Ti vagytok, kik láttátok a hajnalokat, s most szelíd alkonyfényben pihentek, szemetekben múlt századok ragyognak, ráncokban annyi út, annyi emlékezet.Tovább olvasom…
Békében vagyok önmagammal, Elfogadom, hogy a világ néha összezavar. Vannak a felnőtt emberek, akik nem állnak le vitázni, És gyerekek, kik nem tudnak változni.Tovább olvasom…
Lélegzetem mélyén Isten fénye lüktet, Kiűz minden árnyat, mi szívemben szül feszültet. Nem csak egy test vagyok, kit a világ korlátoz, Szakrális csatorna, mi az éghez tartozik.Tovább olvasom…
A Várhídon bronzszobra figyeli az arra járó ifjút, öreget, tekintetét mély, derű jellemzi, lágyítva a morózus köveket.Tovább olvasom…
Egyetlen szirom a szélben, mégis az egész kert benne lüktet, ott a vihar a csillogó szemben, s a békesség, mely mindent elültet.Tovább olvasom…
Tűr az ember, míg bírja a lelke. Addig tűr, míg a pohár nem lesz tele. Tűr, mert néha tűrni muszáj, Akkor is ha szíve túlságosan fáj.Tovább olvasom…
Nyeltem nyomasztó megjegyzéseket, lelkem nyögte, nyelveltem ellenük, lassan az idő megbékéltetett. Nyikorogva nyílik szám keserű,Tovább olvasom…
Éltem hullámzó életet. Láttam különös fényeket. Olykor jártam üres zsebbel, de nem uralt a szégyen.Tovább olvasom…