Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: tegnap 15:27 • Téma: Kaland
• Olvasás: 5
Az eset, amiről most mesélni fogok nektek, nemrég történt meg velem Alsó-Ausztriában.
Aki ismer, vagy itt-ott beleolvas írásaimba, tudja, hogy egy pici osztrák falucskában gondozom a 96 éves ( januárban lesz 97) Rudi bácsit. Többször írtam már arról is, hogy a bácsi háza egy dombon áll, kissé elszigetelve a külvilágtól, a külvilág zajától. Szomszédaink, legalábbis közvetlen szomszédok nincsenek. A legközelebbi szomszéd néhány száz méterre lakik, és hogy eljusson hozzánk, keresztül kell gázolnia a kukoricaföldeken, búzatáblák között, szója- vagy tökföldeken, mindig az aktuális "ültetvény" szerint...
Egy szép nyári nap kint voltam Rudi bácsival a földeken, épp a szója- és töktermést szemlélgettük, amikor észrevettem, hogy a másik irányból, a kukoricásból valamiféle hatalmas szörny közeledik felénk. Rohant az a vadállat, egyre közelebb jött. Akkor már láttam, hogy egy jókora kutya az. Aztán megláttam a nyáladzó száját, meg a vicsorgó pofáját és bizony, elfogott a félsz. Közben az óriási állat odaért hozzánk, Rudi bácsihoz ment, az öregúr megsimogatta. Azt mondta, ez Odin, a szomszéd kutyája. Odin ide vagy oda, amikor láttam, hogy az a nyálas szájú fenevad felém közelít, lassan, de biztosan tolatni kezdtem. A kutya meg csak jött, egyre közelebb és közelebb. A vicsorgását látva az jutott eszembe, hogy nekem most végem. Ez a vadállat engem most szétmarcangol, minden vérben úszik majd, darabokban fognak engem összeszedni, majd valahogyan hazaszállítani...Jön a vég, elérkezett az utolsó órám...Hányan fognak megsiratni, hány embernek fogok hiányozni, ha egyáltalán hiányozni fogok valakinek...Ez mind eszembe jutott abban a pillanatban. Azt hiszem, el is akartam futni, de tudtam, hogy ha elfutnék, a fenevad üldözésbe venne és még hamarabb "kivégezne". Az igazság az, hogy meg sem bírtam mozdulni, vártam, hogy mikor jön a vég. Ehelyett egy hatalmas Odin! kiáltásra tértem magamhoz. Kinyitottam a szemem (mert addig csukva volt, csukott szemmel vártam, hogy jöjjön a vég). Egy jól megtermett férfi állt előttem, olyan marcona külsejű. Zsebéből egy hatalmas vadászkés meredezett. Na, mondom, megérkezett a másik gyilkos is. Rudi bácsi kezett fogott a számomra addig még ismeretlen emberrel, aztán bemutatkoztunk egymásnak. Kisült, hogy ő a kukoricaföldön-túli szomszéd és egyben Odin gazdája is. Mondta, hogy ne féljek a kutyától, nem bánt az, csak meg akar velem ismerkedni. Gondoltam magamban, bárki mással szívesebben ismerkednék, mint ezzel a hatalmas fenevaddal. A szomszéd aztán előadást tartott a kutyájáról, állandóan azt mondta, hogy "tossza, tossza"...Hát, nekem erről más jutott eszembe, nem a kutya. Megtudtam, hogy milyen fajta kutya is ez az Odin. Hát, kérem szépen, egy nem túl elterjedt Japánból származó nagytestű kutyafaj, a Tosa Inu. Ezt persze már otthon gugliztam ki. Ezért hangzott el olyan gyakran a "tossza" kifejezés. Mondom tovább. A szomszéd még eldicsekedett, hogy múlt héten mérte Odint. Jelenleg 70 centi magas és 83 kiló. Na, ha ez engem letepert volna...!A borostás arcú marcona aztán elkezdett mesélni. Valahogy így kezdte a mondanivalóját: "22 évig börtönben voltam, de most már végre itthon vagyok". Hoppá!- megkondult bennem a vészharang - börtönviselt ember, plusz egy ronda, veszélyes kutya, meg a zsebből kikandikáló vadászkés nem éppen a legjobb kombináció. Alighogy ezt így kimondtam magamban, Marcona úr kirántotta a kést a zsebéből...Én meg azt hittem, menten szörnyet halok. Először a kutya, most meg a gazdája. Az agyam megint elkezdett pörögni: ha valaki 22 évet ült börtönben, az biztos, hogy nem biciklilopás miatt volt ott, hanem ....Istenem, ez egy gyilkos! Közben Marcona a késével egy tököt vágott le a száráról, mondván, hazaviszi a tyúkjának. Így mondta, a tyúkjának. Ezek szerint egy darab tyúkja volt, de ez most nem fontos. "Kedves" szomszédunk aztán visszarakta kését a zsebébe, én meg kifújtam magam, hogy nem engem szúrt le vele...Rudi bácsi meg a szomszéd közben beszédbe elegyedtek, minden harmadik szavukat értettem, elég erős tájszólással beszélnek ebben a faluban. Marcona úr aztán velem folytatta a társalgást, most már "hochdeutschban", hogy megértsem,mit is mond. Kiérezhette belőlem a rettegést, pedig addigra már a kezdeti sokkhatás is elmúlt...Rögtön a börtön -témára fordította a szót, hogy ha tudnám, mi mindent élt ő ott át, miféle emberek voltak ott, egy-két apró sztorit is elmesélt...A végén aztán jött a csattanó: 22 évig dolgozott a börtönben, mint börtönőr. Na, ha hallottátok volna, mekkora robajjal gördült le az a bizonyos kő a szívemről! Ma már csak nevetek az egészen. Azóta többször is meglátogatott minket Marcona úr meg Odin. A kutya ott legyeskedik körülöttem, de hiába udvarol, nem leszünk a legjobb barátok. Ránézek a vicsorgó, nyáladzó pofájára és máris felvillan a stoplámpa a fejemben: vigyázz, veszély! Mert azt ugye, ti is tudjátok, hogy jobb félni, mint megijedni? Én azért biztos, ami biztos, ehhez tartom magam...
Kerestem egy fotót is a neten, hogy legyen elképzelésetek a "kutyusról"...
Tovább olvasom…