Azt hiszem...

Legyünk olyanok, mint régen,
mikor csillag ragyogott az égen.
Szürkület úszott kíváncsi szemedben,
zavaromban arcom tenyerembe temettem.

Felfedeztük a járatlan utakat,
összeforrasztottuk a bizsergő ujjakat.
Filmeket néztünk kettesben az autóban,
szerelmünk úszott szirmos, halk folyóban.

Elregélted, honnan s miként jöttél,
megmutattad a helyet, hol felnőttél.
Szerelmünk hullámzó lett, mint a tenger,
szívünkön átment már pár úthenger.

Egymást martuk, mint nyávogó cicák,
nem segítettek rajtunk néma imák.
Mégis megmaradtunk együtt mindig,
valahol az a csillag is megbújva fénylik.

Szerelmünk csillaga, ne hullj el soha,
s ígérem: nem leszek többé ostoba!
Ne hagyd, hogy a bánat felemésszen,
hisz szeretem még őt – azt hiszem!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.