(Weöres Sándor: A kő és az ember) Versengünk mi a múló idővel, reménnyel emlékműveket emelünk,Tovább olvasom…
Olyan vagy nekem mint az élet Mióta velem vagy szeretlek téged Két karodban megszűnik a világ S én magamra aggatom, ringatózom tovább.Tovább olvasom…
Rezeg a húr, s én karodba bújva, Rezgek vele a semmibe hullva. Semmibe hullva... Most az a minden...Tovább olvasom…
Mikor szívünk lángra lobbanva Örökre egybefonta életünk, Ez a mindent elsöprő viharos vágy Nekünk örök szerelmet hozott.Tovább olvasom…
Ő meg én. Nincsenek hétköznapok. Nincs is rá szó..., csak a „végtelen-boldog” vagyok. Rózsaszín, színes világ, lángoló szerelem,Tovább olvasom…
Megváltoztam észrevétlenül, csendben, lassan Megváltoztattál, ami jó érzés, talán túlságosan, Azt szeretném, hogy így maradjon örökké Nem akarom, hogy változzon soha, soha többé.Tovább olvasom…
Mesebeli házikó sűrű erdő közepén, ott várlak majd egyszer a természet lágy ölén. Ablakában piros muskátlik virulnak, színes rózsabokrok lágyan hajladoznak.Tovább olvasom…
Lángol és perzsel egész testem, amikor veled lehetek. *Tovább olvasom…