Az önismereti novellák olyan történeteket hoznak el, amelyek a lélek mélyebb rétegeit érintik: a változást, az újrakezdést, a veszteséget, a növekedést és a belső felismeréseket. Ezek a lélektani írások segítenek megérteni saját érzéseinket, rálátni döntéseink mögöttes okaira, és felismerni azokat a mintákat, amelyek formálják az életünket.
Ha szeretnél megállni egy pillanatra, befelé figyelni, és olyan történetekben elmerülni, amelyek valódi önreflexiót indítanak el, akkor jó helyen jársz – ezek a novellák csendben, finoman, de annál mélyebben érintenek meg.
Ha szeretnél megállni egy pillanatra, befelé figyelni, és olyan történetekben elmerülni, amelyek valódi önreflexiót indítanak el, akkor jó helyen jársz – ezek a novellák csendben, finoman, de annál mélyebben érintenek meg.
,,Itt az ideje tudomásul venned öreg harcos, hogy vénülsz! Bizony ám! Hiába is húzod az orrod, vagy vágsz grimaszokat a tükörben, mely eddig még sosem hazudott neked!” – A férfi erősen gondolkodóba esett. Lehetséges, hogy tényleg eltelt már ennyire az idő, mióta kibújt a jó öreg anyaméh otthonos és kényelmes fogságából alig kilenc hónappal azután, hogy megszületett. De hát ez nem egy átkozott Fitzgerald-féle sztori, amit később na ná, hogy megkapja az Oscar-díjat, méghozzá bravúros szereposztással és zseniális stábbal. Ez is csak Amerikában fordulhat elő. Ez itt most a masszív valóság. Még egy utolsó simítás a frissen borotvált arcon, mintha a borotválkozás nyomot hagyott volna; szinte azonnal észre lehetett venni, hogy néhány rakoncátlankodó szőrtüsző máris begyulladt, mintha csak így…Tovább olvasom…
Paula már a negyedik ikszen túl volt. Évek óta keményen dolgozott, és már elfelejtette, mi az a pihenés. Az irodában reggeltől estig pörgött, a munka volt az élete, míg egy reggel a határidők, a pánik és a folyamatos telefonhívások között egyszer csak úgy érezte, hogy mindent elvesztett. Egy hiba, egy fontos e-mail elfelejtése és az ügyfél dühödt hangja a telefonban végleg elérte nála a határt. Kétségbeesetten lépett ki az irodából. A folyosón számára a munkahelye mintha teljesen idegen lett volna. Úgy döntött, hogy azonnal elutazik. Nem gondolkodott tovább. Nem érdekelte, hová, csak el kellett mennie. Másnap már egy trópusi szigeten landolt. A levegő fülledt melege, a tenger sóssága keveredett a virágzó hibiszkuszok, jázminok és frangipániák édes illatával. A vízesés zúgása már…Tovább olvasom…
Amikor kinyitok egy könyvet, a világ egy pillanatra elcsendesedik körülöttem. A betűk lassan életre kelnek, mint apró fények a sötétben, és én követem őket, mintha egy láthatatlan ösvény vezetne rajtuk keresztül. Volt idő, amikor különösen nagy szükségem volt erre az ösvényre. Amikor a gyász nehéz csendje telepedett rám, és a gondolatok túl hangossá váltak bennem. Akkor kezdtem el verseket írni. Nem tudom, honnan jöttek a sorok – mintha valaki halkan súgta volna őket a lelkemnek. Azóta már egy könyv is megszületett. Néha úgy érzem, nem is én írtam, csak kinyitottam egy ajtót, és hagytam, hogy a történet átsétáljon rajtam. Az olvasás és az írás különös szárnyakat ad. Nem látszanak, mégis felemelnek. Lapról lapra repítenek erdőkön, csillagokon és időn át – egészen addig a helyig, ahol a…Tovább olvasom…
Volt egyszer egy különleges világ, ahol minden szív a saját fényével világított. A ragyogó szívek fényesen tündököltek, míg a sebzettek fénye alig pislákolt. Ebben a világban élt egy sebzett szív, amely körül csak száradt, tüskés bokrok nőttek. A szív belsejében mély sebek húzódtak, és bár valaha álmokat és vágyakat rejtett, ezek már rég elvesztek a fájdalom és csalódás sötétjében. A szív gazdája gyakran sírt, mert úgy érezte, hogy a környezete soha nem fogadja el. Egy nap azonban, amikor már szinte reményt vesztett, találkozott egy másik szívvel, amely olyan fényesen ragyogott, hogy elűzte körülötte a sötétséget. A ragyogó szív körül virágok nyíltak, és minden lépését harmónia kísérte. – Te mitől ragyogsz ilyen fényesen? – kérdezte a sebzett szív. Hangjában vágyakozás és hitetlenség…Tovább olvasom…
Valamiért mostanában csak sírni volna kedvem. Nem is sírni, zokogni. Megtisztulni. Őszintének lenni magamhoz és másokhoz is. Mert csak mismásolás folyik. Képmutatás képmutatóknak. Közben óriási az űr, mindenhol, nem látom a kiutat. Van kiút egyáltalán? Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy a könnycseppet megteremtette. Nem tudom, mi lenne velem a könnyeim nélkül. Már nem lennék biztosan. Utat törnek maguknak, igazítanak, megnyugtatnak. Velem vannak, segítenek megtisztulni. Választanom kellene. A döntést kimondani nem tudják helyettem. Pro- és kontra az életem. Mérlegre kellene tennem az összes tényezőt. Rendkívül nehéz dolog ez. Talán több bátorság kellene hozzá. Ebből nekem kevés adatott. És több bizalom kellene mások felé. Bár tudom, hogy senki sem dönthet helyettem, de már az is nagy…Tovább olvasom…
Esik az eső, sötét szürkeségbe borult minden. A hangulatom is hasonló, mint az időjárás. Komor és szomorú. Nézem ezt a szürkeséget, és csak most észrevettem, hogy bennem is ott van ugyanez. Pedig az eső csak esik. Nem akar rossz hangulatot okozni. A szél csak fúj. Ez a természete. És én? Ma érzékenyebb vagyok a szokásosnál. Talán ez okozza. Most észrevettem, hogy ma minden közelebb jön hozzám. A hangok, a gondolatok, az érzések. Ekkor megszólalok magamban. – Itt vagy, szomorúság? Kérdezem. – Itt vagyok – válaszolja csendesen. – Ma hamarabb észrevettél. – Igen – mondom neki. – Ma minden erősebb. Lélegzem mélyen. Megállok egy pillanatra. Pihenek. Maradok csendben, történik valami egészen egyszerű: rámosolygok a szomorúságomra. – Látlak tisztán – mondom neki. – És ettől máris…Tovább olvasom…
Pontosan tíz évvel ezelőtt vetettem papírra, illetve „pötyögtem” le a klaviatúrán az első gondolataimat, amit jóhiszeműen verseknek neveztem el. Nagy merészség volt ez részemről annak idején. Talán csak kósza és összevissza sorok voltak, amelyeknek se füle, se farka nem volt. Utólag visszatekintve most már tudom, hogy az életközépi válságomat éltem és kellett egy elfoglaltságot, egy kapaszkodót keresnem és találnom. Egy olyan dolgot, amelyben úgy érezhettem, hogy kiönthetem a lelkem bugyraiban megbújó emlékeket, sérüléseket, sebeket és örömöket. Ha nem tettem volna ezt, akkor bizonyára nehezebben éltem volna át ezt a kemény időszakot, ami minduntalan a változásról szólt. Mind a testemben, mind a lelkemben és az egész életemben nagy változások történtek. Egy nőnek a klimax időszaka…Tovább olvasom…
Szia! Azért írok neked, mert tudom, hogy nehéz a tizenéves korszak átvészelése. Bár visszagondolva, nem volt az annyira szörnyű. Bocs, elfelejtettem leírni, ki is vagyok, és honnan ismerlek. 2026-ot írunk, tudom hihetetlen, de én a te felnőtt éned vagyok. Ismerve téged, millió kérdésed van, illetve lenne, de azért írok, hogy tizenéves lelkedet kicsit magamhoz öleljem, megvigasztaljalak, és tudassam veled mennyire értékes, egyedi vagy. A megfelelési kényszeredet Anya irányába próbáld meg elengedni, hiszen tudjuk, hogy a bátyáid viszik a prímet mindenben. Soha ne feledd el, hogy nem kell senkinek megfelelned, csak magadnak. Nem fontos, hogy mások mit gondolnak rólad, még akkor sem, ha ezt akár a szemedbe is mondják, én már tudom, hogy jó úton jársz. Igen, lesznek tévelygéseid…Tovább olvasom…
Az önismereti novellák mellett érdemes felfedezni azokat a kategóriákat is, amelyek más szemszögből mutatják meg az emberi lélek útját, a belső változásokat és a személyes fejlődés állomásait.
Kapcsolódó témák:
Élet, Érzelmes, Rejtély, Nosztalgikus, Kortárs
Kapcsolódó témák:
Élet, Érzelmes, Rejtély, Nosztalgikus, Kortárs