hópelyhek. Megállapítom magamban, hogy a hópelyhek oly egyenletesen szállnak, mint Időapó homokórájában a homokszemek. Nagyon szeretem a havat, mert ilyenkor minden egyformán fehér színben pompázik az utcánkban, a drága Mercedes autó és a kicsi „bogárhátú” Fiat is. Kimegyek a szerszámoskamrámba, hogy ismét elővegyem a hólapátomat, s miközben azt keresem, kezem ügyébe akad egy réges-rég elfeledett emlék, egy számomra különleges nagy értékkel bíró tárgy: Édesapámtól kapott szánkó. „Nem is olyan nagy, mint akkor” – tűnődök magamban…Tovább olvasom…
Tél volt, mindent hó borított. Egy csendes falu utcái most valahogy más és furcsa. Az is lehet, hogy csak számomra. Ahogy sétáltam hazafelé, egy kedves úriemberrel találkoztam, még sosem láttam őt. Pont ez a férfi volt különös, más, mint a többi. Beszélgettünk, és megemlítette, errefelé röpködnek a hógolyók, nevettem, mert azt hitte, csak viccelődik. Aztán egyre többen említették, arra gondoltam, hogy ő rakta a bogarat a fülükbe. Minden nap láttam azt az urat, akivel találkoztam, mindig beszélgettünk. Egyre közeledett az adventi időszak, és ő egyre furcsább lett. Sok mindent megtudtam róla, például azt, hogy Miklósnak hívják, piros a kedvenc színe, eredetileg Finnországban lakik, itt csak átutazóban van, meg ezer más dolgot. Amikor a munkájáról érdeklődtem, mindig kitért a válaszadás…Tovább olvasom…
A tél utolsó lehelete még ott ül a fák kérgén, de már nincs ereje. A hajnal úgy érkezik, mintha valami titkot hozna magával. A tavasz halk szívdobbanással jelzi, itt vagyok. Először csak a fák rügyei pattantak ki. A fák között felcsendült a különös csicsergés, ami betöltötte a levegőt. A madarak éneke vidámságot hozott. A mező szélén egy csodás barkaág ringott a szélben. Aki ránézett, érezte, hogy ebben a pici csodában ott az újrakezdés. Mindenütt apró virágok bontják ki kicsiny szirmaikat. A hangok mindenütt szólnak. A természet saját nyelvén köszönti a tavaszt. A világ hangtalanul átváltozik a szürkeségből a színes lüktetésbe. Ebben benne van a természet ritmusa, amely minden évben újra és újra megszületik.Tovább olvasom…
Hirtelen kinyitod a szemed. Még félig az álmok birodalmában jársz, bosszús vagy, hogy el kell szakadni a szép álmoktól, de aztán megnyugszol. A félig nyitott ablakon át kellemes, langyos tavaszi szél árad be a szobádba, jólesően simogatja arcodat. Kint a nap sugarai egyre erősebben áradnak szerte. A fák, növények újra friss, harsogó zöld ruhát öltöttek, a levelek közt megbújva madarak csivitelve ünneplik az örökké megújuló természet csodáját. Lassan megbékélsz a gondolattal, hogy fel kell kelni, mert érdemes, mert a természet is most ébred hosszú téli álma után.. Hirtelen bántóan az elkésett ébresztő óra rikoltása zavarja meg a csendet. Kint behavazott a táj, az ablak csukva, mégis a réseken metsző hideg szűrődik be. Tél van. Az idilli kép álom volt csupán. Felülsz az ágyadban és akkor…Tovább olvasom…
Az évszakok váltakozásával kapcsolatban Angélának mindig az volt az érzése, mintha az egyik kergetné a másikat, mintha az ősz várná a tél jövetelét, vagy a tél a tavaszét. Így volt ez ebben az évben is. De közben azt is érezte, hogy az emberek mintha túl nagy jelentőséget tulajdonítanának az évszakok eljövetelének és elmúlásának. Ő is sokáig úgy gondolta, hogy az évszakoknak hatalmuk van az ember felett. Ha esett az eső, levert lett. Ha sütött a nap, jókedvre derült. A tél az emberek számára a befelé fordulás időszaka volt, a tavasz pedig az újrakezdésé. Legalábbis így gondolta. A kisváros lakói ezúttal is túl sokat beszélgettek a tavaszról, az életükben bekövetkező változásokról, amelyek a természet újjáéledésének köszönhetően csak reményteljesek lehetnek. Angéla a minap is azon…Tovább olvasom…
Ködös, szürke februári reggelre ébredt a világ. Mári néni, mint minden hétvégén, a böllérrel készült desznyó vágásra. Évek óta együtt dolgoztak, mindketten jól ismerték egymást. A középkorú nő csendesen tett-vett, csinálta az ilyenkor szokásos dolgait. Néha dörmögött valamit, olykor-olykor cifra káromkodások hagyták el száját. Előkészítette a szúrókést, a vérfogó edényt, szalmát készített be a pörzsöléshez. Közben halkan mormolt valamit. A távolból a böllér hangja hallatszott. Ismét hangos kiabálás volt hallható. – Hún a ménykűbe vagy mán, Mári? Nagyon elege volt ezen a reggelen a böllérnek. Mári nénit már a böllér első kiabálása is szinte idegbajba hozta, nemhogy mikor meghallotta az ismételt morgós, követelődző hangot. Mári néni csak halkan dünnyögött, és egy-egy szófoszlányból…Tovább olvasom…
Hetek óta havazott, a hókotrók alig bírtak el a rengeteg hóval. Síkossá varázsolták a járdákat a gyerekek, élvezték a csúszkálást fel és alá. Még este a lámpa fényénél is szánkóztak a közeli lejtős úton. Az autósoknak igencsak rutinosnak kellett lenniük, hogy az emelkedőn feljussanak, a szánkók vastalpai fényesre csiszolták a lefagyott havat. Nagyobb testvéreik vigyáztak a kisebbekre, barátok és barátnők húzták fel a ródlit a dombra, és egymás háta mögé ülve száguldoztak a kemény, jeges havon. Aztán este fáradtan dőltek ágyaikba, és mély álmot aludtak reggelig. Egész télen nem látta őket orvos, valahogy sosem fáztak meg, pedig hosszú órákat töltöttek a szabadban, a hideg levegőn. Azokban a régi szép időkben még igazi tél volt, olyan, amilyenre még most is szívesen emlékszem vissza. Aztán…Tovább olvasom…