„traccsparti” – novellák címszó szerint

← Vissza a novellacímszavakhoz

Találatok: 1

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 06. 07:06 Élet ❤️ 1 👁️ 9

A két fiatal nő kezdő egyetemistaként a Dózsa kollégiumban ismerkedett össze egymással, és – ahogy mondani szokás –, szinte azonnal nagyon rokonszenves, csajos, testvéri szövetség alakult ki kettejük között.
Később mint valami különleges alkut, vagy paktumot egymás között megfogadták, hogy örökre barátnők lesznek, és bárhova is sodorja majd őket az élet, támogatni, segíteni, és szeretni fogják egymást. Az ünnepélyes diplomaosztón a fekete talárban, és csákós sapkájukban úgy pózoltak a digitális fényképezőgépek lencséjében, - mintha legalábbis –, megnyertek volna egy kisebb világméretű konfliktust, vagy győztes csatát.
Később az egyik a fővárosban maradt, mert azt vallotta, hogy minden, ami történik, az Pesthez köthető, míg a másik inkább úgy volt vele, hogy visszaköltözik vidékre…
Tovább olvasom…