Tűr az ember, míg bírja a lelke. Addig tűr, míg a pohár nem lesz tele. Tűr, mert néha tűrni muszáj, Akkor is ha szíve túlságosan fáj.Tovább olvasom…
Egyetlen szirom a szélben, mégis az egész kert benne lüktet, ott a vihar a csillogó szemben, s a békesség, mely mindent elültet.Tovább olvasom…
A Várhídon bronzszobra figyeli az arra járó ifjút, öreget, tekintetét mély, derű jellemzi, lágyítva a morózus köveket.Tovább olvasom…
Lélegzetem mélyén Isten fénye lüktet, Kiűz minden árnyat, mi szívemben szül feszültet. Nem csak egy test vagyok, kit a világ korlátoz, Szakrális csatorna, mi az éghez tartozik.Tovább olvasom…
Békében vagyok önmagammal, Elfogadom, hogy a világ néha összezavar. Vannak a felnőtt emberek, akik nem állnak le vitázni, És gyerekek, kik nem tudnak változni.Tovább olvasom…
Ti vagytok, kik láttátok a hajnalokat, s most szelíd alkonyfényben pihentek, szemetekben múlt századok ragyognak, ráncokban annyi út, annyi emlékezet.Tovább olvasom…