Méz csordogál az ajkamon, nyelved hegyével nyald le azt! Szenvedélyes alkonyon remélem, velem maradsz.Tovább olvasom…
Így életem alkonyán magamra maradtam. Egyedül, befelé fordulva, magányosan élek. Szerelmek, társak, barátok, kik életem során kísértek, elhagytak, elmaradtak,Tovább olvasom…
Amikor lemegy a bíbor nap sugara, Lágy zene szól a csendes éjben. Simulj hozzám, ülj ide mellém, Hallgassuk együtt, mit üzen az éj.Tovább olvasom…
Álltam a parton, hol az ősz selyemmel szólt, Magányos levél a széllel esküt font. Ringott az ágon, míg az alkony átkarolt, S a földnek adta át, mit a holnap elrabolt.Tovább olvasom…
A város széle füstöt lehel, a gyárkémény mint fekete ujj. Az égre írja: itt élni kell, de élni s halni nem tudunk.Tovább olvasom…
Nyakad ívében fény csúszik alá, mint alkony árnya domboldalon. Szemem követi lassú mozdulatát, szívem ritmusa dobban torkomon.Tovább olvasom…
Szép lassan ránk terül a tovatűnt idők fátyla, mint ködlepel takar be, az elmúlás gondolata.Tovább olvasom…
Életem delén elmerengtem én, vajon mi lesz, ha életemnek vége lesz?Tovább olvasom…