Életem újra csörgedezz!

Napsugár

Nap langymelege finoman érintette arcom,
Szívem cseppjeiben elolvadt jégvirágom.
Énekelt reményem a pacsirta zengő hangján,
Szélbe bújt a tavaszi szellő első sugallatán.

Szerelmünk meghervadt szirmait fodrozom,
Ereimben enged, csörgedezve fut vérem,
Tavasz erőtlen fényében ragyog szemem.
Valóság ez? Vagy talán meseszép álom?

Érzem, karjaidba fonódva ölelésed vállamon.
Mondd, őszinte volt ez a megfakult szerelem?
Az idő karcolta ráncokat simogasd ki selymesen,
Csókjaid csokra legyen nyíló rózsa arcomon!

Repüljünk, kedves, együtt! Felhőn át, a kék mennybe!
Hadd feledjem végleg el szomorú valóságom,
Mártózzunk meg újra vágyaink hullámzó tengerében,
Boldogságunk, mint a sas, szabadon szárnyaljon!