Az ősz titkos esküje

Álltam a parton, hol az ősz selyemmel szólt,
Magányos levél a széllel esküt font.
Ringott az ágon, míg az alkony átkarolt,
S a földnek adta át, mit a holnap elrabolt.

Szállt, mint a titok, mely a szívben érkezik,
Csendben a múlt halk meséje vétkezik.
Egy pillanatra még megcsókolta a fényt,
Majd eltűnt némán, mint elfeledett regény.

A föld magához vonta, mint rég várt kedvesét,
Az éj csillagfátyla takarta álmát, ölelését.
Egy szívverésnyi múltból új tavaszt álmodott,
És a pirkadat harmatában az éjjeli fény ragyogott.

Gyökereim mélyén alszik az ezer év némasága,
Lombjaim közt az idő aranyporát szórja az árnya.
Láttam, mikor a hajnal vérpiros kelyhet bontott,
Mikor a csillag az éjszaka vállán ringva vágyat hordott.

Az elmúlás itt nem visz, csak átalakít,
Gyökérből új élet hajtja fel képeit.
Minden vég egy kapu, hol a világosság hazatalál,
Kezdet halkan lép be, mint pirkadat, ha földre száll.

Hangosvers:

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.