Sorstalan

Míg világ a világ, lesznek csodák,
s lesznek, kikre azt mondják:
„Furcsák.”

Dönthetek: én is sorba állok,
s leszek önző, álnok,
vagy másokért kiállok.

Mint rovar a virágot porozza,
úgy a sors a jót
ostorozza.

Aknákkal teliszórt a föld,
hol puha a pázsit,
s nedvesen zöld.

Lépteim, mint sakktáblán a lóé:
elkerülöm a királyt,
kié a „zöldellő” lóvé.

Parasztként a harasztban kaparja –
a gaz a lábam;
túl sok szegényt láttam.

Éhínségben nincsen kérdés,
csak szüntelen szeretet
és óvó féltés.

Likas bakancsban járni-kelni:
megtanít embernek lenni,
s a gyönge gyermekre felfigyelni.

Hozzászólások (2 darab)