Legyünk olyanok, mint régen, mikor csillag ragyogott az égen. Szürkület úszott kíváncsi szemedben, zavaromban arcom tenyerembe temettem.Tovább olvasom…
Az orgonák alatt sétáltam reggel, Alatta állva az eget lilára pettyezve. Fodros szirmokat hozott a szél, Az áprilisról illatosan mesél.Tovább olvasom…
Magamra zárom most kapuim A hídon többé nem jöhetsz át. Fekete csend váltja fel bennem a múlt őrjítő szivárvány-zaját.Tovább olvasom…
Elszálltak az évek, Elmennek a vének. De szóljon az ének, Elrepültök szélnek.Tovább olvasom…
A Nap már eltűnik a csendes fészkében, alszik nemsokára a horizont mögött. A táj megmártózik a titkok tavában, vöröslő fénycsóvák között. Az elföldelt emlékek az égre mászó Hold tükrében újra előtörnek,Tovább olvasom…
Az évszakok minden évben gyorsvonatként robognak, tegnap még a talpam alatt falevelek ropogtak. Pislogtam, és havat váltott a virágzó barackfa, aztán fuldokolni kezdtem a rengeteg kacatba' Amúgy a negyede olyan, amit nem én kértem, kényszerérzet miatt adták ünnepek jegyében. Most meg megy a hű, meg ha, hogy azt kell kerülgetni, mintha nem pofáztam volna el, hogy már nem tom hová tenniTovább olvasom…
Szavak, melyek lázítanak, Szavak, melyek belénk martak, Szavak, melyek megmaradtak, Szavak, melyek ránk tapadtak.Tovább olvasom…
Szerettem volna megvigasztalni magamban megragadt kishitű gyermeket. Szerettem volna babusgatni, elringatni benne a rémálmok folyamatos fenyegetéseit. De már jó ideje jócskán szégyelltem magam, akár gyáva, eltévedt állat, aki elbújdosott a rengetegben, s inkább önmagába belemar. Féltem, s rettegtem, hogy vajon azzal a kisemberrel, aki torz grimaszt vág, hisztizik énbennem, vajon mi lesz?! Az ugató Hold késpengéje vészjóslón ragyogott ágyam felett, s reggelre mindig másnapos, vérbolya-ágassá lett szívem. Vemhessé lettek immár kuporgó emlékeim is. Agyam kamráiba még szűntelen tűzrakás lángol, akár az értelem, s tudás lángja. Lassan elmúlik majd hirtelen minden forma, s megtalált alakzat.Tovább olvasom…