Szomorú időben, szomorú táj. Szél fúj, rezzen az ág. Remeg a levél rajta, mert fél. Remeg az ember, kit nagy bánat ér.Tovább olvasom…
„A fák kezei égbe kulcsolódtak”, mikor a vérfagyasztó fegyverek végre elnémultak, s némán feküdtek a holtak... A táj mintha megemelkedett volna -Tovább olvasom…
Könnycseppek nélkül sír a lelkem. Sír, hisz nem vagy velem. Könnyet már nem ejthetek, elfogytak az évek alatt.Tovább olvasom…
Ha az élet kegyetlen veled, Az hagy el, akit szeretsz. Ha szíved romokban hever, Gyere, borulj le a kereszthez.Tovább olvasom…
Ne sírj, anya, kérlek, ne sírj, ne sírj, hogy messze mentem. Távol az otthontól, családtól, távol, egy messzi idegenbe.Tovább olvasom…
Ha szemedbe nézek, Téged látlak, ahogy vagy, a puszta valód. Tüzeket látok, vad lobogását magasra csapó pusztító tarajos lángoknak,Tovább olvasom…
Végre megírtam könyvem, ne lássa senki a könnyem. Nem ment olyan könnyen, vakaróztam sokat közben.Tovább olvasom…
Meggyúlt máglyarakásból felcsapó láng hevével járja át testemet a láz, aléltan fekszem, mint átizzott husáng, tűz égeti bensőm, ereje ádáz.Tovább olvasom…