Írta:
Gáll Zoltán
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 18:33 • Téma: Önismereti
• Olvasás: 28
Az élet fájdalmas, de én nem hagyom, hogy a fájdalom uraljon. Emlékszem minden törött csontomra, minden éjszakára, amikor a testem jelezte, hogy a világ kegyetlen, hogy a sors kegyetlenkedik velem… és mégis itt vagyok. Minden reggel felkelek, és újra próbálok lélegezni, újra próbálok festeni, újra próbálok élni.
Az én testem a vásznam, a fájdalmam a szín. Nem félek kimutatni az érzéseimet, a szenvedélyemet, a haragomat, a szeretetemet. Mert mindez tesz emberré. Minden ecsetvonásban ott van a történetem: a küzdelmeim, a szerelmeim, a veszteségeim. Mert az élet nem mindig adja meg, amit akarunk, de azt mindig adja, amire szükségünk van ahhoz, hogy erősebbek legyünk.
Sokszor gondolok arra, hogy mások hogyan néznek rám, mit mondanak rólam… de rájöttem: az életben nem az a fontos, hogy mások hogyan ítélnek meg, hanem az, hogy te magad hogyan állsz a tükörbe. Hogyan fogadod el a hibáidat, a fájdalmadat, az egyediségedet. Mert a szabadság nem a világ elvárásaitól jön, hanem abból a bátorságból, hogy önmagad vagy.
Én választottam a szenvedélyt a kényelmes élet helyett. Vállalom a fájdalmat, mert abból születik a művészet, a szépség, az erő. És ha egyetlen ecsetvonásom másokat inspirál, ha egyetlen festményem képes arra, hogy valaki felismerje: a fájdalom nem gyengeség, hanem erő akkor minden szenvedésnek értelme van.
Tovább olvasom…
Írta:
Iochom Zsolt
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 11:09 • Téma: Önismereti
• Olvasás: 16
Zeteváralján az erdő szélén, ahol a fény arany csíkokban szűrődik át a lombokon, különös csoda rejtőzik. A szarvasok békésen pihennek a puha avaron, de köztük van egy, akinek fehér bundája, akár a frissen hullott hó. A fehér szarvas nem csupán állat – ő a legendák hírnöke, a világok közti kapu őrzője.
A régiek úgy tartották, hogy aki meglátja, annak megváltozik az élete. Nem azért, mert a szarvas bármit adna vagy elvenne, hanem mert tükröt tart a szívnek. Aki tiszta szándékkal figyeli, békét talál. Aki kapzsisággal közeledik, csak a saját ürességét látja benne.
Ma egy vándor érkezett az erdőbe. Megfáradt, tele volt kérdésekkel és veszteségekkel. Amikor megpillantotta a fehér csodaszarvast, nem mert közelebb lépni. Csak ült a távolból, és nézte. A szarvas szemeiben nem volt félelem, sem gőg – csak csend, végtelen nyugalom.
És a vándor megértette: nem kell kergetnie a választ. Nem kell birtokolnia a titkot. Elég látni, elég hinni, hogy a csoda létezik.
A szarvas lassan felállt, s hangtalanul tűnt el a fák között. De a vándor szívében ott maradt a fény. Ettől a naptól kezdve tudja: a fehér szarvas mindig ott él benne… hinni kell a csodákban!
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 09. 29. 22:27 • Téma: Önismereti
• Olvasás: 10
A nap lassan merült alá a horizont mögé, az ég tüze szétterült a vízen. A hullámok közt egy horgony ringott, mint valami örök emlékeztető.
– Miért állsz itt, egyedül, az idő és a fény közepén? – szólalt meg a Nap, aranyló sugaraival simogatva a horgonyt.
– Azért, mert meg kell tartanom azt, ami sodródna – felelte a Horgony, mély hangon, amelyet a tenger is visszhangozni kezdett. – A hajók, az emberek, az álmok… mind hozzám kötődnek, amikor megállnak egy-egy állomáson az életükben.
– És nem nehéz ez neked? – kérdezte a Nap, mintha csak egy régi barát féltő szavait küldené.
– Nehéz. Mert sokan félnek megállni. Azt hiszik, ha horgonyt vetnek, eltévednek az útjukról. Pedig néha a megállás maga a cél – suttogta a Horgony, miközben a hullámok gyengéden csapkodták.
Ekkor a Tenger is megszólalt, mély zúgásban:
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 21. 13:49 • Téma: Önismereti
• Olvasás: 10
Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illatként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa tövébe. A hátamat a egy fának támasztottam, és gyönyörködtem a látványban, ami a szemeim elé tárult. Ez egy csoda világ volt! Elképzelni sem tudtam eddig, hogy létezik ilyen. Ahol mindenütt(!) szépség van mindenhol, ahol a nyugalom, béke jár át mindent, ahol a pillangók a karomra szállnak, és a madarak nekem énekelnek. A Hold mosolyog rám, a csillagok apró fénycseppeket szórnak rám, amik a szeretet cseppjeiként érintettek meg. Behunytam a szememet, és élveztem, ellazultam, hagytam magamba áradni ezeket a csodálatos energiákat. Hiszen ez lelki és fizikai gyógyulásomat szolgálta. Egyedül voltam, nem láttam senkit. Elindultam, és megillatoztam a virágokat, megsimogattam a fák leveleit. Kinyújtottam a kezemet, és egy fénycsepp éppen a tenyerembe szállt esett. A bőrömön keresztül éreztem, ahogy a szeretet beáramlik a testembe. Mennyei érzés járt át. Tudtam, ez a világ a gyógyító világom, ahová bármikor eljöhetek, ha szükségem van rá. Hálásan megköszöntem mindennek, hogy élvezhettem az ittlétet, és gyógyították a lelkem, és testem testem-lelkem. Eljött az idő felébredni hogy felébredjek, de előtte minden érzést és gondolatot a szívembe és elmémbe helyeztem , hogy emlékezzek erre a csodára. Kinyitottam a szemem, és mosolyogva ébredtem.
Tovább olvasom…
Írta:
Gyurkó Mónika
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 13:27 • Téma: Önismereti
• Olvasás: 9
A korlát takarásán keresztül bámultam a bátyámat, aki dacosan, szinte már paprikavörös arccal érvelt anyunak, hogy miért ne vigyen magával a barátaival szervezett kirándulásra.
− De anya, had ne kelljen már magammal cipelnem. Állandóan csak nyafogni fog.
− Zoli, el akarsz menni erre az erdei túrára, vagy sem?
− Igen, anya, de..
− Nem akarok több de-t hallani. Ő a kisöcséd, és egyébként is elegen lesztek, hogy tudjatok rá figyelni. Bálintnak bátorítás kell. Állandóan csak a könyveit bújja. Na, nyomás!
Zoli arca már kezdett egy piros lufihoz hasonlítani és attól féltem, hogy mindjárt ki pukkad. Tudtam én jól, hogy miért nem akar elvinni magával. Katalin volt az oka. A lány a hetedik osztályból. Akinek olyan szép hosszú barna haja van. Nem akarja magát égetni, hogy a dedós öccsére kell vigyáznia.
Tovább olvasom…