Növekedés

Világom benned reménykedik,
és kihajt a néma sarj.
S a fény felé merészkedik,
esőcseppeket zokog, ha jő a vihar.

Mert benne vagy a magban,
hajtásom miattad zöldellő.
De elveszek magamban,
ha nem érint szél – szerelmed ölelőn.

Fáradt a Nap, pislákol téli fénye csendesen,
ködruháján átsüt a homály, a félelem.
Hogy egyszer elhagyom a csírát, s elveszítelek,
hogy tovább növök, mint e szerelem,
s az érzés elhagy, mi táplált,
nem leszel benne többé, de szégyellem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.