Elszökött a nyár

Ó, hát mégis megtörtént.
Odalett.
Vége.
Nincs tovább.
Elment némán.
Elhagyott hűtlenül,
az idei nyár, az a csalfa.

Hiába volt a sok kérés,
könyörgés, marasztalás.
És hiába ígérte meg
saját maga is, hogy marad,
mégis odébb állt, elment
távoli, melegebb tájra,
mint tette a fecske is, meg a gólya.

Nem maradt utána más,
csupán az út porában hűlt nyoma.
Azóta elveszett, eltűnt már az is,
a szél befútta, majd felkapta,
s a légben szerteszét hordta
a szélrózsa minden irányába.

A forró, száraz nyár helyébe lépett
a hűvös, esőt hozó ősz,
s hozott magával megannyi változást.
Egyszeriben olyan más lett minden.

A szép idő jórészt
már csak a múlt emléke.
A nap is ahelyett,
hogy fejét kidugná és sütne,
inkább megbújik
egy kövér felhő által védve.

Az utcák többnyire kihaltak,
bennük már a szél sem jár,
s ha olykor-olykor mégis megesik,
hogy feltámad,
szava akkor sem úgy szól már,
mint nyáron, vidáman, dalolva,
csupán szótlanul, csendben áll tovább.

Én meg egyedül itt ülök szobámban,
a melegben, a tűz ég, lángol,
de csak a kályhában.
Bensőmben hideg van, fázom.

Ha az ablakon kinézek,
látom, ott kint is hideg van,
minden végtelenül szürke,
didereg és vacog,
s a reménytelenség csúf arcú árnya
vetül a magatehetetlen,
bénultan heverő tájra,
ameddig csak a szem ellát.

Kéne már egy kis változás, vidámság.
És ti, forró napsütés és nyári vakító kék ég,
vajon merre jártok? Hangom halljátok?
Visszatértek-e még majd egy szép napon,
vagy végleg maradtok tőlünk távol
ama másik oldalon?

Kérdem magamban, a választ nem tudom,
s hogy a reményt ne veszítsem el végleg,
szükségem van egy kis apró segítségre,
némi jóféle italra, például
erős, narancshéj-alapú, finom Cointreau-ra.

Fogom a poharam, s töltök egy jó adagnyit.
Emelem és iszom az egészségére
a remélhetőleg hamarosan eljövő,
hangulatjavító,
szép, napos, meleget ismét meghozó,
szívet melengető, dobogtató,
gyönyörűséges szép tavaszra.

Salute, egészségedre!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.