KIáltás

Riadtan kiáltom
felétek
félelmem.
Aggódom!
Még nem tudom
jövőm
mit tartogat számomra:
jót-e, avagy rosszat?
Félek.
Magamra maradtam,
egyes egyedül
egy szál gyertya,
a zúgó viharban.
Elveszek?
Nem tudom.
Talán.
Félek!
Reszkető, gyenge lángom
gyilkos szél mohó szája
megkívánta.
Oltalomért kiáltok.
Hiába.
Hangom erőtlen, gyenge
elveszik a süvöltő szélben.
Segítség nincsen.
Sírok, zokogok.
Könnyeim, akár trópusi esők,
egyre csak ömlenek.
Megrettenve,
nézek szembe
a közelgő sötét vésszel.
Emberek vesznek körül,
csak néznek, nem szólnak,
köztük vagyok, egyedül.
Őket hiába is kérdem
mit hoz a holnap
számomra?
Szájuk néma,
felelet nincsen.
Magamra maradtam.
Sorsom,
kifogott hal,
reményt vesztve vergődik
a növekvő bánat
hálójába szorulva.
Akár az a hal,
vágynék én is a szabadságra.
Szabadulnék,
de a háló szálai fogva tartanak.
Fogoly voltam, s maradtam.
Végre ki szeretnék közülük törni
fojtó szálait eltépni,
Elrohanni.
Képmutató kötelékek
reménytelen posványának
gyilkos szorításától,
megszabadulni.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.