Lábam alatt zörög a haraszt, ki tudja, létem még hány arasz? Üldögélek a tölgyek alatt, az alkony csöndben felém halad.Tovább olvasom…
Mondd, ki vagyok én, magam sem tudom. Egy erős nő, vagy egy sebzett kismadár?Tovább olvasom…
Már a vadludak karcolják az eget, nem csendesek, hegyeken fehér felhőpamacsok, szél gurgatva töredeznek.Tovább olvasom…
Halk sóhajjal halódva hull alá időtől kérges rozoga levél, napfénybe fürdőző aranycsillám simítva táncol sárgásrőt erén.Tovább olvasom…
Hiányzik már nagyon az egykorú, őszintének mondott barátság biztonság egésze. A romantika óvó, alkony-dús menedéke, mozdulatok koreográfia-kecsessége,Tovább olvasom…
Szívében bajjóslatúan dobol, rág a határtalan kiszolgáltatottság. Ki már végleg magára marad, annak nem lehet már sem ideje,Tovább olvasom…
Foltos, lila lepel borította be az eget, puha szellő rajzolt bele halovány fényeket. Közöttük szűziesen fehér felhők lebegtek, olyan érzet született meg, rajtuk fekszem veled.Tovább olvasom…
Kérlek játszd újra el nekem, lelked húrjain azt a dalt, amit azon a szerelmes éjen, szíved szívemnek játszott.Tovább olvasom…