Kőbe véstem

(Weöres Sándor: A kő és az ember)

Versengünk mi a múló idővel,
reménnyel emlékműveket emelünk,
hőseink neveit véssük kőbe,
úgy hisszük, hogy majd örökké lehetünk.

Így tétováztam egy sziklafalnál:
vajon belevéssem kedves nevedet,
mellé enyémet legyőzve a halált...?
„Szólt a szikla: soha el nem rejtelek!”

Hozzászólások (2 darab)